HU/SB 1.5.24
24. VERS
- te mayy apetākhila-cāpale ’rbhake
- dānte ’dhṛta-krīḍanake ’nuvartini
- cakruḥ kṛpāṁ yadyapi tulya-darśanāḥ
- śuśrūṣamāṇe munayo ’lpa-bhāṣiṇi
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
te—ők; mayi—nekem; apeta—nem követte; akhila—mindenféle; cāpale—hajlamok; arbhake—egy fiúnak; dānte—az érzékeket szabályozva; adhṛta-krīḍanake—anélkül, hogy játékokhoz szokott volna; anuvartini—engedelmes; cakruḥ—adományozott; kṛpām—indokolatlan kegyét; yadyapi—bár; tulya-darśanāḥ—nem részrehajló természetű; śuśrūṣamāṇe—a hívőnek; munayaḥ—a munik, akik a Vedāntát követik; alpa-bhāṣiṇi—az, aki nem beszél többet a szükségesnél.
FORDÍTÁS
Bár természetük nem volt részrehajló, a Vedānta e követői megáldottak indokolatlan kegyükkel. Én magam kisfiú létemre önfegyelmezett voltam. Nem ragaszkodtam a játékokhoz, sőt csintalan sem voltam, s nem beszéltem többet a szükségesnél.
MAGYARÁZAT
A Bhagavad-gītāban az Úr azt mondja: „Minden Véda Engem kutat.” Az Úr Śrī Caitanya kijelenti, hogy a Védák csupán három témáról írnak: az élőlények és az Istenség Személyisége kapcsolatának megalapozásáról; az odaadó szolgálattal kapcsolatos kötelességek elvégzéséről, s arról, hogy ezáltal eljuthatunk a végső célhoz, vissza Istenhez. Így a vedānta-vādīk — a Vedānta követői — kifejezés az Istenség Személyiségének tiszta bhaktáira utal. A vedānta-vādīk — vagy bhakti-vedānták — nem részrehajlóak az odaadó szolgálat transzcendentális tudományának terjesztésében. Számukra nem létezik ellenség vagy barát, művelt vagy műveletlen ember. Senki sem igazán kedves és senki sem ellenszenves számukra. A bhakti-vedānták látják, hogy az emberek valótlan, érzéki dolgokra pazarolják idejüket. Feladatuk az, hogy rávegyék a tudatlan embereket: keltsék újra életre elveszett kapcsolatukat az Istenség Személyiségével. Törekvésük hatására a legbűnösebb lélek is a lelki élet szintjére emelkedhet, s avatást kapva a bhakti-vedāntáktól az emberek lassanként előre jutnak a transzcendentális megvalósítás útján. A vedānta-vādīk tehát felavatták a fiút, még az előtt, hogy önfegyelmezettségre tett volna szert vagy lemondott volna a gyerekes játékoktól. Az avatás előtt azonban a fiú egyre fejlettebb lett a fegyelem terén, amely nagyon lényeges dolog egy olyan ember számára, aki fejlődni akar ezen az úton. A varṇāśrama-dharma rendszerben, amely a valódi emberi élet kezdete, az ötéves kisfiúkat, hogy brahmacārīkká váljanak, a guru āśramájába küldik, ahol mindezt módszeresen tanítják nekik, legyenek akár hercegek, akár közönséges emberek fiai. A tanítás nemcsak azért volt kötelező, hogy az országnak jó fiai legyenek, hanem azért is, hogy jövőbeni életüket a lelki megvalósításra készítsék fel. Az érzéki élvezet felelőtlen életformáját a varṇāśrama rendszer követőinek gyermekei nem ismerték. Egy fiú már azelőtt lelki tudásban részesült, hogy anyja méhébe került volna az apától. Az apa és az anya egyaránt felelős volt, hogy fiuk sikeresen megszabaduljon az anyagi kötelékektől. Ez a sikeres családtervezés folyamata. Célja az, hogy tökéletes gyermekeink legyenek. Önuralom, önfegyelem és teljes engedelmesség nélkül senki sem járhat sikerrel a lelki tanítómester utasításainak követésében, enélkül pedig senki sem térhet vissza Istenhez.