HU/SB 10.3.33


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


33. VERS

yuvāṁ vai brahmaṇādiṣṭau
prajā-sarge yadā tataḥ
sanniyamyendriya-grāmaṁ
tepāthe paramaṁ tapaḥ


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

yuvām—ti mindketten (Pṛśni és Sutapā); vai—valójában; brahmaṇā ādiṣṭau—az Úr Brahmā utasítására (akit Pitāmahának, a prajāpatik apjának neveznek); prajā-sarge—az utódok létrehozásában; yadā—amikor; tataḥ—ezután; sanniyamya—teljes irányítás alatt tartva; indriya-grāmam—az érzékeket; tepāthe—vállaltatok; paramam—nagyon nagy; tapaḥ—lemondást.


FORDÍTÁS

Amikor az Úr Brahmā mindkettőtöket arra utasított, hogy hozzatok a világra utódokat, először érzékeitek fegyelmezésével szigorú lemondásokat végeztetek.


MAGYARÁZAT

Ez a vers arra tanít bennünket, hogyan kell érzékeinket utódok nemzésére használnunk. A védikus elvek szerint utódnemzés előtt az embernek teljes mértékben fegyelmeznie kell az érzékeit, s ez a garbhādhāna-saṁskārán keresztül történik. Indiában a különféle mechanikus módszerekkel végzett születésszabályozáson gondolkodnak, a születést azonban nem lehet mechanikus úton szabályozni. Ahogy a Bhagavad-gītā (BG 13.9) elmondja, jamna-mṛtyu-jarā-vyādhi-duḥkha-doṣānu-darśanam: a születés, a halál, az öregkor és a betegség kétségtelenül az anyagi világ elsődleges szenvedését jelentik. Az emberek megpróbálják szabályozni a születést, a halál fölött azonban nincs hatalmuk, és ha valaki nem tudja irányítani a halált, a születést sem szabályozhatja. Más szóval a mesterséges születésszabályozás semmivel nem megvalósíthatóbb, mint a halál mesterséges irányítása.

A védikus civilizáció szerint az utódnemzésnek nem szabad ellentmondania a vallásos elveknek, s akkor lehetségessé válik a születési arányszám szabályozása. A Bhagavad-gītā (BG 7.11) kijelenti: dharmāviruddho bhūteṣu kāmo ’smi, a vallásos elvekkel nem ellenkező nemi élet a Legfelsőbb Urat képviseli. Az embereket meg kell tanítani arra, hogyan hozzanak a világra jó gyermekeket a saṁskārákon át, a garbhādhāna-saṁskārával kezdődően. A születést nem mesterséges eszközökkel kell szabályozni, mert az állati civilizációhoz vezet. Ha valaki követi a vallásos elveket, automatikusan szabályozza a születést, hiszen ha valaki lelki szempontból művelt, tudja, hogy a nemi élet utóhatásaiként számtalan féle szenvedés vár az emberre (bahu-duḥkha-bhāja). Aki fejlett lelki szinten áll, az nem adja át magát a korlátlan nemi életnek. Ezért ahelyett, hogy az embereket kényszerítenék, hogy tartózkodjanak a nemi élettől vagy attól, hogy sok gyermeket szüljenek, lelki nevelésben kell részesíteni őket, s ezt a születésszabályozás automatikusan követni fogja.

Ha valakinek eltökélt szándéka, hogy fejlődni fog a lelki életben, nem fog gyermeket nemzeni anélkül, hogy képes lenne belőle bhaktát nevelni. Ahogy a Śrīmad-Bhāgavatam (SB 5.5.18) mondja, pitā na sa syāt: ne legyen valaki apa, ha nem tudja gyermekét megvédeni a mṛtyutól, a születés és halál útjától. De hol az a hely, ahol erről oktatják az embereket? Egy lelkiismeretes apa sosem nemz úgy gyermekeket, mint a macskák és a kutyák. Ahelyett, hogy az embereket arra bátorítanák, hogy mesterséges eszközöket alkalmazzanak a születés szabályozása érdekében, Kṛṣṇa-tudatra kellene tanítani őket, mert csakis így fogják megérteni, hogy felelősek gyermekeikért. Ha valaki tud olyan gyermekeket nemzeni, akik bhakták lesznek, és akiket megtanít arra, hogy térjenek le a születés és halál útjáról (mṛtyu-saṁsāra-vartmani (BG 9.3)), akkor nincs szükség születésszabályozásra. Az ilyen embert inkább bátorítani kell, hogy nemzzen gyermekeket. A születésszabályozás mesterséges eszközei semmit sem érnek. Akár nemz gyermekeket valaki, akár nem, a macskákhoz és kutyákhoz hasonlatos emberi népesség sohasem fogja az emberi társadalmat boldoggá tenni. Éppen ezért szükség van az emberek lelki oktatására, hogy ahelyett, hogy úgy nemzenének gyermekeket, mint a macskák és a kutyák, végezzenek lemondásokat, hogy bhaktákat hozhassanak a világra. Ez sikeressé fogja tenni az életüket.