HU/SB 2.2.35
35. VERS
- bhagavān sarva-bhūteṣu
- lakṣitaḥ svātmanā hariḥ
- dṛśyair buddhy-ādibhir draṣṭā
- lakṣaṇair anumāpakaiḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
bhagavān—az Istenség Személyisége; sarva—minden; bhūteṣu—az élőlényekben; lakṣitaḥ—látható; sva-ātmanā—az önvalóval együtt; hariḥ—az Úr; dṛśyaiḥ—azáltal, ami látható; buddhi-ādibhiḥ—intelligenciával; draṣṭā—aki lát; lakṣaṇaiḥ—különféle jelekkel; anumāpakaiḥ—hipotézissel.
FORDÍTÁS
Az Istenség Személyisége, az Úr Śrī Kṛṣṇa jelen van minden élőlényben az egyéni lélekkel együtt. Ezt a tényt látásunkkal és az intelligencia segítségével tapasztaljuk és feltételezzük.
MAGYARÁZAT
A hétköznapi ember általában azon vitatkozik, hogy ha az Úr a szemünkkel nem látható, hogyan tud az ember akár meghódolni, akár transzcendentális szerető szolgálatot végezni Neki. Az ilyen embernek szól Śrīla Śukadeva Gosvāmī gyakorlati tanácsa arról, hogyan érzékelheti a Legfelsőbb Urat ésszel és érzéki tapasztalattal. Valójában az Urat jelenlegi anyagi érzékeinkkel nem foghatjuk fel, de ha az ember valóban vágyik az Úr szolgálatára, s megszilárdul a meggyőződésben, hogy az Úr jelen van, akkor az Úr kegye megnyilvánul, s tiszta bhaktája mindig és mindenhol érzékelni tudja majd jelenlétét, valamint tapasztalhatja, hogy az intelligencia az Istenség Személyisége teljes részének, Paramātmānak az irányítása. Még az egyszerű embernek sem okoz különösebb nehézséget a felismerés, hogy Paramātmā mindenki mellett jelen van. A folyamat a következő: az ember érzékelheti saját valóját, és biztosan érzi, hogy létezik. Lehet, hogy nem rögtön jön a felismerés, de intelligenciáját egy kicsit is használva rájöhet, hogy nem azonos a testtel. Érezheti, hogy a kéz, a láb, a fej, a haj és a végtagok mind testének szerves részei, de nem azonosíthatók az önvalóval. Ezért csupán az intelligencia segítségével meg tudja különböztetni és külön tudja választani az önvalót más dolgoktól, amelyeket lát. Az ebből adódó végkövetkeztetés tehát az, hogy az élőlény az, aki lát, legyen akár ember, akár állat, s ő látja maga körül a dolgokat. Különbség van tehát a látó és a látott között. Most intelligenciánkat egy kicsit használva azzal is egyetérthetünk, hogy az élőlény, aki hétköznapi látásával látja a dolgokat saját magán túl, nem rendelkezik azzal a képességgel, hogy függetlenül lásson vagy cselekedjen.
Minden közönséges tettünk és érzékelésünk az energia különféle formáitól függ, amelyeket a természettől kapunk különféle kombinációkban. Mind az érzékelő, mind a cselekvő érzékeinket, vagyis az öt felfogó érzéket,
- a hallás,
- a tapintás,
- a látás,
- az ízlelés és
- a szaglás érzékét,
valamint az öt cselekvő érzékünket,
- a kezet,
- a lábat,
- a beszéd,
- a kiválasztás és
- a szaporodás szerveit,
valamint a három finom érzéket,
- az elmét,
- az intelligenciát és
- az egót (összesen tizenhárom érzéket),
mind a természet energiája durva és finom formáinak különböző elrendeződései hozzák létre. Ugyanilyen nyilvánvaló az is, hogy érzékelésünk tárgyai nem mások, mint a természet energiája által felvett formák kimeríthetetlen permutációi és kombinációi. Ez meggyőzően bizonyítja, hogy a közönséges élőlény nem rendelkezik független képességgel, hogy érzékeljen vagy cselekedjen, s ahogy kétségtelenül érezzük, hogy a létünket feltételekhez köti a természet energiája, arra a végkövetkeztetésre juthatunk, hogy a lélek az, aki lát, az érzékek pedig az érzékelés tárgyaival együtt anyagiak. Az, hogy a látó lelki tulajdonságokkal rendelkezik, abban nyilvánul meg, hogy elégedetlen az anyagi feltételekhez kötött lét korlátai között. Ez a különbség a lélek és az anyag között. Vannak olyan kevésbé okos érvek, amelyek szerint az anyag fejleszti ki a látás és a mozgás képességét bizonyos organikus fejlődésként, de ez az érv nem elfogadható, mert nincs tapasztalati bizonyíték arra, hogy az anyag valaha is létrehozott volna egy élőlényt. Ne bízz a jövőben, bármilyen ígéretes is! A sok üres beszéd arról, hogy az anyag lelkivé változik majd, mind ostobaság, mert soha, sehol a világon, egyetlen fajta anyagban sem fejlődött még ki eddig a látás és a mozgás képessége. Ezért egyértelmű, hogy az anyag és a lélek két eltérő azonosság. Erre a végkövetkeztetésre az intelligencia segítségével juthatunk.
