HU/SB 7.6.1
1. VERS
- śrī-prahrāda uvāca
- kaumāra ācaret prājño
- dharmān bhāgavatān iha
- durlabhaṁ mānuṣaṁ janma
- tad apy adhruvam arthadam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śrī-prahrādaḥ uvāca—Prahlāda Mahārāja mondta; kaumāraḥ—kora gyermekkorban; ācaret—gyakorolnia kell; prājñaḥ—aki okos; dharmān—kötelességek; bhāgavatān—amelyek az Istenség Legfelsőbb Személyiségének végzett odaadó szolgálatot jelentik; iha—ebben az életben; durlabham—nagyon ritkán érhető el; mānuṣam—emberi; janma—születés; tat—az; api—még; adhruvam—nem állandó, ideiglenes; artha-dam—jelentőségteljes.
FORDÍTÁS
Prahlāda Mahārāja így szólt: Aki kellőképpen értelmes, annak emberi testét egészen élete kezdetétől — azaz kora gyermekkorától — arra kell használnia, hogy minden más elfoglaltságról lemondva az odaadó szolgálat tetteit végezze. Emberi testhez nagyon ritkán jut az élőlény, és annak ellenére, hogy ez éppúgy ideiglenes, mint a többi test, fontos, mert emberi testben odaadó szolgálatot végezhetünk. Már a legcsekélyebb őszinte odaadó szolgálat is teljes tökéletességgel ajándékozhatja meg az embert.
MAGYARÁZAT
A védikus civilizációnak és a Védák olvasásának egyetlen célja az, hogy az emberi létformában az odaadó szolgálat tökéletes szintjére emelkedjünk. A védikus társadalomban éppen ezért az embert élete kezdetétől a brahmacarya rendszerben nevelik, hogy kora gyermekkorától — ötéves korától — kezdve gyakorolhassa, hogy miképpen alakítsa úgy emberi tevékenységeit, hogy végül tökéletesen elmerüljön az odaadó szolgálatban. A Bhagavad-gītā (BG 2.40) megerősíti: svalpam apy asya dharmasya trāyate mahato bhayāt. „Ezen az úton már egy kis fejlődés is megvédi az embert a félelem legveszélyesebb fajtájától.” A modern civilizáció a védikus írások véleményét figyelmen kívül hagyva olyan kegyetlenül bánik az emberi társadalom tagjaival, hogy ahelyett, hogy arra nevelné a gyermekeket, hogyan váljanak brahmacārīkká, a népességszaporulat korlátozásának ürügyén az anyákat tanítja meg arra, hogy már a méhben pusztítsák el gyermekeiket. S ha véletlenül a gyermek megmenekül, csak érzékkielégítésre oktatják. Az emberi társadalom lassanként szerte a világon elveszíti érdeklődését az élet tökéletesítése iránt. Az emberek úgy élnek, akár a macskák és a kutyák, és csak elvesztegetik emberi életüket, mert csupán arra készülnek fel, hogy ismét a nyolcmillió-négyszázezer életforma alacsonyrendű fajaiba vándoroljanak. A Kṛṣṇa-tudatú mozgalom nagyon szeretné az emberi társadalmat szolgálni, s megtanítani az embereket az odaadó szolgálat végzésére, ami képes megmenteni az emberi lényt attól, hogy ismét állati létbe süllyedjen. Ahogy Prahlāda Mahārāja (SB 7.5.23) már elmondta, a bhāgavata-dharmát a śravaṇaṁ kīrtanaṁ viṣṇoḥ smaraṇaṁ pāda-sevanam arcanaṁ vandanaṁ dāsyaṁ sakhyam ātma-nivedanam alkotja. Minden iskolában, minden főiskolán és egyetemen, valamint otthon is minden gyermeket és fiatalt arra kellene tanítani, hogy halljanak az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről. Más szóval arra kell nevelni őket, hogy hallgassák meg a Bhagavad-gītā utasításait, hogy alkalmazzák e tanításokat az életükben, és így megerősödjenek az odaadó szolgálatban, s ne kelljen félniük attól, hogy az állati létbe süllyednek. Ebben a korban, Kali korában a bhāgavata-dharma követése rendkívül könnyű. A śāstra kijelenti:
- harer nāma harer nāma
- harer nāmaiva kevalam
- kalau nāsty eva nāsty eva
- nāsty eva gatir anyathā
Csupán a Hare Kṛṣṇa mahā-mantrát kell énekelnünk. Mindazok, akik a Hare Kṛṣṇa mahā-mantrát éneklik, szívük mélyéig, tökéletesen meg fognak tisztulni, és megmenekülnek a születés és halál körforgásától.