HU/SB 2.2.13
13. VERS
- ekaikaśo ’ṅgāni dhiyānubhāvayet
- pādādi yāvad dhasitaṁ gadābhṛtaḥ
- jitaṁ jitaṁ sthānam apohya dhārayet
- paraṁ paraṁ śuddhyati dhīr yathā yathā
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
eka-ekaśaḥ—egyikről a másikra vagy egyiket a másik után; aṅgāni—végtagok; dhiyā—figyelemmel; anubhāvayet—meditálni rajta; pāda-ādi—lábak stb.; yāvat—addig; hasitam—mosolygó; gadā-bhṛtaḥ—az Istenség Személyisége; jitam jitam—fokozatosan uralmunk alá hajtani az elmét; sthānam—hely; apohya—hagyni; dhārayet—meditálni rajta; param param—egyre magasabbra; śuddhyati—megtisztult; dhīḥ—intelligencia; yathā yathā—amennyire.
FORDÍTÁS
A meditáció folyamatának az Úr lótuszlábánál kell kezdődnie, mosolygó arca felé haladva. Először az Úr lótuszlábára kell irányulnia, azután a lábszárára, a combjára, s így egyre feljebb. Minél jobban koncentrál az elme a testrészek különböző területeire, sorra egymás után, annál tisztábbá válik az intelligencia.
MAGYARÁZAT
A Śrīmad-Bhāgavatamban javasolt meditáció folyamata nem az, hogy figyelmünket valamilyen személytelen dologra vagy ürességre rögzítsük. A meditációnak a Legfelsőbb Isten személyére kell irányulnia, akár virāṭ-rūpájára, gigantikus kozmikus formájára, akár sat-cid-ānanda-vigrahájára, ahogyan azt az írások javasolják. A Viṣṇu-formákról hiteles leírások szólnak, s a templomokban is hiteles mūrtik, az Istenségek hiteles képviselői vannak jelen. Így gyakorolhatjuk a meditációt az Istenségen, az Úr lótuszlábaira koncentrálva, fokozatosan emelkedve egyre följebb, egészen mosolygó arcáig.
A Bhāgavata iskola szerint a rāsa tánc az Úr mosolygó arca. Ez a vers azt tanácsolja, hogy az ember fokozatosan jusson el a lótuszlábaktól a mosolygó arcig, ezért mi sem rontunk ajtóstul a házba, hogy megértsük az Úr kedvteléseit, melyet a rāsa táncban élvezett. Jobb, ha figyelmünk rögzítését úgy gyakoroljuk, hogy virágokat és tulasīt ajánlunk fel az Úr lótuszlábainak. Az arcana folyamatával tehát fokozatosan megtisztulunk. Öltöztetjük az Urat, megfürdetjük stb., s ezek a transzcendentális cselekedetek segítenek abban, hogy megtisztítsuk létünket. Amikor elérjük a tisztulás magasabb szintjét, amikor látjuk az Úr mosolygó arcát vagy az Úr rāsa tánca közben élvezett kedvteléseiről hallunk, akkor ízlelhetjük csak meg cselekedeteit. A Śrīmad-Bhāgavatamban éppen ezért a rāsa tánc kedvteléseit a Tizedik Ének írja le (29-34. fejezet).
Minél jobban koncentrálunk az Úr transzcendentális formájára, akár a lótuszlábára, a lábszárára, a combjára vagy a mellkasára, annál jobban megtisztulunk. Ebben a versben félreérthetetlenül az áll: „annál jobban megtisztul az intelligencia”, s ez azt jelenti, hogy az érzékkielégítéstől is egyre távolabb kerül az ember. Az intelligenciánk az élet jelenlegi, feltételekhez kötött állapotában tisztátalan, mert csak az érzékkielégítés érdekli. Ha az Úr transzcendentális formáján meditálunk, annak hatása abban nyilvánul meg, hogy lemondunk az érzékkielégítéstől. Ezért a meditáció végső célja az, hogy megtisztítsuk az intelligenciánkat.
Akik túlságosan belemerülnek az érzékkielégítésbe, nem végezhetik az arcanát, azaz nem érinthetik meg a transzcendentális Rādhā-Kṛṣṇa vagy Viṣṇu mūrtikat. Számukra kedvezőbb, ha az Úr gigantikus virāṭ-rūpáján meditálnak, ahogy azt a következő vers javasolja. A személytelenséget és ürességet hirdető filozófia követőinek azt ajánlják, hogy az Úr kozmikus formáján meditáljanak, míg a bhaktáknak a templomi mūrti-imádaton kell meditálniuk. Mivel a személytelenséget és az ürességet hirdető filozófusok nem tisztultak még meg kellőképpen lelki cselekedeteikben, az arcana nem nekik való.