HU/SB 1.12.4
4. VERS
- sūta uvāca
- apīpalad dharma-rājaḥ
- pitṛvad rañjayan prajāḥ
- niḥspṛhaḥ sarva-kāmebhyaḥ
- kṛṣṇa-pādānusevayā
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
sūtaḥ uvāca—Śrī Sūta Gosvāmī így szólt; apīpalat—szétosztott vagyon; dharma-rājaḥ—Yudhiṣṭhira király; pitṛ-vat—éppen olyan, mint az apja; rañjayan—örömet okoz; prajāḥ—mindazok, akik megszülettek; niḥspṛhaḥ—személyes törekvés nélkül; sarva—minden; kāmebhyaḥ—érzékkielégítésből; kṛṣṇa-pāda—az Úr Śrī Kṛṣṇa lótuszlábai; anusevayā—folytonos szolgálatot végezve.
FORDÍTÁS
Śrī Sūta Gosvāmī így szólt: Uralkodása alatt Yudhiṣṭhira király mindenkiről bőkezűen gondoskodott. Éppen olyan volt, mint apja. Nem volt egyéni törekvése, s mentes volt minden érzékkielégítéstől, az Úr Śrī Kṛṣṇa lótuszlábának végzett folytonos odaadó szolgálatának köszönhetően.
MAGYARÁZAT
Amint a bevezetésben említettük, „az emberi társadalomnak nagy szüksége van Kṛṣṇa tudományára, a világ egész szenvedő emberisége érdekében. Mi csupán arra kérjük a nemzetek vezető személyiségeit, fogadják el Kṛṣṇa tudományát saját érdekükben, a társadalom érdekében és a világ minden embere érdekében.” Ezt Yudhiṣṭhira Mahārāja, a jóság megtestesítője erősíti meg példájával. Indiában az emberek Rāma-rājya után kutatnak, mert az Istenség Személyisége ideális király volt, s India többi királya és uralkodója is úgy irányította a világ sorsát, hogy a földön született minden élőlény javát szolgálja. A prajāḥ szó nagyon fontos ebben a versben. A szó etimológiai jelentése: „az, ami megszületett”. A földön számtalan faj él, a vízi lényektől egészen a tökéletes emberi lényekig, s mindannyiukat prajāknak nevezik. Az Úr Brahmāt, univerzumunk teremtőjét prajāpatinak hívják, mert ő minden született lény nagyapja. Így a prajā szót tágabb értelemben használják, mint ahogy most használtuk. A király képviseli az összes élőlényt, a vízi élőlényeket, a növényeket, a fákat, a hüllőket, a madarakat, a többi állatot és az embert. Mindegyikük szerves része a Legfelsőbb Úrnak (BG 14.4), s a királynak, mint a Legfelsőbb Úr képviselőjének kötelessége, hogy megfelelő védelmet nyújtson mindegyikük számára. Egészen más a helyzet az elnökökkel és diktátorokkal napjaink demoralizálódott vezetési rendszerében, ahol a magasabb rendű állatokat úgymond védelemben részesítik, míg az alacsonyabb rendű állatok semmiféle védelmet nem kapnak. Ez azonban egy hatalmas tudomány, amelyet csak az sajátíthat el, aki ismeri Kṛṣṇa tudományát. Ha valaki ismeri Kṛṣṇa tudományát, a világ legtökéletesebb emberévé válhat, míg ha nincsen tudása erről, akkor minden képzettsége, doktori diplomája, amelyet az akadémiai oktatásban szerzett, értéktelen és haszontalan. Yudhiṣṭhira Mahārāja jól ismerte Kṛṣṇa tudományát, hiszen azt olvashatjuk róla, hogy e tudomány folytonos művelésével, vagyis az Úrnak végzett szüntelen odaadó szolgálattal alkalmassá vált arra, hogy a birodalmat irányítsa. Az apa néha kegyetlennek tűnik fiával szemben, de ez nem jelenti azt, hogy nem alkalmas többé arra, hogy apa legyen. Az apa mindig apa, mert szívében mindig jót akar fiának, s azt akarja, hogy fiai mindannyian jobb emberré váljanak, mint ő maga. Éppen ezért egy olyan király, mint Yudhiṣṭhira Mahārāja, aki maga volt a jóság megtestesülése, azt akarta, hogy alattvalói mind — különösen az emberek, akik magasabb rendű tudattal rendelkeznek — az Úr Kṛṣṇa bhaktáivá váljanak, hogy megszabadulhassanak az anyagi lét értelmetlenségétől. Uralkodói jelmondata tökéletesen megfelelt az állampolgároknak, mert Yudhiṣṭhira király, a jóság megszemélyesítője jól tudta, hogy mi az igazán jó nekik. Ezt az elvet alapul véve uralkodott, nem pedig a rākṣasī, az érzékkielégítés démonikus elve alapján. Ideális királyként nem volt semmiféle személyes törekvése. Nem adott teret az érzékkielégítésnek sem, hiszen mindig, minden érzékét a Legfelsőbb Úr szerető szolgálatában foglalta le, amely az élőlényeknek — akik a teljes egész szerves részeit alkotják — végzett részleges szolgálatot is magában foglalja. Akik úgy akarnak szolgálatot végezni a szerves részeknek, hogy figyelmen kívül hagyják az egészet, csak idejüket és energiájukat vesztegetik, mint az az ember, aki ahelyett, hogy a fa gyökerét öntözné, a leveleit öntözi. Ha a vizet a gyökérre öntjük, akkor a levelek tökéletesen életre kelnek maguktól is, ám hogyha a vizet csak a levelekre öntjük, akkor az egész energia kárba vész. Yudhiṣṭhira Mahārāja ezért örökké az Úr szolgálatában tevékenykedett, így az Úr szerves részei, az élőlények az ő gondos irányítása alatt megkaptak minden kényelmet ebben az életükben, s minden fejlődést elérhettek a következő életet tekintve. Ez a tökéletes államirányítás.