HU/BG 9.28

Revision as of 10:30, 6 March 2019 by TattvaDarsana (talk | contribs)
(diff) ← Older revision | Latest revision (diff) | Newer revision → (diff)
Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


28. VERS

शुभाशुभफलैरेवं मोक्ष्यसे कर्मबन्धनैः ।
संन्यासयोगयुक्तात्मा विमुक्तो मामुपैष्यसि ॥२८॥
śubhāśubha-phalair evaṁ
mokṣyase karma-bandhanaiḥ
sannyāsa-yoga-yuktātmā
vimukto mām upaiṣyasi

SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

śubha – a kedvező; aśubha – és kedvezőtlen; phalaiḥ – eredményektől; evam – így; mokṣyase – megszabadulsz; karma – tettek; bandhanaiḥ – kötelékeitől; sannyāsa – a lemondásra; yoga – yogára; yukta-ātmā – rögzített elmével; vimuktaḥ – felszabadultként; mām – Hozzám; upaiṣyasi – el fogsz jutni.

FORDÍTÁS

Ily módon megszabadulsz a tettekhez fűző kötelékektől, s annak kedvező és kedvezőtlen eredményeitől. A lemondás ezen elvével elmédet Rám szögezve felszabadulsz, s eljutsz Hozzám.

MAGYARÁZAT

Aki felsőbb vezetés alatt a Kṛṣṇa-tudatban cselekszik, azt yuktának nevezik. A szakkifejezés erre a yukta-vairāgya. Ezt Rūpa Gosvāmī részletesebben is elmagyarázza:

anāsaktasya viṣayān
yathārham upayuñjataḥ
nirbandhaḥ kṛṣṇa-sambandhe
yuktaṁ vairāgyam ucyate
(Bhakti-rasāmṛta-sindhu 1.2.255)

Rūpa Gosvāmī azt mondja, hogy amíg az anyagi világban vagyunk, addig cselekednünk kell; nem hagyhatunk fel a tettekkel. Ha cselekszünk, és munkánk gyümölcseit Kṛṣṇának adjuk, akkor azt yukta-vairāgyának nevezik. Valódi lemondásban élve az ilyen tettek megtisztítják az elme tükrét, s amint a cselekvő fokozatosan fejlődik a lelki élet ösvényén, lassanként teljesen meghódol az Istenség Legfelsőbb Személyisége előtt. Végül felszabadul, s felszabadulása nagyon különleges. Nem a brahmajyotival válik eggyé, hanem a Legfelsőbb Úr lelki bolygójára kerül. Ez a vers nagyon érthetően fejezi ki ezt: mām upaiṣyasi, „Hozzám jön”, haza, vissza Istenhez. A felszabadulásnak öt szintje van. A vers szerint az, aki egész életében a Legfelsőbb Úr irányítását követve élt, az eljut oda, hogy teste elhagyása után visszatérhet Istenhez, s közvetlen társaságában szolgálhatja Őt, a Legfelsőbb Urat.

Igazi sannyāsīnak azt nevezik, aki nem akar mást, mint életét az Úr szolgálatának szentelni. Mindig örök szolgának tekinti magát, aki teljesen meghódolt az Úr legfelsőbb akaratának. Ezért hát bármit is tesz, azt az Úrért teszi, s minden tettét az Úr szolgálatában végzi. Nem törődik sokat a Védákban említett gyümölcsöző cselekedetekkel vagy az ott leírt kötelességek végrehajtásával. A közönséges ember számára elengedhetetlen, hogy eleget tegyen a Védákban előírt kötelességeknek, s ezeket a teljesen az Úr szolgálatába merülő tiszta bhakta elvégzi, noha néha úgy tűnik, hogy épp ellenkezőleg cselekszik.

A hiteles vaiṣṇava szaktekintélyek ezért azt tanítják, hogy még a legokosabb ember sem értheti meg egy tiszta bhakta terveit és tetteit: tāṅra vākya, kriyā, mudrā vijñeha nā bujhaya (Caitanya-caritāmṛta, Madhya-līlā 23.39). Aki mindig az Úr szolgálatába merül, aki állandóan azon gondolkozik, és azt tervezgeti, hogyan szolgálja Őt, arra úgy kell tekinteni, hogy elérte a teljes felszabadulást, s a jövőben minden kétséget kizárva hazatér, vissza Istenhez. Kṛṣṇához hasonlóan róla sem lehet semmi rosszat mondani.