HU/SB 2.3.17
17. VERS
- āyur harati vai puṁsām
- udyann astaṁ ca yann asau
- tasyarte yat-kṣaṇo nīta
- uttama-śloka-vārtayā
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
āyuḥ—az élet hossza; harati—csökkent; vai—bizonyára; puṁsām—az embereknek; udyan—felkel; astam—lenyugszik; ca—szintén; yan—mozog; asau—a nap; tasya—annak, aki dicsőíti az Urat; ṛte—kivéve; yat—aki által; kṣaṇaḥ—idő; nītaḥ—használt; uttama-śloka—a tökéletesen jó Istenség Személyisége; vārtayā—témájában.
FORDÍTÁS
Minden napkelte és napnyugta csak megrövidíti mindenki életét, kivéve azét, aki azzal tölti idejét, hogy a tökéletesen jó Istenség Személyiségéről beszél.
MAGYARÁZAT
Ez a vers közvetlenül megerősíti annak a rendkívüli fontosságát, hogy az emberi életformát az odaadó szolgálat kifejlesztésével arra kell használnunk, hogy felismerjük elfeledett kapcsolatunkat a Legfelsőbb Úrral. Az idő senki fiára nem vár. A napfelkelte és a napnyugta közötti idő mind kárba vész, ha nem a lelki értékek felismerésére fordítjuk. Az élet egyetlen elvesztegetett pillanatát sem nyerhetjük többé vissza, bármennyi aranyat kínálunk is érte. Az emberi életet csak azért kapja az élőlény (a jīva), hogy felismerje lelki valóját és boldogságának állandó forrását. Az élőlény — különösen az ember — a boldogságot keresi, mert a boldogság a természetes állapot számára. Az anyagi atmoszférában azonban hiába kutat utána: eredetileg a teljes egész egy lélekszikrája, s boldogságot csak a lelki cselekedetekben érzékelhet. Az Úr a teljes lelki egész, akinek neve, formája, tulajdonságai, kedvtelései, környezete és személyisége mind azonosak Vele. Ha az ember az odaadó szolgálat helyes csatornáján keresztül egyszer kapcsolatba kerül az Úr bármelyik fent említett energiájával, a tökéletesség kapuja azonnal feltárul előtte. A Bhagavad-gītāban (BG 2.40) az Úr a következő szavakkal magyarázza el ezt a kapcsolatot: „Az odaadó szolgálatban tett törekvések sohasem hiábavalóak vagy sikertelenek. A legkisebb igyekezet is elegendő ahhoz, hogy kiszabadítsa az embert az anyagi félelem hatalmas óceánjából.” Ahogyan az intravénásan beadott erős gyógyszer is egyszerre az egész testre hat, úgy az Úrról szóló transzcendentális elbeszélések is rendkívül hatásosak lehetnek az Úr tiszta bhaktáinak fülén keresztül bejutva. A transzcendentális üzenetek hallás útján történő megvalósítása teljes megvalósítást eredményez, ahogyan a fa egy bizonyos részének megtermékenyítése is a többi rész gyümölcsbe borulását vonja maga után. Ez a pillanatnyi megvalósítás az olyan tiszta bhakták társaságában, mint Śukadeva Gosvāmī, az ember teljes, örökké tartó életét készíti elő. A nap a tiszta bhakta életéből nem tud semennyit sem elrabolni, hiszen a bhakta állandóan az Úr odaadó szolgálatába merül a létét tisztítva. A halál az örök élőlény anyagi betegségének jele; csak az anyagi betegség miatt kényszerül arra, hogy engedelmeskedjen a születés, halál, öregkor és betegség törvényének.
A jámbor cselekedetek materialista módszerét, mint például az adományozást javasolják a smṛti-śāstrák, ahogy azt Śrīla Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura idézi. Ha pénzt adományozunk egy megfelelő személynek, az biztos bankszámlát jelent a következő életünkben. Efféle adományt egy brāhmaṇának tanácsos adni. Ha nem brāhmaṇának adományozunk pénzt (hanem egy olyan személynek, akinek nem rendelkezik brahminikus tulajdonságokkal), ugyanannyit kapunk vissza következő életünkben. Ha egy nem tökéletesen művelt brāhmaṇának adományozunk, a pénzt még akkor is kétszeresen visszakapjuk. Ha egy tanult és tökéletesen képzett brāhmaṇának adományozunk, a pénzt százszorosan, ezerszeresen kapjuk vissza, s ha egy veda-pāragának adunk pénzt (aki ténylegesen megvalósította a Védák útját), akkor korlátlanul megsokszorozva kapjuk vissza. A védikus tudás végső célja az Istenség Személyisége, az Úr Kṛṣṇa megvalósítása, ahogy azt a Bhagavad-gītā mondja (BG 15.15: vedaiś ca sarvair aham eva vedyaḥ). Ha pénzt adományozunk (legyen az bármilyen összeg), nem férhet hozzá kétség, hogy visszakapjuk. Hasonló módon, ha akár egyetlen pillanatot is eltöltünk egy tiszta bhakta társaságában az Úr transzcendentális üzenetét hallgatva vagy elbeszélve, az a tökéletes biztosíték az örök életre, arra, hogy hazatérünk, vissza Istenhez. Mad-dhāma gatvā punar janma na vidyate (BG 15.6). Az Úr bhaktája számára tehát biztos az öröklét, s jelen életében öregsége vagy betegsége csupán még nagyobb vágyat ébreszt a szívében, hogy elnyerje ezt az örökké tartó életet.