HU/SB 3.22.20
20. VERS
- yato ’bhavad viśvam idaṁ vicitraṁ
- saṁsthāsyate yatra ca vāvatiṣṭhate
- prajāpatīnāṁ patir eṣa mahyaṁ
- paraṁ pramāṇaṁ bhagavān anantaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yataḥ—akitől; abhavat—származott; viśvam—teremtés; idam—ez; vicitram—csodálatos; saṁsthāsyate—el fog pusztulni; yatra—akiben; ca—és; vā—vagy; avatiṣṭhate—jelenleg létezik; prajā-patīnām—a prajāpatiknak; patiḥ—az Úr; eṣaḥ—ez; mahyam—nekem; param—legfelsőbb; pramāṇam—tekintély; bhagavān—a Legfelsőbb Úr; anantaḥ—korlátlan.
FORDÍTÁS
Számomra a legfelsőbb tekintély a határtalan Istenség Legfelsőbb Személyisége, akitől ez a csodálatos teremtés származik, s akiben ennek fenntartása és pusztulása nyugszik. Ő az eredete a prajāpatiknak, akiknek az a dolguk, hogy élőlényekkel népesítsék be ezt a világot.
MAGYARÁZAT
Kardama Muninak apja, Prajāpati azt az utasítást adta, hogy nemzzen gyermekeket. A teremtés kezdetén a prajāpatiknak az volt a feladatuk, hogy sok-sok élőlényt hozzanak létre, hogy azok benépesítsék a gigantikus univerzum bolygóit. De Kardama Muni azt mondta, hogy bár apja prajāpati volt, aki arra vágyott, hogy fia gyermekeket nemzzen, valójában ő az Istenség Legfelsőbb Személyiségétől, Viṣṇutól származik, hiszen mindennek Viṣṇu az eredete. Ő ennek az univerzumnak a valódi teremtője, Ő a valódi fenntartó, és amikor minden megsemmisül, egyedül Benne nyugszik minden. Ez a Śrīmad-Bhāgavatam végkövetkeztetése. A teremtésért, fenntartásért és megsemmisítésért a három istenség, Brahmā, Viṣṇu és Maheśvara (Śiva) felel, de Brahmā és Maheśvara, Viṣṇu minőségi kiterjedései. Viṣṇu a központi személy, ezért Ő felel a fenntartásért. Rajta kívül senki sem tudja fenntartani a teremtés egészét. Számtalan élőlény van, számtalan kívánsággal, s Viṣṇun kívül senki sem tudja ezeket teljesíteni. Brahmānak teremtenie kell, Śivának pedig pusztítania. A középső funkcióért, a fenntartásért, Viṣṇu a felelős. A lelki életben elért fejlettségének köszönhetően Kardama Muni nagyon jól tudta, hogy az imádandó Istenség Viṣṇu, az Istenség Személyisége. Kötelessége egyedül az volt, amire Viṣṇu vágyott, semmi más. Nem akart sok gyermeket, csupán egyetlen egyet, aki segíteni fogja Viṣṇu misszióját. Ahogyan a Bhagavad-gītāban (BG 4.7) olvashatjuk, valahányszor rendellenesség támad a vallásos elvek gyakorlásában, az Úr alászáll a Földre, hogy megvédje a vallásos elveket, és megsemmisítse a bűnösöket.
Azt mondják, a házassággal és a gyermeknemzéssel az ember kiegyenlíti tartozását annak a családnak, amelyben megszületett. A gyermeket már rögtön születése után számtalan adósság terheli. Adósa a családnak, amelyben a világra jött, adósa a félisteneknek, adósa a pitāknak, adósa a ṛṣiknek és így tovább. Ha azonban valaki csak a Legfelsőbb Úr, az Istenség Személyisége szolgálatát végzi, aki valóban imádandó, az megszabadul minden kötelezettségtől, anélkül hogy megpróbálná többi tartozását kiegyenlíteni. Kardama Muni az Úr szolgájaként akarta életét a paramahaṁsa tudásnak szentelni, s csupán ezért akart egy gyermeket, s nem akarta számtalan gyermekkel benépesíteni az univerzum lakatlan területeit.