HU/SB 1.12.19
19. VERS
- brāhmaṇā ūcuḥ
- pārtha prajāvitā sākṣād
- ikṣvākur iva mānavaḥ
- brahmaṇyaḥ satya-sandhaś ca
- rāmo dāśarathir yathā
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
brāhmaṇāḥ—a jó brāhmaṇák; ūcuḥ—mondták; pārtha—ó, Pṛthā (Kuntī) fia; prajā—akik születtek; avitā—fenntartó; sākṣāt—közvetlenül; ikṣvākuḥ iva—éppen olyan, mint Ikṣvāku király; mānavaḥ—Manu fia; brahmaṇyaḥ—akik tisztelettudóak a brāhmaṇákkal szemben, s az ő követőik; satya-sandhaḥ—hű az ígéretéhez; ca—szintén; rāmaḥ—az Istenség Személyisége, Rāma; dāśarathiḥ—Daśaratha Mahārāja fia; yathā—mint Ő.
FORDÍTÁS
A bölcs brāhmaṇák így szóltak: Ó, Pṛthā fia, ez a gyermek éppen olyan lesz, mint Ikṣvāku király, Manu fia, mert ő is gondoskodik majd mindazokról, akik megszülettek. A brahminikus szabályok követésében, különösen pedig abban, hogy mindig hű ígéretéhez, olyan lesz épp, mint Rāma, az Istenség Személyisége, Daśaratha Mahārāja fia.
MAGYARÁZAT
Prajā azt az élőlényt jelenti, aki megszületett ebben az anyagi világban. Valójában az élőlénynek nincsen születése és halála, de amiatt, hogy eltávolodott az Úr szolgálatától, s a miatt a vágya miatt, hogy uralkodni akar az anyagi természeten, egy megfelelő testet kap, hogy anyagi vágyait kielégíthesse. Eközben az anyagi természet törvényei feltételekhez kötik, s anyagi teste saját tetteinek megfelelően változik. Az élőlény így vándorol egyik testből a másikba, nyolcmillió-négyszázezer életformán keresztül. Ám mivel az Úr szerves része, az Úr nemcsak ellátja mindennel, amire az életben szüksége van, hanem képviselőivel, a szent királyokkal együtt meg is védi őt. Ezek a szent királyok minden prajāt, élőlényt védelmeznek, hogy élhessenek, s hogy letöltsék börtönbüntetésüket. Parīkṣit Mahārāja valóban ideális, szent király volt. Miközben egyszer királyságát járta körbe, arra lett figyelmes, hogy maga Kali egy szerencsétlen tehenet már szinte megölt. Kalit azonnal megbüntette, mint gyilkost. Ez azt jelenti, hogy a szent életű vezetők még az állatoknak is védelmet nyújtanak, s nem puszta szentimentalizmusból, hanem azért, mert akik megszülettek ebben az anyagi világban, azoknak joguk van ahhoz, hogy éljenek. A szent királyok, a nap bolygó királyától kezdve a föld királyáig mind ilyenek, a Védikus Írások tanácsára hallgatva. A Védikus Írásokat a felsőbb bolygókon is tanítják. Erre a Bhagavad-gītā is utal (BG 4.1), mondván, hogy az Úr tanította a napistent (Vivasvānt), s a tanítás a tanítványi láncolaton keresztül száll alá: a napisten átadta fiának, Manunak, Manu pedig az ő fiának, Ikṣvāku Mahārājának. Brahmā egy napjában tizennégy Manu van, s az itt megemlített Manu a hetedik Manu, a napisten fia, aki egyike a prajāpatiknak (akiknek az a feladatuk, hogy utódokat nemzzenek). Vaivasvata Manuként ismerik. Tíz fia közül egyik Ikṣvāku Mahārāja volt. Ikṣvāku Mahārāja is apjától, Manutól tanulta a Bhagavad-gītāban tanított bhakti-yogát, aki szintén apjától, a napistentől kapta tudását. A Bhagavad-gītā tanítása a későbbiekben a tanítványi láncolaton keresztül szállt alá Ikṣvāku Mahārājától, ám idővel e tanítványi láncolat a gátlástalan embereknek köszönhetően megszakadt, így a tanítást újra át kellett adni Arjunának a kurukṣetrai csatatéren. A Védikus Írások tehát már az anyagi világ teremtésének kezdetétől jelen vannak, ezért nevezik ezeket apauruṣeyának (jelentése: „melyet nem ember alkotott”). A védikus tudományt az Úr mondta el, és először Brahmā, az univerzum első teremtett élőlénye hallotta.
Ikṣvāku Mahārāja: Vaivasvata Manu egyik fia. Neki magának száz fia volt, s tiltotta a húsevést. Halála után Śaśāda nevű fia követte őt a trónon.
