HU/BG 9.26

Revision as of 08:34, 5 March 2019 by TattvaDarsana (talk | contribs)
(diff) ← Older revision | Latest revision (diff) | Newer revision → (diff)
Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


26. VERS

पत्रं पुष्पं फलं तोयं यो मे भक्त्या प्रयच्छति ।
तदहं भक्त्युपहृतमश्नामि प्रयतात्मनः ॥२६॥
patraṁ puṣpaṁ phalaṁ toyaṁ
yo me bhaktyā prayacchati
tad ahaṁ bhakty-upahṛtam
aśnāmi prayatātmanaḥ

SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

patram – egy levelet; puṣpam – egy virágot; phalam – egy gyümölcsöt; toyam – vizet; yaḥ – bárki; me – Nekem; bhaktyā – odaadással; prayacchati – felajánl; tat – azt; aham – Én; bhakti-upahṛtam – odaadással ajánlottat; aśnāmi – elfogadom; prayata-ātmanaḥ – attól, aki tiszta tudatú.

FORDÍTÁS

Ha valaki szeretettel és odaadással áldoz Nekem egy levelet, egy virágot, egy gyümölcsöt vagy egy kevés vizet, Én elfogadom azt.

MAGYARÁZAT

Egy intelligens ember számára elengedhetetlen, hogy Kṛṣṇa-tudatú legyen, s az Úr transzcendentális szerető szolgálatát végezze, hogy eljusson egy örök, gyönyörteli lakhelyre, ahol örök boldogság vár rá. E csodálatos eredményt bárki nagyon könnyen elérheti, s még a legszegényebb, legképzetlenebb ember is törekedhet rá. Az egyetlen dolog, ami szükséges, hogy az ember az Úr tiszta bhaktája legyen – nem számít, hogy kicsoda, s hogy milyen helyzetben van. Ez a módszer annyira könnyű, hogy akár egy levelet, egy kis vizet vagy egy gyümölcsöt is felajánlhatunk a Legfelsőbb Úrnak igaz szeretettel, s az Úr örömmel elfogadja azt. Senki sincs tehát kizárva a Kṛṣṇa-tudatból – ez egy rendkívül egyszerű és egyetemes folyamat. Ki olyan ostoba hát, hogy ne akarna Kṛṣṇa-tudatossá válni általa, s ne szeretne egy örökkévaló, boldogsággal és tudással teli, legtökéletesebb életet élni? Kṛṣṇa csak szerető szolgálatot akar tőlünk, semmi mást. Még egy apró virágot is elfogad tiszta bhaktájától. Egy abhaktától azonban nem akar semmit – nincs szüksége arra, hogy bárki bármit adjon Neki. Ő teljes Önmagában, szeretetteljes kapcsolatukban azonban bhaktája felajánlását mégis elfogadja. A Kṛṣṇa-tudat kifejlesztésével az élet legmagasabb rendű tökéletességét érjük el. Ez a vers kétszer is megemlíti a bhakti szót, hogy kihangsúlyozza: Kṛṣṇához kizárólag a bhakti, vagyis az odaadó szolgálat által lehet eljutni. Semmi más nem veheti rá Kṛṣṇát, hogy elfogadja, amit felajánlanak Neki – legyen bár valaki brāhmaṇa, művelt tudós, gazdag ember vagy nagy filozófus. A bhakti alapelve nélkül semmi sem tudja az Urat arra késztetni, hogy bárkitől bármit is elfogadjon. A bhakti mindig indokolatlan, s ez a módszer örök. Ez az abszolút egész közvetlen szolgálata.

