HU/SB 10.2.38


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


38. VERS

diṣṭyā hare ’syā bhavataḥ pado bhuvo
bhāro ’panītas tava janmaneśituḥ
diṣṭyāṅkitāṁ tvat-padakaiḥ suśobhanair
drakṣyāma gāṁ dyāṁ ca tavānukampitām


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

diṣṭyā—szerencsére; hare—ó, Urunk; asyāḥ—ennek (a világnak); bhavataḥ—Tiéd, Urunk; padaḥ—a helynek; bhuvaḥ—ezen a Földön; bhāraḥ—a démonok okozta teher; apanītaḥ—most eltávolítottad; tava—Tiéd; janmanā—inkarnációként való megjelenéseddel; īśituḥ—Te, mindennek az irányítója; diṣṭyā—és szerencsére; aṅkitām—megjelölt; tvat-padakaiḥ—lótuszlábad által; su-śobhanaiḥ—melyet transzcendentálisan a kagylókürt, a kerék, a lótusz és a buzogány jele ékesít; drakṣyāma—biztosan látni fogjuk; gām—ezen a Földön; dyām ca—a mennyekben is; tava anukampitām—irántunk érzett indokolatlan kegyedből.


FORDÍTÁS

„Ó, Urunk! Szerencsések vagyunk, mert megjelenésed azonnal eltávolítja a Földről azt a súlyos terhet, melyet a démonok jelentenek, és kétségtelenül nagy szerencse ér bennünket, mert a Földön és a mennyei bolygókon is láthatjuk majd a lótusz, a kagylókürt, a buzogány és a kerék jeleit, melyek lótuszlábadat ékesítik.”


MAGYARÁZAT

Az Úr lótusztalpát śaṅkha-cakra-gadā-padma    —    kagylókürt, kerék, buzogány és lótusz    —    díszíti, valamint egy zászló és egy villám. Amikor Kṛṣṇa a Földön vagy a mennyei bolygókon sétál, ezek a jelek láthatóvá válnak azokon a helyeken, ahová megy. Vṛndāvana-dhāma transzcendentális hely, mert Kṛṣṇa gyakran jár ezen a földön. Vṛndāvana lakói végtelenül szerencsések voltak, hogy mindenhol láthatták ezeket a jeleket. Amikor Akrūra Vṛndāvanába látogatott, hogy Kṛṣṇát és Balarāmát elvigye az ünnepségre, melyet Kaṁsa rendezett, amint meglátta az Úr lótuszlábának nyomait Vṛndāvana földjén, a földre rogyott, és sóhajtozni kezdett. Ezek a jelek azon bhakták számára láthatóak, akik elnyerik az Istenség Legfelsőbb Személyisége indokolatlan kegyét (tavānukampitām). A félistenek nemcsak annak örültek, hogy a Legfelsőbb Úr megjelenése elpusztítja majd a démonokat, akik olyan nagy terhet jelentettek, de annak is, hogy láthatják majd a Földön az Úr lótusztalpának transzcendentális jeleit. A gopīk mindig az Úr lótuszlábára gondoltak, amikor a legelőkön sétált, s ahogy az előző vers elmondta, pusztán az Úr lótuszlábára gondolva teljesen a transzcendensbe merültek (āviṣṭa-cetā na bhavāya kalpate). A gopīkhoz hasonlóan az, aki mindig elmélyülten az Úrra gondol, szintén az anyagi szint fölött áll, s nem marad ebben az anyagi világban. Kötelességünk tehát, hogy mindig az Úr lótuszlábáról halljunk, erről beszéljünk, erre gondoljunk, ahogyan azok a vaiṣṇavák teszik, akik úgy határoztak, hogy örökké Vṛndāvanában fognak élni, s a nap huszonnégy órájában az Úr lótuszlábára gondolnak.