Most intelligenciánk további segítségével elérkezhetünk arra a pontra, amikor elfogadjuk: a dolgok, amiket látunk, csak akkor lehetnek élőek, ha valaki használja vagy irányítja az intelligenciát. Az intelligencia épp úgy irányítja az embert, mint feljebbvalói, s az élőlény nem láthat, nem mozoghat, nem ehet, nem csinálhat semmit az intelligencia használata nélkül. Aki nem használja az intelligenciáját, az megtébolyodik. Az élőlény tehát az intelligenciájától, vagy egy felsőbb lény irányításától függ. Ez az intelligencia mindent átható. Minden élőlény rendelkezik intelligenciával, és ez az intelligencia, mivel nem más, mint egy felsőbb tekintély irányítása, olyan, mint egy apa, aki tanácsokkal látja el a fiát. Ez a felsőbb tekintély, aki jelen van, és ott lakozik minden élőlényben, a Felső Önvaló.
Kutatásunk e pontján a következő kérdést fontolhatjuk meg: az egyik oldalon megvalósítjuk, hogy minden érzékelésünket és cselekedetünket feltételekhez kötik az anyagi természet elrendeződései, mégis általában azt érezzük és mondjuk, hogy „én érzékelek” vagy „én cselekszem”. Azért mondhatjuk, hogy felfogó és cselekvő anyagi érzékszerveink működnek, mert az önvalót az anyagi testtel azonosítjuk, a felsőbbrendű elv, a Felső Önvaló pedig vágyaink alapján irányít bennünket és gondoskodik rólunk. A Felső Önvaló irányítása, az intelligencia nyújtotta lehetőséget megragadva vagy folytathatjuk a kutatást, és végkövetkeztetésünket — „én nem ez a test vagyok” — a mindennapi életben is alkalmazhatjuk, vagy választhatjuk azt, hogy a téves anyagi azonosítás szintjén maradunk, magunkat a tulajdonosnak és a cselekvőnek képzelve. Szabadságunk abból áll, hogy a vágyunkat vagy a tudatlan, anyagi tévfelfogás, vagy az igaz lelki felfogás felé tereljük. Könnyen eljuthatunk az igaz lelki felfogáshoz azzal a felismeréssel, hogy a Felső Önvaló (Paramātmā) a barátunk és az irányítónk, valamint azzal, hogy intelligenciánkat összekapcsoljuk Paramātmā felsőbb intelligenciájával. Mind a Felső Önvaló, mind az egyéni önvaló lelki, és ezért a Felső Önvaló és az egyéni önvaló minőségileg egy, s mindkettő különbözik az anyagtól. Ám a Felső Önvaló és az egyéni önvaló nem lehet azonos szinten, mert a Legfelsőbb Önvaló irányít és lát el intelligenciával, míg az egyéni önvaló csak követi az útmutatást, s így a cselekedeteket helyesen hajtja végre. Az egyén teljesen a Felső Önvaló irányításától függ, mert az egyéni önvaló minden lépésnél követi a Felső Önvaló irányítását a látás, a hallás, a gondolkodás, az érzések, az akarat stb. terén.
A józan észt követve most arra a végkövetkeztetésre juthatunk, hogy három dolog van: az anyag, a lélek és a Felsőlélek. Ha ezek után a Bhagavad-gītāhoz, a védikus intelligenciához fordulunk, megérthetjük azt is, hogy mindhárom dolog, vagyis az anyag, az egyéni lélek és a Felsőlélek mind az Istenség Legfelsőbb Személyiségétől függenek. A Felső Önvaló az Istenség Legfelsőbb Személyiségének részleges képviselője, azaz teljes része. A Bhagavad-gītā megerősíti, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége az egész anyagi világon csupán részleges képviselője által uralkodik. Isten hatalmas. Nem lehet pusztán az egyéni önvaló parancsainak teljesítője, ezért a Felső Önvaló nem képviselheti teljesen a Legfelsőbb Önvalót, Puruṣottamát, az Istenség Abszolút Személyiségét. Amikor az egyéni önvaló megvalósítja a Felső Önvalót, az az önmegvalósítás kezdetét jelenti. Az önmegvalósítás terén elért fejlődés révén az ember az intelligenciája és a hiteles írások segítségével, valamint — s ez a legfontosabb — az Úr kegyéből képes lesz felismerni az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. A Bhagavad-gītā az Istenség Személyisége, Śrī Kṛṣṇa előzetes megértését szolgálja, míg a Śrīmad-Bhāgavatam Isten tudományának további magyarázata. Ha tehát ragaszkodunk az elhatározásunkhoz és imádkozunk az intelligencia irányítójának kegyéért, aki mint egy madár, a test fáján ül egy másik madár mellett (amint azt az Upaniṣadok magyarázzák), minden bizonnyal tisztán látjuk majd a Védák kinyilatkoztatott tudáshalmazának célját, és nem lesz nehéz megvalósítanunk az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, Vāsudevát. Az okos ember tehát sok-sok születésen keresztül ekképpen használva intelligenciáját végül meghódol Vāsudeva lótuszlábainál, ahogyan azt a Bhagavad-gītā (BG 7.19) megerősíti.