HU/SB 2.3.14
14. VERS
- etac chuśrūṣatāṁ vidvan
- sūta no ’rhasi bhāṣitum
- kathā hari-kathodarkāḥ
- satāṁ syuḥ sadasi dhruvam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
etat—ez; śuśrūṣatām—akik hallani vágynak; vidvan—ó, bölcs; sūta—Sūta Gosvāmī; naḥ—nekünk; arhasi—bárcsak megtennéd; bhāṣitum—hogy megmagyarázd; kathāḥ—témák; hari-kathā-udarkāḥ—az Úrral kapcsolatos témákkal végződik; satām—a bhaktáknak; syuḥ—lehet; sadasi—a gyülekezetében; dhruvam—minden bizonnyal.
FORDÍTÁS
Ó, bölcs Sūta Gosvāmī! Kérlek, folytasd magyarázatodat e témákról, mert mindannyian hallani szeretnénk! Ezenkívül azokat a történeteket, amelyek az Úr Hariról szóló elbeszéléssel végződnek, minden bizonnyal a bhakták társaságában kell megvitatni.
MAGYARÁZAT
Ahogy azt korábban Rūpa Gosvāmī Bhakti-rasāmṛta-sindhuját idézve elmondtuk, még a világi dolgokat is transzcendentálisnak lehet elfogadni, ha kapcsolatban vannak az Úr Śrī Kṛṣṇa szolgálatával. Például a Rāmāyaṇa és a Mahābhārata történeteit, elbeszéléseit, amelyeket különösen a csekélyebb intelligenciájú rétegeknek ajánlanak (a nőknek, a śūdráknak és a felsőbb kasztok méltatlan leszármazottjainak), szintén védikus irodalomként fogadják el, mert az Úr cselekedeteihez kapcsolódnak. A Mahābhāratát a Védák ötödik részeként fogadták el, a négy első rész, a Sāma, a Yajur, a Ṛg és az Atharva után. A tudatlan emberek a Mahābhāratát nem fogadják el a Védák részeként, a bölcsek és a hiteles szaktekintélyek azonban az ötödik Védának tekintik. A Bhagavad-gītā a Mahābhārata része, és teli van olyan utasításokkal, amelyeket az Úr a kevésbé intelligens embereknek adott. Néhány ostoba azt állítja, hogy a Bhagavad-gītā nem való a családosoknak, ám az elfelejtik, hogy a Bhagavad-gītāt Arjunának, egy gṛhasthának (családos embernek) mondta el az Úr, aki szintén egy gṛhastha szerepét játszotta. A Bhagavad-gītā tehát — noha a védikus bölcsesség magas szintű filozófiáját tartalmazza — azoknak való, akik kezdők a transzcendentális tudományban, míg azoknak, akik a transzcendentális tudományt fejlettebb szinten tanulmányozzák, a Śrīmad-Bhāgavatam szól. A Mahābhārata, a Purāṇák és a többi hasonló írás, amelyek az Úr kedvteléseit beszélik el, mind transzcendentális alkotások, melyeket a nagy bhakták társaságában bizalmasan kell megvitatni.
Nehézséget az jelenthet, hogy ezek az írások a hivatásos felolvasók elbeszélésében amiatt, hogy oly sok történelmi esemény és személyiség szerepel bennük, éppen olyan világi alkotásoknak tűnnek, mint a történelmi feljegyzések és eposzok. E vers ezért azt mondja, hogy ezeket az írásokat a bhakták társaságában kell megvitatni. Ha nem bhakták beszélgetnek róluk, a magasabb szinten álló emberek semmiféle ízt nem meríthetnek belőlük. A végkövetkeztetés tehát az, hogy végső szinten az Úr nem személytelen. Ő a Legfelsőbb Személy, aki sokféleképpen cselekszik. Ő minden élőlény irányítója, és saját akaratából, valamint személyes energiája segítségével száll alá, hogy jó útra térítse a bűnös lelkeket. Pontosan úgy viselkedik, mint a társadalom, a politika vagy a vallás vezetői. Mivel cselekedetei e szerepekben végül azt eredményezik, hogy az emberek az Úrról beszélnek, ezek a bevezető történetek szintén transzcendentálisak. Így lehet lelkivé tenni az emberi társadalom életét. Az emberek hajlanak arra, hogy tanulmányozzák a történelmet és a világi írásokat (regényeket, meséket, drámákat, magazinokat, újságokat és így tovább). Hadd kerüljenek hát kapcsolatba az Úr transzcendentális szolgálatával, hogy mindannyian azok felé a témák felé forduljanak majd, amelyek a bhaktáknak oly nagy örömet okoznak! Az a híresztelés, hogy az Úr személytelen, hogy nincsenek cselekedetei és hogy csupán egy tehetetlen kődarab, név és forma nélkül, arra bátorította az embereket, hogy istentagadó, hitetlen démonokká váljanak. Minél jobban eltávolodnak az Úr transzcendentális cselekedeteitől, annál jobban hozzászoknak a világi tettekhez, amelyek ahelyett, hogy hazavezetnék őket, vissza Istenhez, csupán a pokolba vezető utat nyitják meg előttük.* A Śrīmad-Bhāgavatam a Pāṇḍavák történetével kezdődik (a politika és a társadalmi tevékenységek szükséges leírásával együtt), és mégis Paramahaṁsa-saṁhitānak nevezik, olyan védikus írásnak, amely a legkiválóbb transzcendentalistákhoz szól, s a paraṁ jñānamról, a legmagasabb rendű transzcendentális tudásról ad leírást. Az Úr tiszta bhaktái mind paramahaṁsák: olyanok, mint a hattyúk, akik ismerik annak a művészetét, hogyan kell csupán a tejet kiinni a tej és a víz keverékéből.
* Az indiai társadalomra még ötven évvel ezelőtt is jellemző volt, hogy nem olvastak olyan irodalmat, amely nem az Úr tetteiről szólt, nem játszottak olyan színdarabokat, amelyek nem álltak kapcsolatban az Úrral, s nem volt olyan vásár vagy ünnepség, amelyet ne az Úrral kapcsolatban rendeztek volna. Az emberek nem mentek olyan helyre, ami nem volt szent vagy nem tették szentté az Úr kedvtelései, s még az egyszerű falusiak is örökké a Rāmāyaṇáról és a Mahābhāratáról, a Gītāról és a Bhāgavatamról beszéltek, kora gyermekkoruktól kezdve. Ám a Kali-korszak hatása a kutyák és disznók civilizációjába taszította őket, ahol a betevő falatért dolgoznak, tökéletesen megfeledkezve a transzcendentális tudományról.