HU/SB 2.4.1
1. VERS
- sūta uvāca
- vaiyāsaker iti vacas
- tattva-niścayam ātmanaḥ
- upadhārya matiṁ kṛṣṇe
- auttareyaḥ satīṁ vyadhāt
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
sūtaḥ uvāca—Sūta Gosvāmī mondta; vaiyāsakeḥ—Śukadeva Gosvāmīnak; iti—így; vacaḥ—a szavai; tattva-niścayam—ami megerősíti az igazságot; ātmanaḥ—az önvalóban; upadhārya—megvalósította; matim—az elme koncentrálása; kṛṣṇe—az Úr Kṛṣṇára; auttareyaḥ—Uttarā fia; satīm—hűséges; vyadhāt—irányította.
FORDÍTÁS
Sūta Gosvāmī így szólt: Miután Parīkṣit Mahārāja, Uttarā fia végighallgatta Śukadeva Gosvāmī szavait, amelyek teljes egészében az önvaló valódi természetéről szóltak, figyelmét odaadóan az Úr Kṛṣṇára rögzítette.
MAGYARÁZAT
A satīm szó nagyon fontos ebben a versben. Jelentése „létező” illetve „hűséges”, és Parīkṣit Mahārāját mindkét jelentésében tökéletesen jellemzi ez a szó. A Bhagavad-gītā (BG 15.15) elmondja, hogy a védikus történetek célja az, hogy az ember figyelmét teljesen, megingathatatlanul az Úr Kṛṣṇa lótuszlábaira irányítsák. Parīkṣit Mahārāja olyan szerencsés volt, hogy már életének kezdetén, anyja méhében is vonzódott az Úrhoz. Még az anyaméhben volt, amikor Aśvatthāmā brahmāstra atomfegyvere támadt rá, ám az Úr kegyéből megmenekült attól, hogy a tüzes fegyver elpusztítsa. Ettől kezdve a király szüntelenül az Úr Kṛṣṇára gondolt, s ez tökéletesen hűségessé tette őt az odaadó szolgálatban. Így lett az Úr hűséges bhaktája, s amikor később Śrīla Śukadeva Gosvāmītól azt hallotta, hogy akár teli van vágyakkal, akár nincsenek vágyai, az embernek csak az Urat kell imádnia és senki mást, Kṛṣṇa iránti természetes vonzalma még inkább erősödött. Erről már korábban is beszéltünk.
Ahhoz, hogy az Úr Kṛṣṇa tiszta bhaktái lehessünk, két dolog nagyon fontos: lehetőséget kell kapnunk arra, hogy egy tiszta bhakta családjában szülessünk meg, vagy meg kell kapnunk egy hiteles lelki tanítómester áldását. Az Úr Kṛṣṇa kegyéből Parīkṣit Mahārājának mindkét lehetőség megadatott. Olyan bhakták családjában született, mint a Pāṇḍavák, s az Úr, hogy a Pāṇḍavák dinasztiája folytatódhasson, valamint hogy különleges kegyében részesítse őket, megvédelmezte Parīkṣit Mahārāját. A királyt később az Úr elrendezéséből egy brāhmaṇa fia megátkozta, s így elnyerhette egy olyan lelki tanítómester társaságát, mint Śukadeva Gosvāmī. A Caitanya-caritāmṛta elmondja, hogy aki szerencsés, az a lelki tanítómester és az Úr Kṛṣṇa kegyéből az odaadó szolgálat útjára léphet. Éppen így volt ez Parīkṣit Mahārāja esetében is. Azzal, hogy bhakták családjában született meg, automatikusan kapcsolatba került Kṛṣṇával, és miután létrejött ez a kapcsolat, szüntelenül Rá gondolt. Így aztán az Úr Kṛṣṇa azzal, hogy megismertette Śukadeva Gosvāmīval — rendíthetetlen bhaktájával, aki tökéletesen ismerte az önmegvalósítás tudományát —, csupán újabb lehetőséget adott a királynak, hogy fejlődhessen az odaadó szolgálatban. S mivel a király egy hiteles lelki tanítómester szavait hallgatta, hűséges elméjét továbbra is képes volt az Úr Kṛṣṇára rögzíteni.