HU/SB 1.10.16


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


16. VERS

prāsāda-śikharārūḍhāḥ
kuru-nāryo didṛkṣayā
vavṛṣuḥ kusumaiḥ kṛṣṇaṁ
prema-vrīḍā-smitekṣaṇāḥ


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

prāsāda—palota; śikhara—a tető; ārūḍhāḥ—felmegy; kuru-nāryaḥ—a Kuru királyi család hölgyei; didṛkṣayā—látták; vavṛṣuḥ—szórtak; kusumaiḥ—virágokkal; kṛṣṇam—az Úr Kṛṣṇára; prema—szeretetből és ragaszkodásból; vrīḍā-smita-īkṣaṇāḥ—szégyenlős mosollyal nézve.


FORDÍTÁS

Szerető vágyukban a Kuruk nemes hölgyei látni akarták az Urat, ezért a palota tetejére siettek. Szeretettel, szégyenlősen mosolyogtak, és virágesőt szórtak Reá.


MAGYARÁZAT

A gyengébb nem sajátos, különleges és természetes dísze a szemérmesség, s ez mindig tiszteletet vált ki az ellentétes nemből. Így volt ez a Mahābhārata idejében, azaz több mint ötezer évvel ezelőtt is. Csupán a világ történelmében járatlan, kevés értelemmel megáldott emberek állítják, hogy a nők és a férfiak elkülönülése India mohamedán időszakából származik. A Mahābhāratának ez a leírása határozottan bizonyítja, hogy a palota hölgyei szigorúan követték a pardāt (a férfiakkal történő érintkezés korlátozását), s ahelyett, hogy lejöttek volna a szabadba, ahol az Úr Kṛṣṇa és mások gyülekeztek, a palota tetejére siettek, s onnan ajánlották fel tiszteletüket Kṛṣṇának, virágesőt szórva Rá. Egyértelműen az áll e versben, hogy a hölgyek szégyenlősen mosolyogtak a palota tetején. A szemérmesség a természet ajándéka a gyengébb nemnek, amely növeli szépségüket és tekintélyüket, még akkor is, ha esetleg kevésbé kiemelkedő családból származnak vagy nem túlságosan vonzóak. Erről nekünk is van tapasztalatunk a mindennapi életben. Egy utcaseprő asszony sok tekintélyes úriember tiszteletét vívta ki, csupán mert megmutatkozott női szemérmessége. Az utcán félmeztelenül járó nők nem vívják ki senki tiszteletét, míg egy utcaseprő szemérmes felesége mindenkiben tiszteletet ébreszt.

Az emberi civilizáció az indiai bölcsek felfogása értelmében arra való, hogy segítsen az embernek megszabadulnia az illúzió csapdájából. A nők anyagi szépsége illúzió, mert a test valójában földből, vízből, tűzből, levegőből    —    stb.    —    áll. Csupán amiatt tűnik gyönyörűnek, hogy az anyagnak kapcsolata van a lélekszikrával. Senki sem vonzódik egy földből készült bábuhoz, még akkor sem, ha a legtökéletesebben készítették el, hogy magára vonja mások figyelmét. A halott test nem szép, hiszen egy úgymond gyönyörű nő halott teste senkinek sem tetszik. Mindebből tehát az következik, hogy a lélekszikra az, ami gyönyörű, s a lélek szépsége miatt vonzza az embert a külső test szépsége. A védikus bölcsesség tehát tiltja, hogy az ilyen látszólagos szépséghez vonzódjunk. Ám mivel most a tudatlanság sötétségében élünk, a védikus kultúra szigorú korlátokkal bár, de engedélyezi, hogy a nők és a férfiak érintkezzenek egymással. Azt mondják, a nő olyan, mint a tűz, a férfi pedig olyan, mint a vaj. A vaj megolvad, ha a tűz közelébe kerül, ezért csak akkor szabad őket közel engedni egymáshoz, ha szükség van rá. A korlátlan érintkezést a szemérmesség gátolja meg. A természet ajándéka ez, fogadjuk hát el a lehetőséget, amit kínál.