HU/SB 1.16.20
20. VERS
- pādair nyūnaṁ śocasi maika-pādam
- ātmānaṁ vā vṛṣalair bhokṣyamāṇam
- āho surādīn hṛta-yajña-bhāgān
- prajā uta svin maghavaty avarṣati
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
pādaiḥ—három láb; nyūnam—elpusztult; śocasi—hogyha ezért bánkódsz; mā—enyém; eka-pādam—csak egy láb; ātmānam—saját test; vā—vagy; vṛṣalaiḥ—a bűnös húsevők; bhokṣyamāṇam—kihasználnak; āhoḥ—áldozatban; sura-ādīn—a felhatalmazott félistenek; hṛta-yajña—áldozat nélkül; bhāgān—juss; prajāḥ—az élőlények; uta—növekvő; svit—vajon; maghavati—éhínségben és szűkölködve; avarṣati—a szárazság miatt.
FORDÍTÁS
Elvesztettem három lábam, és most csak egyen állok. Állapotom miatt bánkódsz talán? Vagy azért aggódsz ennyire, mert a jövőben a bűnös húsevők ki fognak használni téged? Vagy amiatt vagy szomorú, hogy a félistenek nem kapják meg részüket az áldozati felajánlásokból, mert manapság nem mutatnak be áldozatokat? Vagy az élőlényeket gyászolod, akik éhínségtől és szárazságtól szenvednek?
MAGYARÁZAT
A Kali-kor előrehaladtával különösen négy dolog csökken fokozatosan: az élet hossza, a könyörületesség, az emlékezet, valamint az erkölcs és a vallás elvei. Mivel Dharma, a vallás elve négy lábából hármat elveszített, a jelképes bika csak egy lábon állt. Amikor a világ népességének háromnegyede vallástalanná válik, az állatok számára az élet pokollá változik. Kali korában az istentagadó kultúrák számtalan vallásosnak nevezett társadalmat teremtenek majd, amelyben az Istenség Személyiségét nyíltan vagy közvetve visszautasítják. A hitetlen emberek társadalma így elviselhetetlenné teszi a világot a józanabbak számára. Az emberi lények az Istenség Legfelsőbb Személyiségébe vetett hitük arányában más és más szinten állnak. A legkiválóbb, hívő emberek a Vaiṣṇavák és a brāhmaṇák, aztán következnek a kṣatriyák, a vaiśyák, a śūdrák, a mlecchák, a yavanák és legvégül a caṇḍālák. Az emberi ösztönök lealjasulása a mleccháknál kezdődik, a degradáció utolsó szava pedig a caṇḍāla életforma. Ezek a kifejezések, melyeket a Védák említenek, sohasem egy bizonyos közösségre vagy származásra vonatkoznak. Az emberi lények általában különböző képességekkel rendelkeznek. Nem származásról vagy egy közösségről van szó. Az ember a kívánt tulajdonságokra saját erejéből is szert tehet, így aztán egy Vaiṣṇava fia mlecchává válhat, és egy caṇḍāla fia felette állhat egy brāhmaṇának, s mindez attól függően, milyen emberekkel társulnak és mennyire bensőséges a kapcsolatuk a Legfelsőbb Úrral.
A húsevőket általában mleccháknak hívják, de nem minden húsevő mleccha. Azok, akik az Írások utasításainak értelmében esznek húst, nem mlecchák, míg, akik minden korlátozás nélkül teszik ezt, azok mlecchának számítanak. Az Írások tiltják a tehénhúst, és a Védák követői a bikának és a tehénnek különleges védelmet biztosítanak. Ebben a Kali-korszakban azonban az emberek kényükre-kedvükre kihasználják a bika és a tehén testét, s ezzel a legkülönfélébb szenvedéseket vonják magukra.
Ebben a korban az emberek nem mutatnak be semmilyen áldozatot. A mleccha népesség a legkevésbé sem törődik az áldozatok végrehajtásával, annak ellenére, hogy az nagyon lényeges azok számára, akik az anyagi érzéki élvezetbe merülnek bele. A Bhagavad-gītā hangsúlyozottan ajánlja az áldozatok végzését (BG 3.14-16).