Az Úr Kṛṣṇa ebben a versben – miután kijelentette, hogy Ő az egyedüli élvező, az elsődleges Úr és minden áldozati felajánlás igazi célja – felfedi, milyen áldozatokat kíván. Ha valaki odaadóan akarja szolgálni a Legfelsőbbet, hogy megtisztuljon, s elérje az élet végső célját – az Úr transzcendentális szerető szolgálatát –, akkor meg kell tudnia, mit kíván tőle az Úr. Aki szereti Kṛṣṇát, az azt adja Neki, amit Ő akar, s nem ajánl fel olyat, amit Kṛṣṇa nem akar. Így tehát húst, halat és tojást nem szabad felajánlanunk. Ha az Úr ezt akarta volna, megmondta volna. Ehelyett azonban egyértelműen azt kéri, hogy leveleket, gyümölcsöt, virágot és vizet adjunk Neki, s ha valaki ezeket ajánlja fel Neki, azt mondja, hogy „Én örömmel elfogadom azt”. Ebből meg kell értenünk, hogy a húst, a halat és a tojást elutasítja. A zöldségeket, a gabona- és gyümölcsféléket, a tejtermékeket, valamint a vizet írja elő az emberek számára megfelelő táplálékként. Ezen kívül semmi mást nem ajánlhatunk fel Neki, mert nem fogadja el. Ha tehát más ételt ajánlunk fel, nem állunk a szeretetteljes odaadás szintjén.

A harmadik fejezet tizenharmadik versében Śrī Kṛṣṇa elmagyarázza, hogy akik fejlődni akarnak a lelki életben, s meg szeretnének szabadulni az anyagi kötelékektől, azok számára kizárólag az áldozat megtisztított maradékai jelentik a helyénvaló táplálékot. Ugyanebben a versben azt is hozzáteszi, hogy akik nem ajánlják fel ételüket, azok csak bűnt esznek – más szóval minden egyes falattal egyre jobban az anyagi természet útvesztőjébe bonyolódnak. Ha azonban valaki egyszerű, finom vegetáriánus ételeket főz, amit leborulva felajánl az Úr Kṛṣṇa képe vagy mūrtija előtt, kérve Őt, hogy fogadja el szerény felajánlását, az segíti majd, hogy biztos fejlődést érjen el a lelki életben, a test megtisztításában, és a finom agyszövetek létrehozásában, melyek tiszta gondolkodást eredményeznek. A legfontosabb az, hogy a felajánlást szeretet hassa át. Kṛṣṇa a tulajdonosa mindennek, ezért Neki nincs szüksége ételre. Ám attól, aki így akar a kedvében járni, mégis elfogadja a felajánlást. Az étel készítésében, tálalásában és felajánlásában tehát a Kṛṣṇa iránti szeretet a legfontosabb tényező.

Az imperszonalista filozófusok, akik azt állítják, hogy az Abszolút Igazság érzékszervek nélküli, nem tudják felfogni a Bhagavad-gītā e versét. Számukra ez metaforának tűnik, vagy úgy gondolják, Kṛṣṇának, a Bhagavad-gītā elbeszélőjének világi természetét bizonyítja. Az igazság azonban az, hogy Kṛṣṇának, a Legfelsőbb Istenségnek vannak érzékszervei, melyek felcserélhetők, azaz mindegyik képes a többi feladatát is ellátni. Ezt jelenti az, hogy Kṛṣṇa abszolút. Őt nem lehetne minden fenséggel teljesnek tekinteni, ha nem rendelkezne érzékszervekkel. Kṛṣṇa a hetedik fejezetben elmagyarázta: Ő termékenyíti meg élőlényekkel az anyagi természetet. Ez úgy történik, hogy rápillant az anyagi természetre. A felajánlás esetében Kṛṣṇa hallja, amint a bhakta szeretetteljes szavakkal kínálja Neki az ételt, s ez a hallás teljesen ugyanaz, mintha enne, s megkóstolná az ételt. Ezt a gondolatot nagyon fontos kihangsúlyoznunk: Ő abszolút, ezért hallása teljesen azonos evésével és ízlelésével. Egyedül az a bhakta, aki Kṛṣṇát minden félreértelmezés nélkül olyannak fogadja el, amilyennek Ő leírja magát, értheti meg, hogy a Legfelsőbb Abszolút Igazság képes arra, hogy egyen és az étel élvezetet nyújtson Neki.