HU/SB 2.7.27
27. VERS
- tokena jīva-haraṇaṁ yad ulūki-kāyās
- trai-māsikasya ca padā śakaṭo ’pavṛttaḥ
- yad riṅgatāntara-gatena divi-spṛśor vā
- unmūlanaṁ tv itarathārjunayor na bhāvyam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tokena—gyerekként; jīva-haraṇam—megölni egy élőlényt; yat—aki; ulūki-kāyāḥ—egy démon óriás testében jelent meg; trai-māsikasya—aki csak három hónapos; ca—szintén; padā—a lábával; śakaṭaḥ apavṛttaḥ—felborította a kocsit; yat—aki; riṅgatā—miközben mászott; antara-gatena—legyőzte; divi—magasan az égben; spṛśoḥ—megérintette; vā—akár; unmūlanam—gyökerestől kitép; tu—de; itarathā—ki más; arjunayoḥ—a két arjunafának; na bhāvyam—lehetetlen volt.
FORDÍTÁS
Nem férhet hozzá kétség, hogy az Úr Kṛṣṇa a Legfelsőbb Úr. Másképp hogyan tudta volna anyja ölében ülő apró gyermekként megölni a hatalmas démont, Pūtanāt, vagy hogyan lett volna képes felrúgni egy szekeret, amikor még mindössze három hónapos volt, s hogyan tudta volna gyökerestül kitépni a két égig érő arjunafát, amikor még járni sem tudott? Erre az Úron kívül senki más nem képes.
MAGYARÁZAT
Isten nem olyasvalaki, akit létre lehetne hozni az elme találgatása útján vagy azzal, hogy valakit Istennek kiáltanak ki, ahogyan az manapság egyre divatosabb lesz a csekély értelmű emberek között. Isten örökké Isten, és egy közönséges élőlény örökké Isten szerves része. Isten egyetlen, a közönséges élőlények pedig végtelenül sokan vannak, s ahogyan azt minden védikus írás alátámasztja, mindegyikükről Maga Isten gondoskodik. Egyszer Kṛṣṇa épp anyja ölében üldögélt, amikor Pūtanā démon megjelent előttük, és könyörögni kezdett, hadd vehesse az ölébe és szoptathassa meg a gyermeket. Yaśodā mama beleegyezett, és Kṛṣṇát Pūtanā ölébe tette, aki tiszteletre méltó fiatal nőnek álcázta magát. Pūtanā előzőleg méreggel dörzsölte be a mellét — meg akarta ölni a gyermeket. Ám amikor már épp úgy tűnt, sikerül a terve, az Úr a tejjel együtt az életlevegőt is kiszívta belőle, s a démon óriási teste — amiről azt mondják, hat mérföld hosszú volt — a földre zuhant. Az Úr Kṛṣṇának nem volt szüksége arra, hogy olyan hatalmas formában jelenjen meg, mint amekkora Pūtanā boszorkány volt, noha kétségtelenül képes lett volna nem csak hat mérföld hosszú, de annál sokkal nagyobb alakban is megjelenni. A Vāmana-inkarnációban egy törpe brāhmaṇa szerepét játszotta, de amikor birtokba akarta venni a földjét, amit Bali Mahārāja Neki ígért, lépését egészen az univerzum tetejéig kiterjesztette, millió és millió mérföldnyi távolságba. Kṛṣṇának tehát a legkevésbé sem esett volna nehezére, hogy csodát tegyen és egy hatalmas formában megjelenjen, ám anyja, Yaśodā iránt érzett mély gyermeki szeretete miatt nem vágyott ilyesmire. Ha Yaśodā azt látta volna, hogy az ölében üldögélő Kṛṣṇa hirtelen több, mint hat mérföldesre növekszik, hogy elbánjon Pūtanā démonnal, bizonyára nem tudta volna többé anyai szeretetével elárasztani, mert megtudta volna, hogy Kṛṣṇa, akit addig a fiának nevezett, Maga Isten. Ha Yaśodāmayī tudta volna, hogy Kṛṣṇa Isten, képtelen lett volna anyaként szeretni Őt. Ám ami az Úr Kṛṣṇát illeti, Ő mindig Isten, gyermekként, anyjának ölében éppen úgy, mint amikor Vāmanadevaként átlépi az univerzumot. Nincs szüksége arra, hogy szigorú lemondásokat végezve váljon Istenné, bár néhányan azt hiszik, így lehet belőlük Isten. Szigorú vezekléssel az ember nem válhat eggyé vagy egyenlővé Istennel, de szert tehet a legtöbb isteni tulajdonságra. Kṛṣṇa azonban anélkül, hogy bármilyen lemondást végezne, mindig Isten, anyja ölében ugyanúgy, mint felnőttként vagy bármilyen életkorban.
Még csupán három hónapos volt, amikor megölte Śakaṭāsurát, aki Yaśodāmayī udvarán egy szekér mögött rejtőzött. Még járni sem tudott, csak négykézláb csúszott-mászott, amikor egyszer anyja — amiért megzavarta házimunkájában — egy mozsárhoz kötözte. A csintalan Kṛṣṇa azonban a mozsarat a Yaśodāmayī udvarán álló két hatalmas arjunafához vonszolta. A mozsár beszorult a két fa közé, amelyek aztán irtózatos robajjal kidőltek. Amikor Yaśodāmayī odaszaladt, hogy megnézze, mi történt, úgy gondolta, az Úr kegye mentette meg gyermekét a kidőlő fáktól, s fogalma sem volt, hogy Maga az Úr az, aki az udvarában totyog, s hogy Ő okozta a felfordulást. Ilyen kölcsönös szeretetteljes kapcsolat van az Úr és bhaktái között. Yaśodāmayī azt akarta, hogy az Úr a gyermeke legyen, s az Úr ezért pontosan úgy játszadozott az ölében, mint egy közönséges gyermek, ugyanakkor azonban a Mindenható Úrként is cselekedett, amikor szükség volt rá. E kedvteléseiben az a legcsodálatosabb, hogy mindenkinek a vágyát teljesítette. Azzal, hogy az óriási arjunafák kidőltek, az Úr beteljesíthette küldetését, hogy felszabadítsa Kuvera két fiát, akiket Nārada átkozott meg, hogy változzanak fákká, s eljátszhatta egy még járni sem tudó kisgyermek szerepét Yaśodā udvarában, aki transzcendentális boldogságban úszott, amint az Úr kedvteléseit figyelte.
Az Úr minden körülmények között az univerzum Ura, s eszerint képes cselekedni is, bármilyen formát öltsön is Magára, óriásit vagy parányit, ahogy Neki tetszik.