HU/SB 10.3.27
27. VERS
- martyo mṛtyu-vyāla-bhītaḥ palāyan
- lokān sarvān nirbhayaṁ nādhyagacchat
- tvat-pādābjaṁ prāpya yadṛcchayādya
- susthaḥ śete mṛtyur asmād apaiti
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
martyaḥ—az élőlények, akik számára biztos a halál; mṛtyu-vyāla-bhītaḥ—félnek a halál kígyójától; palāyan—futva (egy kígyó láttán mindenki azonnal elfut, a közelgő haláltól rettegve); lokān—a különböző bolygókra; sarvān—mind; nirbhayam—rettenthetetlenség; na adhyagacchat—nem érik el; tvat-pāda-abjam—lótuszlábadnak; prāpya—az oltalmát elnyerve; yadṛcchayā—véletlenül, a Te kegyedből és képviselőd, a lelki tanítómester kegyéből (guru-kṛpā, kṛṣṇa-kṛpā); adya—jelenleg; su-sthaḥ—zavartalanul, kiegyensúlyozott elmével; śete—alszanak; mṛtyuḥ—halál; asmāt—azoktól; apaiti—menekül.
FORDÍTÁS
Ebben az anyagi világban senki sem szabadult még meg a születés, halál, öregkor és betegség négy elvétől, még akkor sem, ha más bolygókra menekült. Most azonban, hogy megjelentél, Uram, a halál menekül, mert retteg Tőled, s az élőlények, akik kegyedből elnyerték lótuszlábad oltalmát, tökéletesen békés elmével alszanak.
MAGYARÁZAT
Az élőlényeket különböző kategóriákba sorolhatjuk, de mindegyikükre igaz, hogy félnek a haláltól. A karmīk legfőbb célja az, hogy eljussanak a felsőbb, mennyei bolygókra, ahol az élet nagyon hosszú. Ahogy a Bhagavad-gītā (BG 8.17) mondja, sahasra-yuga-paryantam ahar yad brahmaṇo viduḥ: Brahmā egy napja ezer yugával egyenlő, és mindegyik yuga négymillió-háromszázezer évből áll. Brahmā éjszakája ugyanígy ezerszer négymillió-háromszázezer év. Ily módon kiszámíthatjuk, meddig tart Brahmā egy hónapja és éve, de még neki is meg kell halnia, aki sok millió évig él (dvi-parārdha-kāla). A védikus śāstra szerint a felsőbb bolygórendszerek lakói tízezer évig élnek, és ugyanúgy, ahogy Brahmā egy napja négymilliárd-háromszázmillió évvel egyenlő a mi számításunk szerint, egy nap a felsőbb bolygórendszerekben nekünk hat hónapot jelent. A karmīk ezért azon igyekeznek, hogy a felsőbb bolygórendszerekbe emelkedjenek, ez azonban nem menti meg őket a haláltól. Ebben az anyagi világban Brahmātól kezdve a jelentéktelen hangyáig mindenkinek meg kell halnia. Ezt a világot éppen ezért martya-lokának hívják. Ahogyan Kṛṣṇa mondja a Bhagavad-gītāban (BG 8.16), ā-brahma-bhuvanāl lokāḥ punar āvartino ’rjuna: mindaddig, amíg valaki az anyagi világban él, akár a Brahmalokán, akár bármely más lokán az univerzumban, életről életre végig kell járnia az élet kāla-cakráját (bhūtvā bhūtvā pralīyate (BG 8.19)). Ha azonban valaki visszatér az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez (yad gatvā na nivartante (BG 15.6)), az idő többé nem korlátozza őt. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége megígéri ezt, ezért azok a bhakták, akik menedéket kerestek a Legfelsőbb Úr lótuszlábánál, nagyon békésen tudnak aludni. A Bhagavad-gītā (BG 4.9) megerősíti: tyaktvā dehaṁ punar janma naiti, jelenlegi teste elhagyása után a bhaktának, aki megértette Kṛṣṇát úgy, ahogy van, nem kell visszatérnie ebbe az anyagi világba.
Az élőlény természetes helyzetét örökkévalóság jellemzi (na hanyate hanyamāne śarīre, nityaḥ śāśvato ’yam (BG 2.20)). Minden élőlény örökkévaló, mivel azonban az anyagi világba zuhant, csak vándorol szerte az univerzumban, s közben folyamatosan egyik testből a másikba költözik. Caitanya Mahāprabhu azt mondja:
- brahmāṇḍa bhramite kona bhāgyavān jīva
- guru-kṛṣṇa-prasāde pāya bhakti-latā-bīja
- (Cc. Madhya 19.151)
Mindenki fel-le vándorol ebben az univerzumban, aki azonban elég szerencsés, az a lelki tanítómester kegyéből kapcsolatba kerül a Kṛṣṇa-tudattal, s elindul az odaadó szolgálat útján. Ha ezt teszi, kétségtelenül örök élet vár rá, anélkül hogy félnie kellene a haláltól. Amikor Kṛṣṇa megjelenik, mindenki megszabadul a halálfélelemtől, ám Devakī mégis azt érezte: „Mi még mindig rettegünk Kaṁsától, noha megjelentél a fiunkként.” Kicsit zavarban volt, hogy mi ennek az oka, és könyörögni kezdett az Úrnak, hogy szabadítsa meg őt és Vasudevát ettől a félelemtől.
Ezzel kapcsolatban megjegyezzük, hogy a Hold a mennyei bolygók egyike. A védikus irodalomból tudjuk, hogy aki eljut a Holdra, az tízezer évig élhet, s élete során jámbor tetteinek gyümölcseit élvezheti. Ha állítólagos tudósaink eljutottak volna a Holdra, miért jöttek volna vissza ide? Minden kétséget kizárva azt a végkövetkeztetést kell levonnunk, hogy sohasem jártak a Holdon. Ahhoz, hogy valaki eljusson oda, jámbor tetteket kell végeznie — egyedül ez teheti erre képessé. Akkor majd odamehet, és ott élhet. Ha valaki egyszer eljutott a Holdra, miért térne vissza erre a bolygóra, ahol az élet oly rövid?