HU/SB 3.15.33
33. VERS
- na hy antaraṁ bhagavatīha samasta-kukṣāv
- ātmānam ātmani nabho nabhasīva dhīrāḥ
- paśyanti yatra yuvayoḥ sura-liṅginoḥ kiṁ
- vyutpāditaṁ hy udara-bhedi bhayaṁ yato ’sya
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
na–nem; hi–mert; antaram–megkülönböztetés; bhagavati–az Istenség Legfelsőbb Személyiségében; iha–itt; samasta-kukṣau–minden a hasban van; ātmānam–az élőlény; ātmani–a Felsőlélekben; nabhaḥ–kevés levegő; nabhasi–az egész levegőben; iva–mint; dhīrāḥ–a bölcs; paśyanti–lát; yatra–akiben; yuvayoḥ–kettőtöknek; sura-liṅginoḥ–Vaikuṇṭha lakóinak öltözve; kim–hogy; vyutpāditam–felébredt, kifejlődött; hi–bizonyára; udara-bhedi–különbség a test és a lélek között; bhayam–félelem; yataḥ–ahonnan; asya–a Legfelsőbb Úrnak.
FORDÍTÁS
A Vaikuṇṭha-világban teljes a harmónia az ott élők és az Istenség Legfelsőbb Személyisége között, ahogyan teljes harmónia uralkodik az űrben is a nagy és a kis ég között. Mit keres hát a harmónia világában a félelem magja? Ez a két személy külsejéről ítélve Vaikuṇṭha lakója. Honnan ered hát diszharmóniájuk?
MAGYARÁZAT
Ahogyan ebben az anyagi világban minden országban megtalálhatók a különféle rétegek – a polgárok illetve a bűnözők rétege –, úgy Isten teremtésében a létezés szintén két csoportra osztható. Az anyagi világban láthatjuk, hogy a bűnözők sokkal kevesebben vannak, mint a becsületes polgárok. Ehhez hasonlóan ez az anyagi világ, amelyet a bűnösök területének tekinthetünk, egynegyede az Úr teljes teremtésének. Az anyagi univerzumok összes élőlénye többé-kevésbé bűnözőnek számít, vagy azért, mert nem akar engedelmeskedni az Úr utasításának, vagy azért, mert fellázad azok ellen a tettek ellen, amelyek az Úr akaratával vannak összhangban. A teremtés alapelve az, hogy a Legfelsőbb Úrnak, az Istenség Személyiségének a természete a vidámság, s azért lesz sokká, hogy fokozza transzcendentális örömét. Hozzánk hasonlóan minden élőlény a Legfelsőbb Úr szerves része, s ezért mindannyiunknak az a feladatunk, hogy elégedetté tegyük az Úr érzékeit. Ha ebben a harmóniában zavar támad, māyā, az illúzió azonnal csapdába ejti az élőlényt.
Az Úr külső energiáját anyagi világnak, belső energiájának birodalmát pedig Vaikuṇṭhának, Isten birodalmának nevezik. A Vaikuṇṭha-világban az Úr és az ott élők között teljes összhang uralkodik, ezért Isten teremtése a Vaikuṇṭha-világban tökéletes. Ott nincs ok a félelemre. Isten egész birodalma egy teljesen harmonikus egységet alkot, ahol nem fordulhat elő ellenségeskedés. Abban a világban minden abszolút. Éppen úgy, ahogyan a testben számtalan szervet találunk, de mind azért működik, hogy elégedetté tegye a gyomrot, s ahogyan egy gépnek száz és száz alkatrésze van, mégis mind összehangoltan működnek, hogy a gép elláthassa feladatát, úgy a Vaikuṇṭha-bolygókon az Úr tökéletes, és az ott élők szintén az Úr tökéletes szolgálatát végzik.
