HU/Prabhupada 0464 - A sastra nem a léhűtőknek való



Lecture on SB 7.9.8 -- Mayapur, February 28, 1977

Tehát mahājano yena gataḥ sa panthāḥ (CC Madhya 17.186). Tökéletesen elsajátíthatjuk a Kṛṣṇa-tudatos gondolkodást, ha követjük a mahājanokat. A Mahājanok nagyszerű személyiségek, az Úr bhaktái. A nevük mahājana. A jana azt jelenti: „személy." A hétköznapi életben Indiában a nagyon gazdag személyt is így hívják: mahājana Tehát ez a mahājana olyan valaki, aki gazdag az odaadó szolgálatban. Az ilyen embert hívják mahājana-nak. Mahājano yena gataḥ sa panthāḥ. Itt van tehát Ambarīṣa Mahārāja; és itt van nekünk Prahlāda Mahārāja. Sok-sok király, Yudhiṣṭhira Mahārāja, Parīkṣit Mahārāja, ők mind rājarṣik. Így hát a Kṛṣṇa-tudatos gondolkodás valójában a kiváló személyiségek számára való.

imaṁ vivasvate yogaṁ
proktavān aham avyayam
vivasvān manave prāhur
manur ikṣvākave 'bravīt
(BG 4.1)

Evaṁ paramparā-prāptam imaṁ rājarṣayo viduḥ (BG 4.2). Valójában, a śāstra (szentírás) nem a semmirekellőknek való. Hanem a művelt brāhmaṇáknak és az emelkedett kṣatriyáknak. A vaiśyáktól és śūdráktól senki nem várja, hogy jól kiigazodjanak a śāstrában, de ha a megfelelő brāhmaṇa és kṣatriya irányítása alatt állnak, ők is tökéletessé válhatnak ebben. Az első tökéletes osztály, a munayo, ahogy itt is le van írva, sattvaikatāna gatayo munayo (SB 7.9.8), Nagy szentek. Általában a „nagy szentek" a Vaiṣṇava brāhmaṇákat jelentik. Ők az odaadó szolgálat révén a sattva-guṇa szintjén allnak. Rajas, és a tamo-guṇa nem érintheti őket. Naṣṭa-prāyeṣv abhadreṣu nityaṁ bhāgavata-sevayā (SB 1.2.18). A bhadra és abhadra, jó és rossz. Tehát a rajo-guṇa és a tamo-guṇa rossz, a sattva-guṇa jó. Ha, ahogyan le van írva, a sattvaikatāna-gatayo állapotában vagyunk... Ha valaki mindig a sattva-guṇa állapotban van, akkor mindent könnyűszerrel végez. A sattva-guṇa azt jelenti: prakāṣa. Minden világos, tudással teli. A rajo-guṇa nem világos. A példa adott: mint a fa. Ott a tűz, de ha fából tüzet raksz első jelként füstöt látsz. Ha tüzet rakunk a fából, először füst keletkezik. Tehát füst... Először fa, aztán füst, és csak aztán tűz. És a tűzből, ha tűzáldozatra használjuk, az a legtökéletesebb. Minden ugyanabból a forrásból származik. A földből ered a fa, a fából a füst, a füstből a tűz. És a tűz, ha tűzáldozatra használják, svāhā - akkor az a tűz megfelelő használata. Ha valaki megmarad a fa szintjén, az a teljes feledékenység. Ha valaki a füst síkján marad, ott már van valamennyi fény. Ha a tűz síkján marad valaki, ott teljes a fény. És ha ezt a fényt Kṛṣṇa szolgálatába állítja az ember, az tökéletes. Ezt kell megértenünk.