HU/SB 10.2.22
22. VERS
- sa eṣa jīvan khalu sampareto
- varteta yo ’tyanta-nṛśaṁsitena
- dehe mṛte taṁ manujāḥ śapanti
- gantā tamo ’ndhaṁ tanu-mānino dhruvam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
saḥ—ő; eṣaḥ—az a féltékeny ember; jīvan—miközben él; khalu—még; samparetaḥ—halott; varteta—tovább él; yaḥ—bárki, aki; atyanta—nagyon; nṛśaṁsitena—kegyetlen tettek elkövetésével; dehe—amikor a testnek; mṛte—vége; tam—őt; manujāḥ—minden emberi lény; śapanti—elítélik; gantā—menni fog; tamaḥ andham—pokoli létbe; tanu-māninaḥ—egy testi életfelfogásban élő embernek; dhruvam—bizonyosan.
FORDÍTÁS
Egy nagyon kegyetlen emberre már életében úgy tekintenek, mintha halott lenne, mert akár él, akár meghalt, mindenki elítéli. Aki testi életfelfogásban él, halála után bizonyos, hogy az Andhatama nevű pokolba kerül.
MAGYARÁZAT
Kaṁsa arra gondolt, hogy ha megöli húgát, élete során mindenki el fogja ítélni, halála után pedig kegyetlensége miatt a pokoli élet legsötétebb régiójába kerül. Azt mondják, hogy egy kegyetlen ember, például egy hentes ne is éljen, és ne is haljon meg. Élete során a kegyetlen ember pokoli feltételeket teremt magának következő életére, ezért jobb, ha nem él, de ne is haljon meg, mert halála után a pokol legsötétebb régióiba kell mennie. Így aztán mindkét esetben halálra van ítélve. Kaṁsa jól ismerte a lélekvándorlás tudományát, ezért szándékosan tartózkodott Devakī megölésétől.
Ebben a versben a gantā tamo ’ndhaṁ tanu-mānino dhruvam szavak nagyon fontosak, és alaposan meg kell értenünk őket. Vaiṣṇava-toṣaṇī-ṭīkājában Śrīla Jīva Gosvāmī azt mondja: tatra tanu-māninaḥ pāpina iti dehātma-buddhyaiva pāpābhiniveśo bhavati. Aki testi felfogásban él, s azt gondolja, hogy „én ez a test vagyok”, az pusztán e felfogás természetéből adódóan bűnökkel teli életet él. Mindenkire, aki ilyen felfogásban él, úgy kell tekintenünk, hogy útja a pokolba vezet.
- adānta-gobhir viśatāṁ tamisraṁ
- punaḥ punaś carvita-carvaṇānām
Aki testi életfelfogásban él, az nem képes ellenállni az érzékkielégítésnek. Az ilyen ember bármilyen bűnre hajlandó, csak hogy ehessen, ihasson, boldog lehessen, és élvezhesse érzékkielégítéssel teli életét, s nem tud arról, hogy a lélek egyik testből a másikba vándorol. Azt tesz, amit akar, amit elképzel, s ezért amiatt, hogy engedelmeskednie kell a természet törvényeinek, a különböző anyagi testekben újra és újra szörnyű szenvedések várnak rá.
- yāvat kriyās tāvad idaṁ mano vai
- karmātmakaṁ yena śarīra-bandhaḥ
Testi életfelfogásban az ember karmānubandha, azaz a karma feltételekhez köti őt, s amíg elméje a karmában merül el, kénytelen anyagi testet ölteni. A śarīra-bandha, az anyagi testhez való kötöttség a szenvedés forrása (kleśa-da).
- na sādhu manye yata ātmano ’yam
- asann api kleśada āsa dehaḥ
Noha a test ideiglenes, mindig számtalan formában okoz szenvedést. Az emberi civilizáció alapját azonban most sajnos a tanu-mānī, a testi életfelfogás jelenti, amelynek hatására az ember azt gondolja, hogy „én ehhez a nemzethez tartozom”, „én ehhez a csoporthoz tartozom”, „én ahhoz a csoporthoz tartozom” stb. Mindnyájunknak megvannak a saját elképzeléseink, és az egyén, a társadalom, a közösség és a nemzet szintjén egyre inkább belebonyolódunk a karmānubandha, a bűnös cselekedetek szövevényeibe. A test fenntartása érdekében az emberek számtalan más testet ölnek meg, s így a karmānubandha kötelékébe bonyolódnak. Śrīla Jīva Gosvāmī ezért azt mondja, hogy a tanu-mānīk, azok, akik testi felfogásban élnek, pāpīk, azaz bűnösek. Az ilyen bűnös emberek a pokoli élet legsötétebb régiójában végzik (gantā tamo ’ndham). Aki saját testét állatok megölésével akarja fenntartani, az különösen bűnös, és nem értheti meg a lelki élet értékét. A Bhagavad-gītāban (BG 16.19-20) az Úr így szól:
- tān ahaṁ dviṣataḥ krūrān
- saṁsāreṣu narādhamān
- kṣipāmy ajasram aśubhān
- āsurīṣv eva yoniṣu
- āsurīṁ yonim āpannā
- mūḍhā janmani janmani
- mām aprāpyaiva kaunteya
- tato yānty adhamāṁ gatim
„Örökre az anyagi lét óceánjába, a különféle démonikus fajokba dobom az irigyeket és a gonoszokat, az emberiség alját. Az ilyen emberek újra és újra démoni fajokban fognak megszületni, így sohasem érhetnek el Engem. Fokozatosan a pokoli lét legszörnyűbb formájába süllyednek.” Az emberi lénynek kötelessége, hogy megértse az emberi élet értékét, amely olyan áldás, melyre sok-sok élet után tehetünk csak szert. Meg kell szabadulnunk tehát a tanu-mānītól, a testi életfelfogástól, s meg kell valósítanunk az Istenség Legfelsőbb Személyiségét.