A māyāvādī, imperszonalista filozófusok a Śrīmad-Bhāgavatamnak ezt a versét úgy magyarázzák, hogy a kis ég és a nagy ég azonosak, ám ez a felfogás nem helyénvaló. A nagy ég és a kis ég példája jól illik egy személy testére is. A nagy ég maga a test, a belek és a többi testrész pedig a kis eget töltik be. A testnek minden egyes szerve egyéni léttel rendelkezik, annak ellenére, hogy a teljes testnek csak egy kis területét foglalja el. A teremtés egésze ehhez hasonlóan a Legfelsőbb Úr teste, mi pedig, teremtett lények – minden teremtett dologgal együtt – ennek a testnek a parányi részei vagyunk. A testrészek sohasem egyenértékűek a test egészével – az nem lehetséges. A Bhagavad-gītā elmondja, hogy az élőlények, a Legfelsőbb Úr szerves részei örökké szerves részek. A māyāvādī filozófusok szerint az élőlény illúzióban van, amikor szerves résznek tekinti magát, mert valójában azonos a legfelsőbb egésszel. Ez az elmélet téves. Az egész és a rész azonossága csupán minőségüket tekintve igaz. Az ég kisebb és nagyobb területeinek minőségi azonossága nem vonja maga után azt, hogy a kis égből nagy ég válik.
A Vaikuṇṭha-bolygókon tehát semmi szükség arra, hogy valaki az „oszd meg és uralkodj” politikát kövesse. Ott nincs félelem, mert az Úr és az ott lakók érdekei azonosak. Māyā nem más, mint diszharmónia az élőlények és a Legfelsőbb Úr között, míg Vaikuṇṭha a harmóniát jelenti közöttük. Valójában minden élőlényről az Úr gondoskodik, s mindegyiküket az Úr tartja el, hiszen Ő a legfelsőbb élőlény. Az ostoba teremtmények azonban alábecsülik annak a legfelsőbb élőlénynek a létét, akinek az irányítása alatt állnak. Ezt az állapotot nevezik māyānak. Az ilyen emberek néha tagadják, hogy létezik egy olyan lény, mint Isten. Azt mondják: „Minden üres.” Máskor másképpen tagadják létét: „Lehet, hogy van Isten, de nincs formája.” Mindkét felfogás az élőlény lázadásának következménye. Mindaddig, amíg kitartanak lázadó felfogásuk mellett, az anyagi világ működése továbbra is nélkülözni fogja a harmóniát.
A harmóniát vagy diszharmóniát egy adott hely törvényei és rendje határozzák meg. A vallás a Legfelsőbb Úr törvénye és rendelete. A Śrīmad Bhagavad-gītāban azt találjuk, hogy a vallás odaadó szolgálatot, azaz Kṛṣṇa-tudatot jelent. Kṛṣṇa azt mondja: „Hagyj fel minden más vallásos elvvel, és hódolj meg Előttem!” Ezt jelenti a vallás. Amikor az ember tökéletesen tudatában van annak, hogy Kṛṣṇa a legfelsőbb élvező és a Legfelsőbb Úr, s eszerint is cselekszik, az vallás. Az, ami ellentétben áll ezzel az elvvel, nem vallás. Kṛṣṇa ezért azt mondja (BG 18.66): „Hagyj fel minden más vallásos elvvel!” A lelki világban a Kṛṣṇa-tudatnak ezt a vallásos elvét betartják, s vele összhangban élnek, ezért azt a világot Vaikuṇṭhának nevezik. Ha ugyanezt az elvet részben vagy teljesen itt is alkalmazni tudjuk, akkor ez a világ is Vaikuṇṭha. Ez minden közösségre igaz, így a Kṛṣṇa-tudat Nemzetközi Szervezetére is: ha a Kṛṣṇa-tudat Nemzetközi Szervezetének tagjai Kṛṣṇába mint középpontba vetik hitüket, és a Bhagavad-gītā utasításaival és szabályaival harmóniában élnek, akkor nem ebben az anyagi világban, hanem Vaikuṇṭhán vannak.