HU/SB 2.3.16
16. VERS
- vaiyāsakiś ca bhagavān
- vāsudeva-parāyaṇaḥ
- urugāya-guṇodārāḥ
- satāṁ syur hi samāgame
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
vaiyāsakiḥ—Vyāsadeva fia; ca—is; bhagavān—teli transzcendentális tudással; vāsudeva—az Úr Kṛṣṇa; parāyaṇaḥ—ragaszkodik Hozzá; urugāya—az Istenség Személyiségének, Śrī Kṛṣṇának, akit nagy filozófusok dicsőítenek; guṇa-udārāḥ—kitűnő tulajdonságok; satām—a bhaktáknak; syuḥ—biztosan volt; hi—ténylegesen; samāgame—jelenlétével.
FORDÍTÁS
Śukadeva Gosvāmī, Vyāsadeva fia szintén teljes tudással rendelkezett, s az Úr Kṛṣṇa, Vasudeva fia kitűnő bhaktája volt. Bizonyára beszélgettek hát az Úr Kṛṣṇáról, akit nagy filozófusok és a kiváló bhakták dicsőítenek, amikor találkoznak.
MAGYARÁZAT
A satām szó nagyon fontos ebben a versben. Satām a tiszta bhaktákra utal, akiknek nincs más vágyuk, mint hogy az Urat szolgálják. Csak az ilyen bhakták társaságában lehetséges az Úr Kṛṣṇa transzcendentális dicsőségéről megfelelően beszélni. Az Úr azt mondja, hogy minden, ami Róla szól, lelki jelentőséggel teli, és ha valaki egyszer megfelelő módon hall Róla a satām társulásban, minden bizonnyal megérzi rendkívüli erejét, s így automatikusan eljut az odaadás szintjére. Ahogy már elmondtuk, Parīkṣit Mahārāja születésétől kezdve az Úr kiváló bhaktája volt, ahogyan Śukadeva Gosvāmī is. Ugyanazon a szinten álltak, noha Parīkṣit Mahārāja látszólag csupán az udvar kényelméhez szokott nagyhatalmú király volt, míg Śukadeva Gosvāmī olyan lemondott életet élt, hogy még ruhát sem viselt. A felületes szemlélő számára Parīkṣit Mahārāja éppen az ellentéte volt Śukadeva Gosvāmīnak, de alapjában véve mindketten az Úr tiszta bhaktái voltak. Amikor az ilyen bhakták találkoznak, semmi másról nem beszélnek, csak az Úr dicsőségéről vagy a bhakti-yogáról. A Bhagavad-gītāban, amikor az Úr és bhaktája, Arjuna beszélgettek, nem lehetett másról szó, csakis a bhakti-yogáról, bárhogyan is spekulálnak erről kedvükre a világi tudósok. A vaiyāsakiḥ után következő ca szó használata Śrīla Jīva Gosvāmī szerint arra utal, hogy Śukadeva Gosvāmī és Parīkṣit Mahārāja hosszú idők óta ugyanabba a kategóriába tartoztak, annak ellenére, hogy egyikük a mester szerepét játszotta, a másik pedig a tanítványét. Mivel az Úr Kṛṣṇa áll minden téma középpontjában, a vāsudeva-parāyaṇaḥ, vagyis „Vāsudeva bhaktája” szó az Úr Kṛṣṇa — a közös cél — bhaktájára utal. Nagyon sokan összegyűltek azon a helyen, ahol Parīkṣit Mahārāja böjtölt, ám magától értetődően a végkövetkeztetés az, hogy nem beszéltek másról, mint az Úr Kṛṣṇa dicsőségéről, mert a fő elbeszélő Śukadeva Gosvāmī, a fő hallgató pedig Parīkṣit Mahārāja volt. A Śrīmad-Bhāgavatam tehát, amelyet az Úr két kiváló bhaktája mondott el illetve hallgatott végig, csupán a Legfelsőbb Úr, az Istenség Személyisége, Śrī Kṛṣṇa dicsőítésére szolgál.