HU/SB 2.2.5
5. VERS
- cīrāṇi kiṁ pathi na santi diśanti bhikṣāṁ
- naivāṅghripāḥ para-bhṛtaḥ sarito ’py aśuṣyan
- ruddhā guhāḥ kim ajito ’vati nopasannān
- kasmād bhajanti kavayo dhana-durmadāndhān
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
cīrāṇi—rongyos ruhák; kim—vajon; pathi—az úton; na—nem; santi—ott van; diśanti—adományoz; bhikṣām—alamizsna; na—nem; eva—is; aṅghripāḥ—a fák; para-bhṛtaḥ—aki eltart másokat; saritaḥ—a folyók; api—is; aśuṣyan—kiszáradtak; ruddhāḥ—bezárt; guhāḥ—barlangok; kim—vajon; ajitaḥ—a Mindenható Úr; avati—védelmet nyújt; na—nem; upasannān—a meghódolt lélek; kasmāt—akkor miért; bhajanti—hízeleg; kavayaḥ—a tanult; dhana—vagyon; durmada-andhān—túlságosan megmámorosodott tőle.
FORDÍTÁS
Nem hevernek-e rongyos ruhák szerte az utcán? Nem adnak-e többé adományt a fák, amelyek léte arra szolgál, hogy másokról gondoskodjon? Kiszáradtak-e folyók, hogy ne adjanak többé vizet a szomjazónak? Bezárultak-e a hegyek barlangjai, s legfőképp nem védi-e meg a Mindenható Úr a teljesen meghódolt lelkeket? Miért hízelegnek hát a tanult bölcsek azoknak, akiket a fáradságosan megszerzett vagyon mámorossá tesz?
MAGYARÁZAT
A lemondott életrend célja sohasem az, hogy az ember kolduljon vagy parazitaként másokon éljen. A szótár szerint a parazita az a talpnyaló, aki a társadalom nyakán él, anélkül hogy bármit is segítene. A lemondott rendben élő feladata az, hogy valami lényegeset adjon a társadalomnak, nem pedig az, hogy a családosok nyakán éljen. Ellenkezőleg: ha egy becsületes koldus — egy szent — adományt fogad el a családosoktól, azzal lehetőséget ad arra, hogy az adományozó valódi áldásban részesüljön. A sanātana-dharma intézményében a családos embernek az is a kötelességei közé tartozik, hogy adományt adjon a koldusnak. Emellett az írások azt a tanácsot adják nekik, hogy bánjanak a koldusokkal éppen úgy, mint saját gyermekeikkel, és lássák el őket étellel, ruhákkal stb., anélkül hogy azok kérnék. Senkinek sem szabad azonban visszaélnie az őszinte családosok adakozó természetével.
A lemondott rendben élők elsődleges kötelessége, hogy valamilyen irodalmi munkával hasznára váljanak az emberiségnek, s valódi útmutatást adjanak az önmegvalósításhoz. Śrīla Sanātana, Śrīla Rūpa és a többi vṛndāvanai gosvāmī lemondott életének kötelességei közül a legfontosabb az volt, hogy tudományos beszélgetéseket folytattak Vṛndāvanában Sevākuñjánál (ahol Śrīla Jīva Gosvāmī megalapította a Śrī Rādhā-Dāmodara templomot, és ahol Śrīla Rūpa Gosvāmī és Śrīla Jīva Gosvāmī eredeti samādhi sírjai vannak). Az emberi társadalom minden tagjának érdekében transzcendentális fontosságú írások tengerét hagyták az utókorra. Hozzájuk hasonlóan minden ācārya, aki önként elfogadta az élet lemondott rendjét, az emberi társadalom javát akarta szolgálni, s nem a kényelmes, felelőtlen életre vágyott másokon élősködve. Azonban azoknak, akik semmit nem tudnak nyújtani, nem szabad a családosokat látogatniuk csupán az élelem reményében, mert ha az efféle koldusok kenyeret kérnek a családosoktól, azzal megsértik a legfelsőbb akaratot. Śukadeva Gosvāmī különösen azokat figyelmezteti, akik azért vállalják a koldus szerepét, hogy megoldják anyagi gondjaikat. A Kali-yugában szép számmal találunk efféle koldusokat. Ha az ember akár saját akaratából, akár a körülmények