HU/SB 10.13.40


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


40. VERS

tāvad etyātmabhūr ātma-
mānena truṭy-anehasā
purovad ābdaṁ krīḍantaṁ
dadṛśe sa-kalaṁ harim


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

tāvat—olyan sokáig; etya—miután visszatért; ātma-bhūḥ—az Úr Brahmā; ātma-mānena—(Brahmā) saját időszámítása szerint; truṭi-anehasā—egy pillanat; puraḥ-vat—éppen úgy, mint korábban; ā-abdam—egy évig (emberi időszámítás szerint); krīḍantam—játszadozva; dadṛśe—látta; sa-kalam—kiterjedéseivel együtt; harim—az Úr Hari (Śrī Kṛṣṇa).


FORDÍTÁS

Amikor az Úr Brahmā egy pillanat múlva visszatért (az ő időszámítása szerint), látta, hogy noha az emberi időszámításnak megfelelően egy teljes esztendő telt el, az Úr Kṛṣṇa még mindig ugyanúgy játszik a fiúkkal és borjakkal, akik a kiterjedései voltak, mint korábban.


MAGYARÁZAT

Az Úr Brahmā az ő időszámításával mérve csak egy pillanatig volt távol, amikor azonban visszatért, az emberi időszámítás szerint már egy év eltelt. Minden bolygóra más időmérés jellemző. Lehetséges például, hogy egy ember által készített műhold egy óra huszonöt perc alatt körüljárja a Földet, s így számára egy egész nap eltelik, míg közönséges esetben azok számára, akik a Földön élnek, egy nap huszonnégy órából áll. Így aztán ami egy pillanat volt Brahmānak, az egy év volt a Földön. Kṛṣṇa egy éven keresztül továbbra is számtalan formába terjedt ki, ám yogamāyā elrendezéséből ezt Balarāmán kívül senki sem érthette meg.

Saját időszámítása szerint egy pillanat múlva Brahmā visszatért, hogy megnézze, milyen mulatság kerekedett abból, hogy elrabolta a fiúkat és a borjakat. Ezzel együtt azonban aggódott is, hogy a tűzzel játszik. Kṛṣṇa az Ura volt, ő pedig a tréfa kedvéért rosszat csinált, amikor elvitte magával Kṛṣṇa borjait és a fiúkat. Nagyon izgult, ezért aztán nem maradt sokáig távol: egy pillanat múlva visszajött (az ő számítása szerint). Amikor visszatért, azt látta, hogy a fiúk, a borjak és a tehenek mind ugyanúgy játszanak Kṛṣṇával, mint amikor korábban találkozott velük. Kṛṣṇa megnyilvánította yogamāyāt, ezért ugyanazok a kedvtelések folytak tovább, minden változás nélkül.

Aznap, amikor az Úr Brahmā először jött, Baladeva nem tudott Kṛṣṇával és a tehénpásztorfiúkkal tartani, mert születésnapja volt, s a mamája nem engedte el, hogy részt vehessen az illendő szertartásos fürdőn, melyet śāntika-snānának neveznek. Ezért aztán Brahmā az Úr Baladevát akkor nem rabolta el. Most, egy évvel később Brahmā visszatért, s mivel pontosan ugyanazon a napon jött vissza, Baladeva szintén nem hagyhatta el a házat a születésnapja miatt. Így hát ez a vers megemlíti, hogy Brahmā megpillantotta Kṛṣṇát és az összes tehénpásztorfiút, Baladevát azonban nem említi. Öt-hat nappal korábban történt, hogy Baladeva Kṛṣṇát a tehenek és tehénpásztorok rendkívüli szeretetéről faggatta, most azonban, amikor Brahmā visszajött, s látta, hogy a borjak és a tehénpásztorfiúk mind Kṛṣṇával játszanak Kṛṣṇa kiterjedéseiként, Baladevát nem látta. Akárcsak az előző évben, az Úr Balarāma most sem ment az erdőbe azon a napon, amikor az Úr Brahmā megjelent ott.