HU/SB 1.11.1
1. VERS
- sūta uvāca
- ānartān sa upavrajya
- svṛddhāñ jana-padān svakān
- dadhmau daravaraṁ teṣāṁ
- viṣādaṁ śamayann iva
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
sūtaḥ uvāca—Sūta Gosvāmī mondta; ānartān—a vidék, melyet Ānartānnak ismernek (Dvārakā); saḥ—Ő; upavrajya—a határához érve; svṛddhān—a legvirágzóbb; jana-padān—város; svakān—a sajátja; dadhmau—megszólaltatta; daravaram—az áldott kagylókürtöt (Pāñcajanyát); teṣām—az övék; viṣādam—szomorúságát; śamayan—megvigasztal; iva—láthatóan.
FORDÍTÁS
Sūta Gosvāmī így szólt: Legvirágzóbb városának, az Ānarták birodalmának [Dvārakānak] a határát elérve az Úr megszólaltatta áldott kagylókürtjét, mellyel hírt adott érkezéséről, s amely szemmel láthatóan elűzte az ott lakók szomorúságát.
MAGYARÁZAT
A szeretett Úr a kurukṣetrai csata miatt meglehetősen hosszú ideig volt távol virágzó metropoliszától, Dvārakātól, s így a város népén az Úr távolléte miatt erőt vett a szomorúság. Amikor az Úr alászáll a földre, társai is Vele tartanak, éppen úgy, mint ahogyan a király is kíséretével együtt érkezik mindenhová. Az Úrnak ezek a társai örökké felszabadult lelkek, akik erős ragaszkodásukban egyetlen pillanatig sem képesek elviselni az Úr távollétét. Így hát Dvārakā városának lakói is bánatosak voltak, s minden pillanatban az Úr jöttét várták. Az áldásos kagylókürt hangja, amely az Úr érkezését adta hírül, biztató volt, s láthatóan enyhített elkeseredettségükön. Még inkább vágyni kezdtek arra, hogy maguk között lássák az Urat, s mindannyian felélénkültek, hogy méltó fogadtatásban részesítsék. Ezek az Isten iránti természetes szeretet jelei.