hatására koldussá válik, szilárd hitének és meggyőződésnek kell lennie, hogy a Legfelsőbb Úr szerte az univerzumban minden élőlény eltartója. Miért ne gondoskodna akkor a meghódolt lélekről, aki száz százalékig az Ő szolgálatában merül el? Még a legszegényebb mester is gondoskodik arról, hogy szolgája hozzájusson mindahhoz, amire szüksége van. Mennyivel inkább törődik hát a minden hatalommal és minden gazdagsággal rendelkező Legfelsőbb Úr azzal, hogy megadjon minden szükségeset a teljesen meghódolt léleknek! Az általános törvény az, hogy a kolduló bhakta csupán egyetlen egyszerű kis ruhadarabot viseljen, s azt is anélkül szerezze meg, hogy bárkitől adományként kérné: csak az utcára dobott ócska ruhákat használhatja fel. Ha éhes, kereshet egy nagylelkű fát, amely gyümölcseit hullatja, ha pedig szomjas, ihat a folyó vizéből. Nem kell kényelmes házban élnie: keressen egy barlangot a hegyekben, higgyen erősen Istenben, aki mindenki szívében jelen van, s ne féljen a dzsungel állataitól. Az Úr képes megparancsolni a tigriseknek és a dzsungel többi állatának, hogy ne zavarják bhaktáját. Haridāsa Ṭhākura, az Úr Śrī Caitanya nagyszerű bhaktája is egy barlangban élt, és történetesen épp egy hatalmas mérges kígyóval osztotta meg hajlékát. Haridāsa Ṭhākura egyik csodálója, aki minden nap meglátogatta, félt a kígyótól, és azt tanácsolta a Ṭhākurának, költözzön máshová. Mivel bhaktái, akik rendszeresen jártak a barlangba, féltek a kígyótól, Haridāsa Ṭhākura a kedvükért beleegyezett a javaslatba. Ám amint így határozott, a kígyó előmászott fészkéből, s mindenki szeme láttára örökre elhagyta a barlangot. Az Úr parancsára — aki az ő szívében is jelen volt — a kígyó kedvében járt Haridāsának, s úgy döntött, máshová megy, hogy ne zavarja őt. Szemléletes példa ez arra, hogy az Úr megvédi tiszta szándékú bhaktáját, mint amilyen Haridāsa Ṭhākura is volt.
A sanātana-dharma intézmény szabályai szerint az embert már kezdettől fogva úgy nevelik, hogy minden körülmények között az Úr védelmére bízza magát. A lemondás útjának elfogadása annak számára ajánlott, aki teljes mértékben felkészült rá, és léte teljesen megtisztult. Erről a szintről a Bhagavad-gītā (BG 16.5) is ír: daivī sampat. Az embernek lelki értékeket kell felhalmoznia — daivī sampat —, másképp nem marad más választása, mint az āsurī sampat, vagyis az anyagi dolgok, amelyek túlságosan nagy mértékben felülkerekednek rajta, s arra kényszerítik, hogy elmerüljön az anyagi világ számtalanféle szenvedésében. Egy sannyāsīnak mindig egyedül kell élnie, félelmet nem ismerve. Sohasem szabad félnie amiatt, hogy egyedül él, mert soha sincs egyedül. Az Úr jelen van mindenki szívében, ám ha az ember nem követi az előírt módszert s nem tisztul meg teljesen, akkor egyedül fogja érezni magát. A lemondott életrendhez tartozónak meg kell tisztulnia a folyamat segítségével. Akkor majd mindenhol érezni fogja az Úr jelenlétét, és semmitől sem fog félni (még akkor sem, ha egyedül van). Mindenki félelmet nem ismerő és becsületes emberré válhat, ha megtisztítja a létét kötelességének végzésével, amely minden egyes életrend számára előre meghatározott. Szilárddá válhat előírt kötelességei végzésében, ha őszintén meghallgatja a védikus utasításokat, s az Úr odaadó szolgálatát végezve elsajátítja a védikus tudás lényegét.