HU/SB 6.5.13

Revision as of 21:39, 6 September 2020 by Vanibot (talk | contribs) (Vanibot #0035: BhagChapterDiac - change chapter link to no diacritics form)
(diff) ← Older revision | Latest revision (diff) | Newer revision → (diff)

Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


13. VERS

pumān naivaiti yad gatvā
bila-svargaṁ gato yathā
pratyag-dhāmāvida iha
kim asat-karmabhir bhavet


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

pumān—egy emberi lény; na—nem; eva—valóban; eti—visszajön; yat—ahová; gatvā—elment; bila-svargam—a Pātālaként ismert alsóbb bolygórendszer vidékére; gataḥ—elment; yathā—mint; pratyak-dhāma—a ragyogó lelki világ; avidaḥ—az ostobának; iha—ebben az anyagi világban; kim—mi haszna; asat-karmabhiḥ—az ideiglenes gyümölcsöző tettekkel; bhavet—lehet.


FORDÍTÁS

[Nārada Muni elmondta, hogy van egy bila, egy verem, ahonnan az ember sohasem tér vissza többé, ha egyszer beleesett. A Haryaśvák megértették ennek az allegóriának a jelentését.] A Pātāla nevű alsóbb bolygórendszerből szinte még senki nem tért vissza, ha egyszer oda jutott. Éppen így az sem tér vissza többé ebbe az anyagi világba, aki Vaikuṇṭha-dhāma [pratyag-dhāma] földjére lép. Ha létezik egy olyan hely, ahová eljutván az embernek nem kell többé visszatérnie ebbe a gyötrelmekkel teli, anyagi feltételekhez kötött életbe, akkor mi haszna majmok módjára ugrálni ebben az átmeneti anyagi világban, miközben nem látjuk meg vagy nem értjük meg azt a másik világot? Mi értelme mindennek?


MAGYARÁZAT

A Bhagavad-gītā (BG 15.6) kijelenti: yad gatvā na nivartante tad dhāma paramaṁ mama, létezik egy olyan birodalom, ahová egyszer eljutván az ember nem tér vissza többé az anyagi világba. Erről a birodalomról már többször beszéltünk. A Bhagavad-gītāban egy másik helyen (BG 4.9) Kṛṣṇa így szól:

janma karma ca me divyam
evaṁ yo vetti tattvataḥ
tyaktvā dehaṁ punar janma
naiti mām eti so ’rjuna

„Ó, Arjuna! Aki ismeri megjelenésem és cselekedeteim transzcendentális természetét, az teste elhagyása után nem születik meg újra ebben az anyagi világban, hanem eléri az Én örök hajlékomat.”

Ha valaki képes megfelelően megérteni Kṛṣṇát, akit korábban úgy jellemeztünk, mint Legfelsőbb Király, akkor anyagi teste elhagyása után nem tér vissza ide többé. Ezt a tényt írta le ez a Śrīmad-Bhāgavatam vers. Pumān naivaiti yad gatvā: nem jön vissza többé ebbe az anyagi világba, hanem hazatér, vissza Istenhez, hogy egy örök, gyönyörrel és tudással teli életet éljen. Miért nem törődnek ezzel az emberek? Mit nyernek azzal, ha újra megszületnek az anyagi világban, néha emberi lényként, néha félistenként, néha pedig macskaként vagy kutyaként? Mi értelme így vesztegetni az idejüket? Kṛṣṇa nagyon határozottan kijelenti a Bhagavad-gītāban (BG 8.15):

mām upetya punar janma
duḥkhālayam aśāśvatam
nāpnuvanti mahātmānaḥ
saṁsiddhiṁ paramāṁ gatāḥ

„Miután elértek Engem, a nagy lelkek, az odaadó yogīk soha többé nem térnek vissza ebbe az átmeneti, szenvedésekkel teli világba, mert már elérték a legfőbb tökéletességet.” Az legyen az egyetlen valódi gondunk, hogy megszabaduljunk az ismétlődő születéstől és haláltól, és elérjük az élet legmagasabb rendű tökéletességét, azaz a Legfelsőbb Királlyal élhessünk a lelki világban. Dakṣa fiai ezekben a versekben újra meg újra azt mondják: kim asat-karmabhir bhavet. „Mi haszna az ideiglenes gyümölcsöző tetteknek?”