Manu: Az ebben a versben Ikṣvāku apjaként említett Manu a hetedik Manu, akinek Vaivasvata a neve. A napistennek, Vivasvānnak a fia, akinek az Úr Kṛṣṇa átadta a Bhagavad-gītā tanítását, még mielőtt azt Arjunának tanította volna. Az emberiség Manu leszármazottja. Vaivasvata Manunak tíz fia volt: Ikṣvāku, Nabhaga, Dhṛṣṭa, Śaryāti, Nariṣyanta, Nābhāga, Diṣṭa, Karūṣa, Pṛṣadhra és Vasumān. Az Úr Matsya-inkarnációja (a hatalmas hal) Vaivasvata Manu uralkodásának kezdetén jelent meg. Vaivasvata Manu apjától, Vivasvántól, a napistentől tanulta a Bhagavad-gītāt, s ugyanezt a tanítást elmondta fiának, Ikṣvāku Mahārājának. A Tretā-yuga kezdetén a napisten átadta az odaadó szolgálatról szóló tanítást Manunak, Manu pedig, amikor rá került a sor, megtanította ezt Ikṣvākunak, az egész emberi társadalom érdekét szolgálva.
Az Úr Rāma: Az Istenség Legfelsőbb Személyisége alászállt Śrī Rāmaként, elfogadva, hogy tiszta bhaktájának, Daśaratha Mahārājának, Ayodhyā királyának fia legyen. Az Úr Rāma teljes részeivel együtt szállt alá, akik mindannyian öccseiként jelentek meg. A Tretā-yugában, Caitra hónapjában, a telő hold kilencedik napján az Úr megjelent, ahogyan szokott, hogy megszilárdítsa a vallás elveit, s hogy elpusztítsa a zavaró elemeket. Még fiatal fiú volt, amikor egyszer segítséget nyújtott Viśvāmitrának, a nagy szentnek: megölte Subāhut és ellátta a baját Mārīcānak, a boszorkánynak, aki örökké megzavarta a szenteket kötelességeik mindennapos végrehajtásában. A brāhmaṇáknak és a kṣatriyáknak együtt kell működniük az emberek érdekében. A brāhmaṇa bölcsek arra törekszenek, hogy a tökéletes tudás segítségével felvilágosítsák az embereket, a kṣatriyák feladata pedig az, hogy védelmezzék őket. Az Úr Rāmacandra ideális király volt, aki fenntartotta és megvédelmezte az emberiség legmagasabb rendű kultúráját, amelyet brahmaṇya-dharmának neveznek. Az Úr legfőképpen a tehenek és a brāhmaṇák védelmezője, s ezzel növeli a föld gazdagságát. A vezető félisteneket nagyhatású fegyverekkel jutalmazta meg, hogy Viśvāmitra segítségével legyőzhessék a démonokat. Az Úr Rāma jelen volt Janaka király íj-áldozatán, és Śiva legyőzhetetlen íját kettétörve feleségül vette Sītādevīt, Janaka Mahārāja leányát.
Miután megházasodott, tizennégy évre az erdőbe vonult száműzetésbe apja, Daśaratha Mahārāja utasítására. Hogy segítse az irányító félisteneket, tizennégyezer démont pusztított el. A démonok cselszövése következtében Rāvaṇa elrabolta feleségét, Sītādevīt. Az Úr Rāma barátságot kötött Sugrīvával, és segített neki megölni Valit, Sugrīva fivérét. Az Úr Rāma segítségével Sugrīva lett a Vāṇarák (a gorillák egy fajának) királya. A király egy lebegő hidat építette kőből az Indiai-óceánon, s így eljutott Laṅkāra, Rāvaṇa birodalmába, aki elrabolta Sītāt. Rāvaṇát később megölte, és Rāvaṇa fivérét, Vibhīṣaṇát ültette Laṅkā trónjára. Vibhīṣaṇa Rāvaṇának, a démonnak a fivére volt, de az Úr Rāma megáldotta őt, hogy legyen halhatatlan. A tizennégy év leteltével, amikor Laṅkān mindent elrendezett, az Úr visszatért királyságába, Ayodhyāba egy virágrepülőgépen. Testvérének, Śatrughnának azt az utasítást adta, hogy támadja meg Lavaṇāsurát, aki Mathurā fölött uralkodott — s a démon el is pusztult. Az Úr Rāma végrehajtott tíz aśvamedha áldozatot. A Śarayu folyóban távozott el, fürdés közben. A nagy eposz, a Rāmāyaṇa az Úr Rāma e világi tetteinek történetét beszéli el. A hiteles Rāmāyaṇát a nagyszerű költő, Vālmīki írta.