HU/SB 7.7.33

Revision as of 07:31, 10 May 2020 by Aditya (talk | contribs) (Srimad-Bhagavatam Compile Form edit)
(diff) ← Older revision | Latest revision (diff) | Newer revision → (diff)

Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


33. VERS

evaṁ nirjita-ṣaḍ-vargaiḥ
kriyate bhaktir īśvare
vāsudeve bhagavati
yayā saṁlabhyate ratiḥ


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

evam—így; nirjita—legyőzött; ṣaṭ-vargaiḥ—az érzékek hat szimptómája által (kéjes vágyak, düh, mohóság, illúzió, őrület és irigység); kriyate—végzett; bhaktiḥ—odaadó szolgálat; īśvare—a legfelsőbb irányítónak; vāsudeve—az Úr Vāsudevának; bhagavati—az Istenség Legfelsőbb Személyisége; yayā—ami által; saṁlabhyate—elért; ratiḥ—ragaszkodás.


FORDÍTÁS

E cselekedetek segítségével [ahogyan korábban említettük] az ember képes megsemmisíteni az ellenségek, azaz a kéj, a düh, a mohóság, az illúzió, az őrület és az irigység hatását, és ebben az állapotban szolgálni tudja az Urat. Ily módon kétségtelenül felemelkedik az Istenség Legfelsőbb Személyiségének végzett szerető szolgálat síkjára.


MAGYARÁZAT

Ahogy a harmincadik és a harmincegyedik vers említette, első kötelességünk az, hogy egy lelki tanítómesterhez, az Istenség Legfelsőbb Személyisége képviselőjéhez forduljunk, és elkezdjük szolgálni őt. Prahlāda Mahārāja azt javasolta, hogy a gyerekeknek egészen életük kezdetétől (kaumāra ācaret prājñaḥ), amikor a guru-kulában élnek, azt kell tanulniuk, hogy hogyan szolgálják a lelki tanítómestert. Brahmacārī guru-kule vasan dānto guror hitam (SB 7.12.1). Ez a lelki élet kezdete. Guru-pādāśrayaḥ, sādhu-vartmānuvartanam, sad-dharma-pṛcchā. A guru és a śāstrák utasításait követve a tanítvány eljut az odaadó szolgálat szintjére, és nem ragaszkodik többé javaihoz. Mindenét felajánlja a lelki tanítómesternek, a gurunak, aki a śravaṇaṁ kīrtanaṁ viṣṇoḥ végzésében foglalja őt le. A tanítvány szigorúan követi mesterét, s így megtanul uralkodni az érzékein. Ezután tiszta értelmét használva fokozatosan kifejlődik benne a szeretet az Istenség Legfelsőbb Személyisége iránt, ahogyan ezt Śrīla Rūpa Gosvāmī is megerősíti (ādau śraddhā tataḥ sādhu-saṅgaḥ). Az ember élete így tökéletessé válik, és Kṛṣṇa iránti ragaszkodása valóban megmutatkozik. Ezen a szinten a bhāvát és az anubhāvát tapasztalva eksztázisban van. Erről beszél a következő vers.