HU/SB 3.32.5
5. VERS
- ye sva-dharmān na duhyanti
- dhīrāḥ kāmārtha-hetave
- niḥsaṅgā nyasta-karmāṇaḥ
- praśāntāḥ śuddha-cetasaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
ye—akik; sva-dharmān—saját hivatásuknak megfelelő kötelességeiket; na—nem; duhyanti—kihasználja az előnyét; dhīrāḥ—intelligens; kāma—érzékkielégítés; artha—anyagi gyarapodás; hetave—a kedvéért; niḥsaṅgāḥ—mentes az anyagi ragaszkodástól; nyasta—feladta; karmāṇaḥ—gyümölcsöző cselekedetek; praśāntāḥ—elégedett; śuddha-cetasaḥ—a megtisztult tudatnak.
FORDÍTÁS
Akik intelligensek, s akiknek tudata megtisztult, azok teljesen elégedettek a Kṛṣṇa-tudatban. Az anyagi természet kötőerőitől mentesen nem az érzékkielégítésért cselekszenek, hanem úgy, ahogyan kell, mert saját hivatásuknak megfelelő kötelességeiket végzik.
MAGYARÁZAT
Az ilyen emberre a legkiválóbb példa Arjuna. Arjunának kṣatriya lévén az volt a kötelessége, hogy harcoljon. A királyok általában azért harcolnak, hogy növeljék birodalmukat, amely fölött azért uralkodnak, hogy érzékeiket kielégíthessék. Ami azonban Arjunát illeti, ő megtagadta, hogy saját érzékkielégítéséért harcoljon. Kijelentette, hogy bár egy királyságot nyerhetne, ha harcolna rokonaival, mégsem akar megküzdeni velük. Ám amikor Kṛṣṇa parancsot adott neki, s a Bhagavad-gītā tanításai meggyőzték, hogy az a kötelessége, hogy elégedetté tegye Kṛṣṇát, harcba szállt. Nem az érzékkielégítésért ontott hát vért, hanem az Istenség Legfelsőbb Személyisége kedvéért.
Niḥsaṅgának, az anyagi természet kötőerőinek befolyásától mentes embernek azokat nevezik, akik előírt kötelességeiket nem az érzékkielégítés reményében, hanem a Legfelsőbb Úr örömére végzik. A nyasta-karmāṇaḥ kifejezés arra utal, hogy tetteik eredményét az Istenség Legfelsőbb Személyiségének ajánlják. Látszólag saját kötelességeik síkján cselekszenek, ám tetteiket nem személyes érzékkielégítésükért végzik, hanem a Legfelsőbb Személyért. Az ilyen bhaktákat praśāntāḥnak nevezik, ami azt jelenti, hogy „teljesen elégedett”. A śuddha-cetasaḥ szó azt jelenti: Kṛṣṇa-tudatos, s az ő tudatuk megtisztult. Tisztátalan tudattal az ember úgy véli, ő az univerzum ura, de megtisztult tudattal az Istenség Legfelsőbb Személyisége örök szolgájának tekinti magát. Amikor valaki ekképpen a Legfelsőbb Úr örök szolgájának tekinti magát, és szünet nélkül Neki dolgozik, valóban teljesen elégedetté válik. Amíg az ember saját érzékkielégítéséért cselekszik, mindig teli lesz aggodalommal. Ez a különbség a közönséges tudat és a Kṛṣṇa-tudat között.