HU/SB 1.13.54
54. VERS
- jitāsano jita-śvāsaḥ
- pratyāhṛta-ṣaḍ-indriyaḥ
- hari-bhāvanayā dhvasta-
- rajaḥ-sattva-tamo-malaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
jita-āsanaḥ—aki szabályozta az ülőhelyzetet; jita-śvāsaḥ—aki szabályozta a légzés folyamatát; pratyāhṛta—visszafordít; ṣaṭ—hat; indriyaḥ—érzékek; hari—az Abszolút Istenség Személyisége; bhāvanayā—elmerült; dhvasta—legyőzte; rajaḥ—szenvedély; sattva—jóság; tamaḥ—tudatlanság; malaḥ—szennyeződések.
FORDÍTÁS
Aki szabályozta az ülőhelyzeteket [a yoga-āsanákat] és a légzést, az az Istenség Abszolút Személyisége felé tudja fordítani érzékeit, s ezáltal az anyagi természet kötőerői, az anyagi jóság, a szenvedély és a tudatlanság szennyeződései többé nem hatnak rá.
MAGYARÁZAT
A yoga bevezető gyakorlatai az āsana, a prāṇāyāma, a pratyāhāra, a dhyāna, a dhāraṇā és így tovább. Dhṛtarāṣṭra Mahārāja sikert ért el ezekben a bevezető gyakorlatokban, mert megszentelt helyen ült, és egyetlen dologra, az Istenség Legfelsőbb Személyiségére (Harira) koncentrált. Így minden érzékét az Úr szolgálatába állította. Ez a folyamat közvetlenül segít a bhaktának, hogy megszabaduljon a természet három anyagi kötőerejének szennyeződéseitől. Még a legmagasabb rendű kötőerő, a jóság anyagi kötőereje is anyagi kötöttséget eredményez, nem beszélve a többi kötőerőről, a szenvedélyről és a tudatlanságról. A szenvedély és a tudatlanság növeli az anyagi élvezet utáni vágyakozás hajlamát, és ez az erős kéj a vagyon és a hatalom gyűjtésére serkenti az embert. Az érzékeket, vagyis a szemet, a nyelvet, az orrot, a fület és a tapintásérzékelést azonban még az sem tudja szabályozni, aki legyőzte ezt a két alapvető mentalitást, valamint aki a jóság szintjére emelkedett, amelyre a tudás és a tisztesség jellemző. Ellenben aki átadta magát az Úr Hari lótuszlábának — ahogy azt az előbb említettük —, az fölébe kerekedhet az anyagi természet kötőerői hatásának, és megszilárdulhat az Úr szolgálatában. A bhakti-yoga folyamata tehát közvetlenül az Úr szerető szolgálatában használja az érzékeket, s ez távol tartja az embert az anyagi tettektől. Ez a folyamat, amelynek során az ember az érzékeit az anyagi ragaszkodástól az Úr transzcendentális szerető szolgálata felé fordítja, a pratyāhāra nevet viseli, az egész folyamatot pedig prāṇāyāmának nevezik, amely a samādhiban ér véget, abban az állapotban, amikor az ember tökéletesen elmélyül abban, hogy a Legfelsőbb Urat, Harit minden eszközzel elégedetté tegye.