HU/SB 2.7.24
24. VERS
- yasmā adād udadhir ūḍha-bhayāṅga-vepo
- mārgaṁ sapady ari-puraṁ haravad didhakṣoḥ
- dūre suhṛn-mathita-roṣa-suśoṇa-dṛṣṭyā
- tātapyamāna-makaroraga-nakra-cakraḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yasmai—akinek; adāt—adott; udadhiḥ—a nagy Indiai-óceán; ūḍha-bhaya—félelem töltötte el; aṅga-vepaḥ—a test remegése; mārgam—út; sapadi—gyorsan; ari-puram—az ellenség városa; hara-vat—mint Haráé (Mahādeváé); didhakṣoḥ—azt akarta, hogy hamuvá égjen; dūre—a távolban; su-hṛt—bensőséges barát; mathita—bánattal teli; roṣa—mérgesen; su-śoṇa—vörösen izzó; dṛṣṭyā—ilyen pillantással; tātapyamāna—ég a hevében; makara—cápák; uraga—kígyók; nakra—krokodilok; cakraḥ—kör.
FORDÍTÁS
Bensőséges társától [Sītātól] elszakítva az Istenség Személyiségét elöntötte a bánat, s vörösen izzó szemével — amilyen csak Harának van [aki porrá akarta égetni a mennyek birodalmát] — ellensége, Rāvaṇa városára pillantott. A hatalmas óceán reszketett félelmében, s utat nyitott Neki, mert rokonai, a vizében élő cápák, kígyók és krokodilok számára elviselhetetlen volt az Úr dühtől izzó pillantásának égető heve.
MAGYARÁZAT
Az Istenség Személyisége — mint minden élőlény — minden olyan érzelemmel rendelkezik, ami egy érző lényre jellemző, hiszen Ő az eredeti, a legfőbb élőlény, mindenki más legfelsőbb eredete. Ő nitya, vagyis az egyetlen legfőbb a számtalan örök élőlény között, akik mind Tőle függenek. A sok örök lényről az egyetlen örök gondoskodik, s így tulajdonságaikat tekintve nem különböznek egymástól. Emiatt mindkettőjük alapvetően rendelkezik az érzelmek teljes skálájával, ám mennyiség szempontjából a legfőbb örök élőlény érzelmei eltérnek a Neki alárendelt örök lények érzelmeitől. Amikor Rāmacandra dühös volt és szeme vörösen izzott, ettől az energiától az egész óceán felforrósodott, olyannyira, hogy a vizében lakó élőlények is érezhették. Az óceán remegett a félelemtől, s utat nyitott az Úrnak, hogy akadálytalanul eljuthasson ellenségének városába. Az imperszonalisták pusztítást látnak az Úr dühében, mert ők a tagadásban akarják megtalálni a tökéletességet. Mivel az Úr abszolút, az imperszonalisták úgy gondolják, nem lehet benne jelen a düh érzése, amely világi érzésekre hasonlít. Szegényes tudásuk következtében nem értik meg, hogy az Abszolút Személy érzelmei fölötte állnak a minőségről és a mennyiségről alkotott anyagi fogalmaknak. Ha az Úr Rāmacandra dühe anyagi düh lett volna, hogyan taszíthatta volna vele kétségbeesésbe az egész óceánt, minden benne élővel együtt? Képes-e arra egy közönséges ember, hogy dühtől izzó szemével felforrósítsa az óceán vizét? Olyan tényezők ezek, amelyeket az Abszolút Igazság személyes és személytelen felfogásának megkülönböztetése során számításba kell vennünk. A Śrīmad-Bhāgavatam elején olvashatjuk, hogy az Abszolút Igazság mindennek a forrása, így az Abszolút Személy nem lehet mentes azoktól érzésektől, amelyek az ideiglenes anyagi világban jelen vannak, mint tükröződések. Ezenfelül az Abszolútban található különféle érzések — legyen az düh vagy kegy — minőségüket tekintve nem különböznek egymástól, más szóval nincs közöttük olyan értékbeli különbség, mint ami az anyagi érzelmeket jellemzi, mert mind az abszolút síkon állnak. Ezek az érzelmek — az imperszonalisták felfogásával ellentétben, akik a transzcendencia világát anyagi szemmel nézik — semmiképpen sem hiányozhatnak az Abszolútból.