HU/BG 6.18

Revision as of 09:53, 23 August 2020 by TattvaDarsana (talk | contribs)
(diff) ← Older revision | Latest revision (diff) | Newer revision → (diff)
Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


18. VERS

यदा विनियतं चित्तमात्मन्येवावतिष्ठते ।
निःस्पृहः सर्वकामेभ्यो युक्त इत्युच्यते तदा ॥१८॥
yadā viniyataṁ cittam
ātmany evāvatiṣṭhate
nispṛhaḥ sarva-kāmebhyo
yukta ity ucyate tadā

SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

yadā – amikor; viniyatam – különösen fegyelmezett; cittam – az elme és tevékenysége; ātmani – a transzcendensben; eva – bizony; avatiṣṭhate – megállapodik; nispṛhaḥ – mentesen a vágytól; sarva – mindenféle; kāmebhyaḥ – anyagi érzékkielégítésre; yuktaḥ – szilárd a yogában; iti – így; ucyate – mondják; tadā – akkor.

FORDÍTÁS

Ha a yogī a yoga gyakorlása által képes fegyelmezni az elméjét, és minden anyagi vágy nélkül a transzcendensben állapodik meg, akkor azt mondják róla, megingathatatlan a yogában.

MAGYARÁZAT

A yogī tetteit az különbözteti meg a közönséges ember tetteitől, hogy mentes minden anyagi vágytól, melyek közül a nemi élvezet vágya a legerősebb. A tökéletes yogī olyan jól tudja fegyelmezni elméje működését, hogy semmilyen anyagi vágy nem zavarja meg többé. A Śrīmad-Bhāgavatam (SB 9.4.18–20) szerint ezt a tökéletes síkot a Kṛṣṇa-tudatú emberek minden külön erőfeszítés nélkül elérik:

sa vai manaḥ kṛṣṇa-padāravindayor
vacāṁsi vaikuṇṭha-guṇānuvarṇane
karau harer mandira-mārjanādiṣu
śrutiṁ cakārācyuta-sat-kathodaye
mukunda-liṅgālaya-darśane dṛśau
tad-bhṛtya-gātra-sparśe ’ṅga-saṅgamam
ghrāṇaṁ ca tat-pāda-saroja-saurabhe
śrīmat-tulasyā rasanāṁ tad-arpite
pādau hareḥ kṣetra-padānusarpaṇe
śiro hṛṣīkeśa-padābhivandane
kāmaṁ ca dāsye na tu kāma-kāmyayā
yathottama-śloka-janāśrayā ratiḥ

„Ambarīṣa király először elméjét az Úr Kṛṣṇa lótuszlábára rögzítette. Szavaival az Ő transzcendentális tulajdonságait írta le, kezével a templomát takarította, fülével cselekedeteinek történeteit hallgatta, szemével transzcendentális formáit nézte, testével a bhakták testét érintette, orrával az Úrnak felajánlott lótuszvirág illatát szagolta, nyelvével az Ő lótuszlábának ajánlott tulasī-levelet ízlelte, lábával a templomba és a zarándokhelyekre látogatott, fejével az Úrnak ajánlotta hódolatát, vágyaival pedig az Úr küldetésének teljesülését szolgálta. E transzcendentális tettek jellemzik a tiszta bhaktát.”

Az imperszonalista út követői számára ez a transzcendentális sík a szubjektum szempontjából talán kifejezhetetlen, ám nagyon könnyű és célravezető a Kṛṣṇa-tudatúak számára, ahogyan ez Ambarīṣa Mahārāja említett tetteiből is kitűnik. E transzcendentális cselekedetek nem eredményesek mindaddig, amíg elménket az állandó emlékezés segítségével nem rögzítjük az Úr lótuszlábára. Az Úr odaadó szolgálatában ezeket az előírt tetteket arcanának hívják, ami azt jelenti, hogy minden érzéket az Úr szolgálatába állítunk. Az elmének és az érzékeknek elfoglaltságra van szükségük; a cselekedetek puszta tagadása nem járható út. Az átlagemberek, s közülük is leginkább azok számára, akik nem a lemondást gyakorlók életrendjében élnek, a transzcendentális sík eléréséhez vezető tökéletes folyamat az érzékeknek és az elmének az említett transzcendentális szolgálattal való elfoglalása, amit a Bhagavad-gītā yuktának nevez.