HU/SB 10.2.26
26. VERS
- satya-vrataṁ satya-paraṁ tri-satyaṁ
- satyasya yoniṁ nihitaṁ ca satye
- satyasya satyam ṛta-satya-netraṁ
- satyātmakaṁ tvāṁ śaraṇaṁ prapannāḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
satya-vratam—az Istenség Személyisége, aki sohasem szegi meg fogadalmát; *<$F> satya-param—aki az Abszolút Igazság (ahogyan a Śrīmad-Bhāgavatam elején áll: satyaṁ paraṁ dhīmahi); tri-satyam—Ő mindig jelen van Abszolút Igazságként e kozmikus megnyilvánulás teremtése előtt, fenntartása során, sőt megsemmisülése után is; satyasya—minden relatív igazságnak, amelyek az Abszolút Igazságból, Kṛṣṇából áradnak; yonim—az oka; nihitam—belépett; **<$F> ca—és; satye—azokba a tényezőkbe, amelyek megteremtik az anyagi világot (vagyis az öt elembe, a földbe, a vízbe, a tűzbe, a levegőbe és az éterbe); satyasya—mindannak, amit igazságként fogadunk el; satyam—az Úr az eredeti igazság; ṛta-satya-netram—Ő az eredete minden olyan igazságnak, ami örömet okoz (sunetram); satya-ātmakam—minden, ami kapcsolatban áll az Úrral, igazság (sac-cid-ānanda: teste, tudása és öröme egyaránt igazság); tvām—Neked, ó, Urunk; śaraṇam—teljesen meghódolunk; prapannāḥ—teljesen a védelmed alatt állunk. Az Úr megfogadja: yadā yadā hi dharmasya glānir bhavati bhārata / abhyutthānam adharmasya tadātmānaṁ sṛjāmy aham (BG 4.7). Az Úr megjelent, hogy betartsa fogadalmát. Az Úr mindenbe behatol, még az atomba is — aṇḍāntara-stha-paramāṇu-cayāntara-stham (Brahma-saṁhitā 5.44) —, ezért antaryāmīnak, a belső erőnek hívják.
FORDÍTÁS
A félistenek így imádkoztak: „Ó, Urunk! Te sohasem szeged meg fogadalmad, mely mindig tökéletes, hiszen bárhogyan döntesz, az tökéletesen helyes, és senki sem képes megakadályozni. Jelen vagy a kozmikus megnyilvánulás három szakaszában — a teremtés, a fenntartás és a megsemmisülés idején —, ezért Te vagy a Legfelsőbb Igazság. Aki nem tökéletesen igazmondó, az valójában nem képes elnyerni kegyedet, melyet ezért a képmutatók sohasem kaphatnak meg. Te vagy a cselekvő elv, a valódi igazság a teremtés minden összetevőjében, ezért antaryāmīnak, a belső erőnek neveznek. Mindenkivel egyenlően bánsz, s utasításaid mindig, mindenkire vonatkoznak. Te vagy minden igazság kezdete, ezért hódolatunkat ajánlva meghódolunk Neked. Kegyesen védelmezz bennünket!”
MAGYARÁZAT
A félistenek vagy bhakták nagyon jól tudják, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége az igazi szubsztancia mind az anyagi, mind a lelki világban. A Śrīmad-Bhāgavatam éppen ezért az oṁ namo bhagavate vāsudevāya . . . satyaṁ paraṁ dhīmahi szavakkal kezdődik. Vāsudeva, Kṛṣṇa a paraṁ satyam, a Legfelsőbb Igazság. A Legfelsőbb Igazságot a legfelsőbb rendű folyamattal lehet megközelíteni vagy megérteni, ahogyan azt a Legfelsőbb Igazság kijelenti: bhaktyā mām abhijānāti yāvān yaś cāsmi tattvataḥ (BG 18.55). A bhakti, az odaadó szolgálat az egyetlen út, amelyen keresztül megérthetjük az Abszolút Igazságot. A félistenek így a Legfelsőbb Igazságnak, s nem a relatív igazságnak hódoltak meg, hogy megvédelmezze őket. Vannak emberek, akik a különböző félisteneket imádják, de a Legfelsőbb Igazság, Kṛṣṇa a Bhagavad-gītāban (BG 7.23) kijelenti: antavat tu phalaṁ teṣāṁ tad bhavaty alpa-medhasām. „A csekély értelmű emberek a félisteneket imádják, ám ennek gyümölcsei korlátoltak és mulandóak.” A félistenek imádata hasznos lehet egy bizonyos ideig, az eredmény azonban antavat, mulandó. Ez az anyagi világ ideiglenes, akárcsak a félistenek és a tőlük kapott áldások, míg az élőlény örök (nityo nityānāṁ cetanaś cetanānām). Éppen ezért minden élőlénynek az örök boldogságot, és nem az átmeneti boldogságot kell keresnie. A satyaṁ paraṁ dhīmahi szavak arra utalnak, hogy az embernek az Abszolút Igazság, nem pedig a relatív igazság után kell kutatnia.
Imáit ajánlva az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, Nṛsiṁhadevának, Prahlāda Mahārāja így szólt:
- bālasya neha śaraṇaṁ pitarau nṛsiṁha
- nārtasya cāgadam udanvati majjato nauḥ
Az általános felfogás szerint egy gyermek számára a szülő jelenti a védelmezőt, ez azonban nem fedi a valóságot. Az igazi védelmező az Istenség Legfelsőbb Személyisége.
- taptasya tat-pratividhir ya ihāñjaseṣṭas
- tāvad vibho tanu-bhṛtāṁ tvad-upekṣitānām
Az a gyermek, akivel az Istenség Legfelsőbb Személyisége nem törődik, annak ellenére is szenvedni fog, hogy szülei ott vannak mellette, és az a beteg ember, akiről az Istenség Legfelsőbb Személyisége nem vesz tudomást, szintén meg fog halni, minden orvosi segítség ellenére is. Ebben az anyagi világban, ahol mindenki a létéért küzd, az emberek sok mindent kitaláltak saját védelmük érdekében, ám minden hiábavaló, ha az Istenség Legfelsőbb Személyisége elutasítja őket. A félistenek ezért megfontoltan azt mondják: satyātmakaṁ tvāṁ śaraṇaṁ prapannāḥ. „Valódi védelmet Tőled remélhetünk, Uram, ezért meghódolunk Neked.”
Az Úr megparancsolja, hogy mindenki hódoljon meg Neki (sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja), majd azt mondja:
- sakṛd eva prapanno yas
- tavāsmīti ca yācate
- abhayaṁ sarvadā tasmai
- dadāmy etad vrataṁ mama
„Aki őszintén meghódol Nekem, s kijelenti: »Uram! Ettől a naptól fogva teljesen átadom magam Neked!«, azt mindig védelmezni fogom. Ez az Én fogadalmam.” (Rāmāyaṇa, Yuddha-kāṇḍa 18.33) A félistenek imáikat ajánlották az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, mert az Úr megjelent bhaktája, Devakī méhében, hogy megoltalmazza mindazon bhaktáit, akiket Kaṁsa és helytartói háborgattak. Az Úr tehát satya-vrataként cselekszik. Azt a védelmet, melyet az Istenség Legfelsőbb Személyisége nyújt, nem lehet összehasonlítani a félistenek által nyújtott védelemmel. Azt mondják, hogy Rāvaṇa az Úr Śiva nagy híve volt, amikor azonban az Úr Rāmacandra útnak indult, hogy megölje őt, az Úr Śiva nem tudta megoltalmazni.
Az Úr Brahmā és az Úr Śiva olyan nagy bölcsek társaságában, mint Nārada, valamint számtalan más félisten kíséretében láthatatlanul megjelentek Kaṁsa házában. Fohászkodni kezdtek az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez olyan válogatott imákat zengve, melyek nagy örömet okoznak a bhaktáknak, s melyek beteljesítik az odaadó vágyakat. Első szavaik, melyeket kiejtettek, azt jelentették ki, hogy az Úr hű fogadalmához. A Bhagavad-gītā elmondja, hogy Kṛṣṇa azért száll alá az anyagi világba, hogy megvédje a jámborokat s elpusztítsa az istenteleneket. Ez az Ő fogadalma. A félistenek megértették: az Úr Devakī méhébe költözött, hogy eleget tegyen e fogadalomnak. Nagyon örültek, hogy az Úr megjelent missziója beteljesítése érdekében, és satyaṁ paramnak, a Legfelsőbb Abszolút Igazságnak szólították.
Mindenki az igazság után kutat. Ez a filozofikus életmód. A félistenektől megtudjuk, hogy a Legfelsőbb Abszolút Igazság Kṛṣṇa. Aki teljesen Kṛṣṇa-tudatossá válik, az elérheti az Abszolút Igazságot. Kṛṣṇa az Abszolút Igazság. A relatív igazság nem igazság az örök idő mindhárom fázisában. Az időt múltra, jelenre és jövőre osztjuk. Kṛṣṇa örökké az Igazság, a múltban, a jelenben és a jövőben egyaránt. Az anyagi világban mindent a legfelsőbb idő irányít a múlt, a jelen és a jövő folyamatában. Kṛṣṇa azonban a teremtés előtt is létezett, a teremtés során minden Kṛṣṇában nyugszik, s amikor e teremtés véget ér, Kṛṣṇa megmarad. Ő tehát az Abszolút Igazság minden körülmények között. Ha létezik valamilyen igazság az anyagi világban, az a Legfelsőbb Igazságból, Kṛṣṇából árad. Ha létezik valamilyen gazdagság az anyagi világban, e gazdagság oka Kṛṣṇa. Ha létezik valamilyen hírnév az anyagi világban, e hírnév oka Kṛṣṇa. Ha létezik valamilyen erő az anyagi világban, ennek az erőnek az oka Kṛṣṇa. Ha létezik valamilyen bölcsesség és műveltség ebben az anyagi világban, e bölcsesség és műveltség oka Kṛṣṇa. Kṛṣṇa tehát minden relatív igazság forrása.
