HU/SB 1.12.18
18. VERS
- śrī-rājovāca
- apy eṣa vaṁśyān rājarṣīn
- puṇya-ślokān mahātmanaḥ
- anuvartitā svid yaśasā
- sādhu-vādena sattamāḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śrī-rājā—a jóságos király (Yudhiṣṭhira Mahārāja); uvāca—mondta; api—vajon; eṣaḥ—ez; vaṁśyān—család; rāja-ṛṣīn—a szent királyoké; puṇya-ślokān—már nevében is jámbor; mahā-ātmanaḥ—minden nagy lélek; anuvartitā—követő; svit—az lesz; yaśasā—eredmények révén; sādhu-vādena—dicsőítéssel; sat-tamāḥ—ó, nagy lelkek.
FORDÍTÁS
A jó király [Yudhiṣṭhira] így kérdezett: Ó, nagy lelkek! Olyan szent, már nevében is jámbor, eredményei miatt híres és dicső király lesz-e, mint mások, akik e nagy királyi dinasztiában megjelentek?
MAGYARÁZAT
Yudhiṣṭhira király ősei mind nagy, szent és jámbor királyok voltak, akiket cselekedeteik dicsővé tettek. Mindannyian szentek voltak a királyi trónon, éppen ezért a birodalomban mindenki jól viselkedett, mindenki boldog és jámbor, tehetős és lelkileg felvilágosult volt. A nagy lelkek és a lelki tanítások szigorú útmutatását követve nevelkedtek ezek a nagy szent királyok, s ennek eredményképpen a királyság, a lelki élet boldog földje szentekkel volt teli. Yudhiṣṭhira Mahārāja méltó leszármazottja volt őseinek, és arra vágyott, hogy az utána következő király is éppen olyan legyen, mint nagyszerű ősei. Nagyon boldog volt, amikor a tanult brāhmaṇáktól megtudta, hogy az asztrológiai számítások szerint a gyermek az Úr első rendű bhaktája lesz, s azt is tudni akarta, vajon követni fogja-e nagy ősei nyomdokait. Ilyen a monarchikus uralkodás. Az uralkodó királynak az Úr jámbor és hős bhaktájának kell lennie, a félelem megszemélyesítőjének a semmirekellők számára. Gondoskodnia kell olyan trónörökösről is, aki hasonlóan alkalmas arra, hogy az ártatlan alattvalókat vezesse. A demokratikus államok modern felépítésében az emberek maguk a śūdrák szintjére vagy még alacsonyabb szintre süllyedtek, s a kormányt az ő képviselőjük vezeti, aki nem részesült abban a nevelésben, melyet a szentírások az uralkodók számára előírnak. Így aztán az egész atmoszférát a śūdra tulajdonságok hatják át, amelyek a kéjben és a kapzsiságban nyilvánulnak meg. Az ilyen vezetők nap, mint nap egymással civakodnak. A miniszteri tárcák nagyon gyakran változnak a pártok és csoportok önzőségének köszönhetően. Mindenki az ország kincseiből akar hasznot húzni, egészen halála pillanatáig. Senki sem vonul vissza a politikai élettől, csak amikor már kényszerítik rá. Hogyan tudnának ezek az alacsony szinten álló emberek jót tenni a néppel? Az eredmény csupán becstelenség, cselszövés és képmutatás. Meg kell tanulniuk a Śrīmad-Bhāgavatamból, milyen képzettséggel kell rendelkezniük a vezetőknek, mielőtt felelősségteljes posztot bíznak rájuk.