HU/SB 8.19.21
21. VERS
- śrī-bhagavān uvāca
- yāvanto viṣayāḥ preṣṭhās
- tri-lokyām ajitendriyam
- na śaknuvanti te sarve
- pratipūrayituṁ nṛpa
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śrī-bhagavān uvāca—az Istenség Legfelsőbb Személyisége mondta; yāvantaḥ—amennyire lehetséges; viṣayāḥ—az érzéki élvezet tárgyai; preṣṭhāḥ—bárkinek örömet okoz; tri-lokyām—a három világban; ajita-indriyam—aki nem önfegyelmezett; na śaknuvanti—képtelenek; te—mindazok; sarve—együttvéve; pratipūrayitum—kielégíteni; nṛpa—ó, király.
FORDÍTÁS
Az Istenség Személyisége így szólt: Kedves királyom! Még ha mindent egybeveszünk, ami a három világban az érzékek elégedettségét szolgálja, az sem elégítheti ki azt az embert, akinek zabolátlanok az érzékei.
MAGYARÁZAT
Az anyagi világ egy illuzórikus energia, amely letéríti az élőlényeket az önmegvalósítás útjáról. Az anyagi világban mindenkinek az a leghőbb vágya, hogy mind több és több dologhoz jusson, amellyel kielégítheti az érzékeit. Valójában azonban az élet célja nem az érzékkielégítés, hanem az önmegvalósítás. Éppen ezért azoknak, akik túlságosan ragaszkodnak az érzékkielégítéshez, azt tanácsolják, hogy gyakorolják a misztikus yoga, az aṣṭāṅga-yoga rendszerét, amely a yamából, niyamából, āsanából, prāṇāyāmából, pratyāhārából és a többi folyamatból áll. Ezek segítségével az ember uralkodni képes az érzékein. Az érzékek irányításának az a célja, hogy kiszabaduljunk a születés és halál körforgásából. Ṛṣabhadeva kijelenti:
- nūnaṁ pramattaḥ kurute vikarma
- yad indriya-prītaya āpṛṇoti
- na sādhu manye yata ātmano ’yam
- asann api kleśada āsa dehaḥ
„Amikor valaki az érzékkielégítést tekinti az élete céljának, kétségtelenül megőrül a materialista életért, és a legkülönfélébb bűnöket követi el. Nem tudja, hogy múltbeli tettei miatt már kapott egy testet, ami ideiglenes ugyan, mégis minden szenvedésének az okozója. Az élőlénynek valójában nem kellett volna anyagi testet öltenie — csupán az érzékkielégítés érdekében kapta meg ezt a lehetőséget. Ezért azt hiszem, nem illő egy intelligens emberhez, hogy újra az érzékkielégítés tetteibe merüljön, melyek következtében örökké újabb és újabb anyagi testet kap.” (SB 5.5.4) Ṛṣabhadeva szerint tehát az emberi lények az anyagi világban olyanok, mint az őrültek, akik olyan tetteket hajtanak végre, melyeket nem lenne szabad megtenniük, ám amelyeket mégis megtesznek, pusztán az érzékkielégítés kedvéért. Az ilyen tettek nem jók, mert így az ember egy újabb testet hoz létre a következő életére, büntetésként gyalázatos cselekedeteiért, s amint kap egy másik anyagi testet, az anyagi létben újra meg újra szenvedés vár rá. A védikus vagy brahminikus kultúra éppen ezért arra tanítja az embereket, hogy érjék be pusztán azzal, ami az életükhöz elengedhetetlenül szükséges.
Ahhoz, hogy ezt a legmagasabb rendű kultúrát taníthassuk, az írások a varṇāśrama-dharmát javasolják. A varṇāśrama csoportok — brāhmaṇa, kṣatriya, vaiśya, śūdra, brahmacarya, gṛhastha, vānaprastha és sannyāsa — célja az, hogy az emberek megtanuljanak uralkodni az érzékeik fölött, s megtanulják, hogyan legyenek elégedettek azzal, ami puszta létfenntartásukhoz elegendő. Itt az Úr Vāmanadeva példamutató brahmacārīként visszautasítja Bali Mahārāja ajánlatát, aki bármit megadna Neki, amit csak kíván. Azt mondja, hogy ha valaki nem elégedett, nem lehet boldog még akkor sem, ha az egész világ vagy az egész univerzum az övé. Az emberi társadalomban ezért fenn kell tartani a brahminikus, a kṣatriya- és a vaiśya-kultúrát, s az embereket meg kell tanítani arra, hogy érjék be csupán azzal, amire szükségük van. A modern civilizációban nem tanítják erre az embereket: mindenki egyre többet akar, s mindenki elégedetlen és boldogtalan. A Kṛṣṇa-tudatú mozgalom éppen ezért farmközösségeket alapít — különösen Amerikában —, hogy megmutassa, hogyan lehetünk boldogok és elégedettek a minimális életszükségletekkel, és hogyan takarítsunk meg ezzel időt az önmegvalósításra, melyet nagyon könnyen elérhetünk a mahā-mantra éneklésével: Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare / Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare.