HU/SB 1.5.10


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


10. VERS

na yad vacaś citra-padaṁ harer yaśo
jagat-pavitraṁ pragṛṇīta karhicit
tad vāyasaṁ tīrtham uśanti mānasā
na yatra haṁsā niramanty uśik-kṣayāḥ


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

na  —  nem; yat  —  az; vacaḥ  —  szavak; citra-padam  —  díszítő; hareḥ  —  az Úr; yaśaḥ  —  dicsősége; jagat  —  univerzum; pavitram  —  megszentelt; pragṛṇīta  —  leírta; karhicit  —  alig; tat  —  az; vāyasam  —  varjak; tīrtham  —  zarándokhely; uśanti  —  gondol; mānasāḥ  —  szent személyek; na  —  nem; yatra  —  ahol; haṁsāḥ  —  teljesen tökéletes lények; niramanti  —  élvezetet merítenek; uśik-kṣayāḥ  —  azok, akik a transzcendentális lakhelyen élnek.


FORDÍTÁS

Azok a szavak, amelyek nem az Úr dicsőségét írják le    —    aki egyedül meg tudja szentelni az egész univerzumot    —,    a szentek szerint olyanok, mint a varjak zarándokhelye, amely semmi élvezetet nem nyújt a teljesen tökéletes emberek számára, mert ők a transzcendentális birodalom lakói.


MAGYARÁZAT

A varjak és a hattyúk merőben különböznek egymástól mentalitásukban. A gyümölcsöző tetteket végző, szenvedélyes emberek a varjakhoz hasonlíthatók, míg a tökéletes szentek olyanok, mint a hattyúk. A varjak a szemétdombon találnak boldogságot, amint a szenvedélyes gyümölcsöző munkát végzők is a borban, a nőkben és a durva érzéki örömökben lelnek élvezetet. A hattyúk nem ott találják meg a boldogságot, ahol a varjak gyűlnek össze konferenciáikra és találkozóikra. Őket a szépséges természetben találjuk meg, áttetsző vizű tavak közelében, melyeket ezernyi természetes színben pompázó lótuszvirág borít. Ez a különbség a két madár között.

A természet a különböző fajokat más és más mentalitással áldotta meg, és nem lehet őket egy kategóriába sorolni.

Éppen így a különféle felfogású emberekhez más és másféle irodalom szól. Az a ponyvairodalom, amelyhez a varjak kategóriájába tartozó emberek vonzódnak, az érzéki témák megrágott maradékát kínálja, s általában nem más, mint világi társalgás a durva anyagi testtel és a magasabb rendű elmével kapcsolatban. Ékes nyelvezetű, világi hasonlatokkal teli írások, s ezzel együtt mégsem az Urat dicsőítik. Az ilyen költészet vagy próza, bármiről szóljon, nem más, mint a halott test feldíszítése. A lelkileg fejlett emberek számára, akiket a hattyúkhoz hasonlítanak, nem jelent örömet az ilyen halott irodalom, amely a lelki értelemben halott emberek boldogságának forrása. A szenvedély és a tudatlanság kötőerejének hatása alatt álló írásokat a legkülönfélébb címekkel ellátva terjesztik, az emberek lelki szükségletét azonban aligha elégítik ki, s így a hattyúhoz hasonlatos, lelkileg fejlett emberek nem foglalkoznak velük. Az ilyen embereket mānasának is nevezik, mert mindig lelki szinten tartják az Úr transzcendentális, önkéntes szolgálatának színvonalát, amely szigorúan tiltja azokat a gyümölcsöző cselekedeteket, amelyeket a testi érzékkielégítés vagy az anyagi, egoista elme kifinomult spekulációja érdekében hajtanak végre.

A társadalom irodalmárai, tudósai, a világi költők, a teoretikus filozófusok és a politikusok, akik teljesen elmerülnek az anyagi tekintetben egyre kifinomultabb érzéki örömökben, csupán bábok az anyagi energia kezében. Megrágott, kidobásra ítélt témákban találják meg a boldogságot. Śrīdhara Svāmī szerint ez a prostituáltakra vadászók öröme.

Az Úr dicsőségéről szóló irodalmat azonban a paramahaṁsák élvezik, akik megértették az emberi tevékenység lényegét.