HU/SB 2.8.3


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


3. VERS

kathayasva mahābhāga
yathāham akhilātmani
kṛṣṇe niveśya niḥsaṅgaṁ
manas tyakṣye kalevaram


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

kathayasva—kérlek, beszélj tovább; mahābhāga—ó, végtelenül szerencsés; yathā—amennyire; aham—én; akhila-ātmani—a Legfelsőbb Léleknek; kṛṣṇe—az Úr Śrī Kṛṣṇának; niveśya—elhelyezve; niḥsaṅgam—megszabadulva az anyagi tulajdonságoktól; manaḥ—elme; tyakṣye—elhagyhat; kalevaram—testet.


FORDÍTÁS

Ó, végtelenül szerencsés Śukadeva Gosvāmī! Kérlek, folytasd a Śrīmad-Bhāgavatam elbeszélését, hogy elmémet a Legfelsőbb Lélekre, az Úr Śrī Kṛṣṇára rögzíthessem, és így az anyagi tulajdonságoktól teljesen megszabadulva hagyhassam el ezt a testet!


MAGYARÁZAT

Ha valaki teljesen elmerül a Śrīmad-Bhāgavatam transzcendentális elbeszéléseinek hallgatásában, az azt jelenti, hogy örökké társul a Legfelsőbb Lélekkel, Śrī Kṛṣṇával. Ha pedig állandóan társulunk a Legfelsőbb Úrral, Kṛṣṇával, az azt jelenti, hogy megszabadulunk az anyagi tulajdonságoktól. Az Úr Kṛṣṇa olyan, mint a nap, az anyagi szennyeződés pedig olyan, mint a sötétség. Ahogy a nap jelenléte szétoszlatja a sötétséget, az Úr Śrī Kṛṣṇa állandó társasága megszabadítja az embert az anyagi tulajdonságok szennyeződésétől. Az anyagi tulajdonságok okozta szennyeződés a születés és halál ismétlődését eredményezi, míg ha megszabadulunk az anyagi tulajdonságoktól, az a transzcendenshez vezet. Parīkṣit Mahārāja most a felszabadulás e titkának hallatán megvalósítást elért lélekké vált Śukadeva Gosvāmī kegyéből, aki elmondta a királynak, hogy az élet legtökéletesebb szintjét az jelenti, ha életünk végén Nārāyaṇára emlékezünk. A sors úgy rendelte, hogy Parīkṣit Mahārājának hét nap múlva el kellett hagynia a testét. Éppen ezért elhatározta, hogy szünet nélkül emlékezni fog az Úrra azáltal, hogy a Śrīmad-Bhāgavatam elbeszéléseit hallgatja, s így a Legfelsőbb Lélek, az Úr Śrī Kṛṣṇa jelenlétének teljes tudatában távozik e testből.

Ha olyan emberektől halljuk a Śrīmad-Bhāgavatamot, akiknek a foglalkozásuk e felolvasás, az merőben különbözik attól a transzcendentális módszertől, ahogyan Parīkṣit Mahārāja tette ezt. Parīkṣit Mahārāja olyan lélek volt, aki felismerte az Abszolút Igazságot, Śrī Kṛṣṇát, az Istenség Személyiségét. A gyümölcsöző munkát végző materialista azonban nem rendelkezik semmiféle megvalósítással: ő csupán anyagi hasznot akar húzni abból, hogy „hallgatja” a Śrīmad-Bhāgavatamot. Azok, akik a Śrīmad-Bhāgavatamot hivatásos felolvasóktól hallják, vágyaik szerint kétségtelenül szert tehetnek némi anyagi haszonra, de ez nem jelenti azt, hogy ez az egy hétig tartó tettetett figyelmes hallgatás ugyanolyan értékű, mint amikor Parīkṣit Mahārāja hallgatta a Śrīmad-Bhāgavatamot.

A józan embernek kötelessége, hogy ezt a művet egy önmegvalósított lélektől hallgassa, hogy ne csapják be a hivatásos felolvasók. Élete végéig kell ezt folytatnia, hogy valóban elnyerje az Úr transzcendentális társaságát, s így    —    csupán azáltal, hogy hallotta a Śrīmad-Bhāgavatamot    —    felszabaduljon.

Parīkṣit Mahārāja már minden kapcsolatát megszakította birodalmával és családjával, melyek a materializmus legvonzóbb formái, ám még mindig tudatában volt anyagi testének. Meg akart szabadulni ezektől a kötelékektől is azáltal, hogy állandóan társul az Úrral.