HU/SB 1.17.25
25. VERS
- idānīṁ dharma pādas te
- satyaṁ nirvartayed yataḥ
- taṁ jighṛkṣaty adharmo ’yam
- anṛtenaidhitaḥ kaliḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
idānīm—jelen pillanatban; dharma—ó, vallás személyisége; pādaḥ—láb; te—tiéd; satyam—igazmondás; nirvartayet—valahogyan bicegve; yataḥ—ahová; tam—ez; jighṛkṣati—megpróbál elpusztítani; adharmaḥ—a vallástalanság személyisége; ayam—ez; anṛtena—csalással; edhitaḥ—virágzó; kaliḥ—a viszály megszemélyesülése.
FORDÍTÁS
Most csak egy lábon állsz, ami nem más, mint igazmondásod, s így bicegsz utadon. Ám a viszály megszemélyesítője [Kali] a csalástól virágzik, és ezt a lábadat is megpróbálja elpusztítani.
MAGYARÁZAT
A vallás elvei nem dogmákon vagy emberek alkotta szabályokon alapulnak, hanem a négy elsődleges szabályozó elven, melyek a lemondás, a tisztaság, a kegy és az igazmondás. Az embereknek már gyerekkoruktól kezdve ezeknek az elveknek a követését kellene tanulniuk. A lemondás azt jelenti, hogy önként elfogadunk olyan dolgokat, amelyek esetleg nem nagyon kényelmesek a test számára, de hasznosak a lelki megvalósítás szempontjából. Ilyen például a böjt. Ha kéthetente vagy hetente koplalunk, az egyfajta lemondást jelent, amelyet önként elfogadunk kizárólag a lelki megvalósítás érdekében, és nem politikai vagy más céllal. Azt a böjtöt, amelyet nem a lelki megvalósítás, hanem valamely más cél érdekében hajtanak végre, a Bhagavad-gītā (BG 17.5-6) elítéli. Hasonlóan a tisztaság is szükséges mind az elme, mind a test számára. Az egyszerű testi tisztaság is segít valamilyen mértékben, az elme tisztasága azonban elengedhetetlen, s ez annak az eredménye, ha a Legfelsőbb Urat dicsőítjük. Senki sem tisztíthatja meg az elméjében összegyűlt szennyeződést a Legfelsőbb Úr dicsőítése nélkül. Az istentagadó kultúra nem tisztíthatja meg az elmét, mert nincsen elképzelése Istenről, és ezen egyszerű okból az embereknek egy ilyen civilizációban nem lehetnek jó tulajdonságai, anyagi felszereltségük ellenére sem. Mindent az eredménye alapján kell megítélnünk. Az emberi civilizáció eredménye ebben a Kali-korban az elégedetlenség, ezért mindenki békességre vágyik. Az elme békéje a Satya-korban tökéletes volt, mert az emberek rendelkeztek a fent említett tulajdonságokkal. Ezek a tulajdonságok a Tretā-yugában háromnegyedére csökkentek, a Dvāpara-yugában felére, a Kali-yugában pedig egynegyedére, ami szintén fokozatosan csökken az egyre terjedő hazugságnak köszönhetően. A büszkeség — legyen az jogos vagy alaptalan — elpusztítja a lemondás eredményét, a nők társasága iránti túlzott ragaszkodás elpusztítja a tisztaságot, az alkohol és a kábítószer rabsága következtében megszűnik a kegy, a rengeteg hazug propaganda pedig az igazmondásnak vet véget. A bhāgavata-dharma feltámasztása attól mentheti meg az emberi civilizációt, hogy a legnagyobb szörnyűségeknek essen áldozatul.