HU/SB 1.11.2
2. VERS
- sa uccakāśe dhavalodaro daro
- ’py urukramasyādharaśoṇa-śoṇimā
- dādhmāyamānaḥ kara-kañja-sampuṭe
- yathābja-khaṇḍe kala-haṁsa utsvanaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
saḥ—az; uccakāśe—ragyogóvá vált; dhavala-udaraḥ—fehér és öblös; daraḥ—kagylókürt; api—bár olyan; urukramasya—a nagy kalandok kedvelőjének; adharaśoṇa—ajkai transzcendentális tulajdonságától; śoṇimā—vörössé vált; dādhmāyamānaḥ—megszólalt; kara-kañja-sampuṭe—lótuszkezével megragadva; yathā—ahogyan van; abja-khaṇḍe—a lótuszvirágok szárai; kala-haṁsaḥ—alábukó hattyú; utsvanaḥ—hangosan megszólaltatva.
FORDÍTÁS
Amint az Úr Kṛṣṇa kezébe fogta s megszólaltatta az öblös, fehér kagylókürtöt, transzcendentális ajkainak érintésétől a kagylókürt vörösre változott. Mintha egy fehér hattyú játszana a piros lótuszvirágok szárai között.
MAGYARÁZAT
Hogy a fehér kagylókürt vörössé vált az Úr ajkainak érintésétől, az lelki jelentőségének szimbóluma. Az Úr teljes mértékben lelki, az anyag pedig nem más, mint tudatlanság erről a lelki létről. Valójában a lelki megértésben nincs semmi anyagi, s ez a lelki megvilágosodás egyszerre bekövetkezik, amint kapcsolatba kerülünk a Legfelsőbb Úrral, Śrī Kṛṣṇával. Az Úr a létezés minden parányi részecskéjében jelen van, s bárkiben meg tudja nyilvánítani jelenlétét. Az Úr iránti égető szeretettel és a Neki végzett odaadó szolgálattal — más szóval az Úrhoz fűződő lelki kapcsolat által — minden lelkileg vörössé válik, ahogyan a kagylókürt vált vörössé az Úr kezében. Aki paramahaṁsa, aki a legkiválóbb értelemmel rendelkezik, az a lelki boldogság vizében alábukó hattyú szerepét játssza, amelyet örökre az Úr lábainak lótuszvirága díszít.