Az élőlényeket a teremtő, Brahmā teremtette, és ő hozta létre az áldozatok végzésének rendszerét is, hogy a teremtett élőlényt fokozatosan vezesse az Istenséghez vezető úton. Az élőlény gabona- és zöldségféléken él. Ilyen ételt fogyasztva teste életerőhöz jut a vér és a sperma formájában, s ebből a vérből és spermából az élőlény képes egy másik élőlényt létrehozni. De a gabona, a fű stb. termesztése lehetetlen eső nélkül, eső pedig csak akkor lesz elegendő, ha az előírt áldozatokat végrehajtják. Ezeket az áldozatokat a Védák, vagyis a Sāma, a Yajur, a Ṛg, és az Atharva Véda szertartásai alapján végzik. A Manu-smṛti azt mondja, hogy a tűz oltárán végzett áldozati felajánlásokkal a napistent tehetjük elégedetté. Ha a napisten elégedett, akkor kellő mennyiségű vizet gyűjt a tengerből, így a látóhatáron elegendő felhő gyűlik össze ahhoz, hogy eshessen az eső. Ha elég eső esett, akkor elég gabona terem az emberek és minden állat számára, az élőlénynek pedig lesz energiája, hogy fejlődése érdekében cselekedjen. Ám a mlecchák vágóhidak építését tervezik, hogy lemészárolják a bikákat és a teheneket, más állatokkal együtt, s azt gondolják, azzal lesznek gazdagabbak, ha egyre több gyárat építenek és állati táplálékon élnek, az áldozatok végrehajtásával vagy a gabonatermesztéssel pedig mit sem törődnek. De tudniuk kell, hogy ha csak az állatok számára is, de szükség van arra, hogy füvet és zöldséget termesszenek, máskülönben az állatok sem élhetnek. Ahhoz pedig, hogy az állatoknak füvet biztosítsanak, szükség van elegendő esőre, így aztán az olyan félistenek kegyétől függnek, mint a napisten, Indra és Candra, akiket áldozatok bemutatásával kell elégedetté tenni.
Az anyagi világ egyfajta börtön, ahogy azt már sokszor elmondtuk. A félistenek az Úr szolgái, akik gondoskodnak a börtön megfelelő fenntartásáról. Ezek a félistenek azt akarják látni, hogy a lázadó élőlények, akik hitetlenül akarnak élni, fokozatosan az Úr legfelsőbb hatalma felé fordulnak. Ezért ajánlják az Írások az áldozati felajánlások folyamatát.
A materialista emberek minden erejüket megfeszítve dolgozni akarnak, hogy munkájuk gyümölcsét érzéki élvezetükre fordítsák. Így aztán életük minden lépésénél számtalan bűnt követnek el. Azok azonban, akik tudatosan az Úr odaadó szolgálatát végzik, fölötte állnak minden bűnnek vagy erénynek. Tetteik mentesek az anyagi természet három kötőerejének szennyétől. A bhaktáknak nincsen szükségük az előírt áldozatok végrehajtására, mert életük már maga az áldozat jelképe. Ám azoknak, akik az érzéki élvezet kedvéért gyümölcsöző tetteket végeznek, be kell mutatniuk az előírt áldozatokat, mert ez az egyetlen lehetőség számukra, hogy megszabaduljanak minden olyan bűn visszahatásától, amelyet elkövetnek. Az áldozat arra való, hogy semlegesítse a felhalmozódott bűnöket. A félistenek éppen olyan elégedettek, amikor az emberek ilyen áldozatokat hajtanak végre, mint a börtönőrök, amikor a rabok engedelmes alattvalókká válnak. Az Úr Caitanya azonban egyetlen yajñát, áldozatot ajánlott csupán: a saṅkīrtana-yajñát, vagyis a Hare Kṛṣṇa éneklését, amelyhez mindenki csatlakozhat. A saṅkīrtana-yajña végzése egyformán áldást hoz mind a bhaktákra, mind pedig azokra, akik a gyümölcsöző tettekkel törődnek.