HU/SB 2.7.26
26. VERS
- bhūmeḥ suretara-varūtha-vimarditāyāḥ
- kleśa-vyayāya kalayā sita-kṛṣṇa-keśaḥ
- jātaḥ kariṣyati janānupalakṣya-mārgaḥ
- karmāṇi cātma-mahimopanibandhanāni
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
bhūmeḥ—az egész világnak; sura-itara—istentagadók; varūtha—harcosok; vimarditāyāḥ—szenved a terhétől; kleśa—gyötrelmek; vyayāya—hogy enyhítse; kalayā—teljes kiterjedésével együtt; sita-kṛṣṇa—nemcsak gyönyörű, de fekete is; keśaḥ—ilyen hajjal; jātaḥ—megjelent; kariṣyati—cselekedett; jana—az emberek; anupalakṣya—ritkán látható; mārgaḥ—út; karmāṇi—cselekedetek; ca—szintén; ātma-mahimā—az Úr dicsősége; upanibandhanāni—kapcsolatos.
FORDÍTÁS
Amikor a világra súlyos teherként nehezedik az istentagadó uralkodók harca, az Úr, hogy enyhítsen a világ szenvedésén, teljes kiterjedésével együtt megjelenik. Eredeti alakjában jön, csodálatos, fekete hajjal, s hogy hirdesse transzcendentális dicsőségét, rendkívüli tetteket hajt végre. Senki sem tudja igazán megérteni, milyen hatalmas az Úr.
MAGYARÁZAT
Ez a vers az Úr Kṛṣṇa és közvetlen kiterjedése, az Úr Baladeva megjelenéséről beszél. Mind az Úr Kṛṣṇa, mind az Úr Baladeva ugyanaz az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Az Úr mindenható, aki számtalan formában és számtalanféle energiaként jelenik meg, s ezek teljes egységét nevezik Legfelsőbb Brahmannak. Az Úr kiterjedéseit két csoportba sorolhatjuk: a személyes és a különálló kiterjedésekre. A személyes kiterjedéseket viṣṇu-tattváknak, a különálló kiterjedéseket pedig jīva-tattváknak nevezik. Az Úr Baladeva Kṛṣṇának, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének első személyes kiterjedése.
A Viṣṇu Purāṇa és a Mahābhārata egyaránt arról számol be, hogy mind Kṛṣṇának, mind Baladevának csodálatos fekete haja volt, még idősebb korában is. Az Urat anupalakṣya-mārgaḥnak nevezik, vagy a Védák még pontosabb szakkifejezésével avāṅ-manasā-gocaraḥnak: Ő az, akit korlátolt érzékszerveivel a közönséges ember sohasem láthat meg és ismerhet meg. A Bhagavad-gītāban (BG 7.25) az Úr kijelenti: nāhaṁ prakāśaḥ sarvasya yogamāyā-samāvṛtaḥ, azaz fenntartja Magának a jogot, hogy nem tárja fel Magát bárki előtt. Csak igaz bhaktái ismerhetik Őt sajátságos jellemzői alapján, amelyek közül egyet a vers is megemlít: az Úr sita-kṛṣṇa-keśaḥ, azaz mindig csodálatos fekete hajjal láthatjuk. Az Úr Kṛṣṇának és az Úr Baladevának ilyen haja van, s ezért még idősebb korukban is tizenhat évesnek látszottak. Ezek az Istenség Személyiségének sajátságos jegyei. A Brahma-saṁhitā elmondja, hogy bár az Úr a legidősebb minden élőlény között, mindig fiatalnak tűnik. Ez a lelki test jellemzője. Az anyagi testet a születés, a halál, a betegség és az öregkor jellemzi, de a lelki test esetében ezekről nem beszélhetünk. Azok az élőlények, akiknek a Vaikuṇṭhalokákon örök életben és boldogságban van részük, ugyanilyen lelki testtel rendelkeznek, s az öregedés jelei rajtuk sohasem mutatkoznak meg. A Bhāgavatam (a Hatodik Énekben) leírja, hogy a Viṣṇudūták, akik megjelentek Ajāmila előtt, hogy kiszabadítsák őt Yamarāja segédeinek karmai közül, mind fiatalnak látszottak, megerősítve ennek a versnek a kijelentését. Bizonyos tehát, hogy a Vaikuṇṭhalokákon az Úr és az ottani élőlények lelki teste teljes mértékben különbözik az anyagi testtől, amely erre az anyagi világra jellemző. Ezért amikor az Úr alászáll abból a világból ebbe a világba, azt az ātma-māyā, a belső energia alkotta lelki testében teszi, a bahiraṅgā-māyā, a külső, anyagi energia legkisebb érintése nélkül. Az az állítás, hogy a személytelen Brahman úgy jelenik meg ebben az anyagi világban, hogy elfogad egy anyagi testet, teljes mértékben képtelenség. Az Úr nem anyagi, hanem lelki testben érkezik ebbe a világba. A személytelen brahmajyoti nem más, mint az Úr testének ragyogó sugárzása, és minőségüket tekintve nincsen különbség az Úr teste és az Úr személytelen sugárzása, a brahmajyoti között.
Most felmerülhet az a kérdés, miért jön el a Mindenható Úr, hogy enyhítsen a terhen, amit a bűnös királyi rend jelent a világ számára. Kétségkívül nincs szüksége arra, hogy emiatt személyesen megjelenjen — valójában azért száll alá, hogy transzcendentális tetteivel bátorítsa tiszta bhaktáit, akik az Úr dicsőségét hirdetve akarják élvezni az életet. A Bhagavad-gītā (BG 9.13-14) kijelenti, hogy a mahātmāknak, az Úr nagy bhaktáinak végtelen örömet okoz, ha az Úr cselekedeteiről beszélhetnek. Minden védikus írás célja az, hogy az ember figyelmét az Úrra és transzcendentális tetteire irányítsa, s a tiszta bhakták örökké tetteiről beszélgetnek, melyeket földi emberek társaságában hajt végre.