A bhakták az Úr Brahmā nyomdokait követve így imádkoznak: govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi, s az ādi-puruṣát, a legfelsőbb igazságot, Govindát imádják. Minden esemény mindenhol három elv alapján következik be: jñāna-bala-kriyā — tudás, erő és cselekvés. Bármilyen területről legyen szó, egy törekvés sohasem lehet sikeres, ha nincs jelen a teljes tudás, a teljes erő és a teljes cselekvés. Ha tehát valaki mindenben sikert akar elérni, e három elvnek kell támogatnia. A Védákban (Śvetāśvatara Upaniṣad 6.8) a következő kijelentéssel találkozunk az Istenség Legfelsőbb Személyiségével kapcsolatban:
- na tasya kāryaṁ karaṇaṁ ca vidyate
- na tat samaś cābhyadhikaś ca dṛśyate
- parāsya śaktir vividhaiva śrūyate
- svābhāvikī jñāna-bala-kriyā ca
Az Istenség Legfelsőbb Személyiségének semmit sem kell személyesen tennie, mert olyan energiákkal rendelkezik, hogy bármit akar tenni, az az anyagi természet irányítása alatt tökéletesen végbemegy (svābhāvikī jñāna-bala-kriyā ca). Akik az Úr szolgálatát végzik, azoknak hasonló módon nem kell küzdeniük a létükért. Azoknak a bhaktáknak, akik teljesen elmerülnek a Kṛṣṇa-tudatú mozgalom terjesztésében — több mint tízezer férfi és nő szerte a világon —, nincs biztos vagy állandó foglalkozásuk, mégis azt látjuk, hogy rendkívül jól élnek. Az Úr azt mondja a Bhagavad-gītāban (BG 9.22):
- ananyāś cintayanto māṁ
- ye janāḥ paryupāsate
- teṣāṁ nityābhiyuktānāṁ
- yoga-kṣemaṁ vahāmy aham
„Akik kizárólagos odaadással mindig Engem imádnak, transzcendentális formámon meditálva, azoknak elhozom, amire szükségük van, s megőrzöm, amijük van.” A bhakták nem aggódnak azért, hogy mi fog történni a következő pillanatban, hol fognak lakni, vagy mit fognak enni, mert az Istenség Legfelsőbb Személyisége mindenről gondoskodik, és mindent megad, hiszen megígérte: kaunteya pratijānīhi na me bhaktaḥ praṇaśyati. „Ó, Kuntī fia, hirdesd bátran: az Én hívem nem vész el soha!” (BG 9.31) Bármilyen szemszögből nézzük, minden körülmények között igaz, hogy ha valaki teljesen meghódol az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, nem kell küzdenie a létéért. Ezzel kapcsolatban Śrīpāda Madhvācārya magyarázata, aki a Tantra-bhāgavatát idézi, rendkívül sokatmondó:
- sac-chadba uttamaṁ brūyād
- ānandantīti vai vadet
- yetijñānaṁ samuddiṣṭaṁ
- pūrṇānanda-dṛśis tataḥ
- attṛtvāc ca tadā dānāt
- satyāttya cocyate vibhuḥ
A satyasya yonim szavakat magyarázva Śrīla Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura azt mondja, hogy Kṛṣṇa az avatārī, valamennyi inkarnáció eredete. Minden inkarnáció az Abszolút Igazság, mégis az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Kṛṣṇa az eredete minden inkarnációnak. Dīpārcir eva hi daśāntaram abhyupetya dīpāyate (Brahma-saṁhitā 5.46). Lehet, hogy sok hasonló erejű lámpásunk van, mégis van közöttük egy első, egy második, egy harmadik lámpás stb. Éppen így számtalan inkarnáció van, akiket lámpásokhoz hasonlíthatunk, de az első lámpás az eredeti Istenség Személyisége, Kṛṣṇa. Govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi.
A félisteneknek kötelességük, hogy engedelmesen felajánlják imádatukat az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, ám lehet, hogy valaki erre azt mondja: mivel a Legfelsőbb Istenség Devakī méhében volt, Ő is egy anyagi testben jött el. Miért kell akkor imádnunk Őt? Miért kell különbséget tennünk egy közönséges élőlény és az Istenség Legfelsőbb Személyisége között? Ezekre a kérdésekre a következő versek adnak választ.