HU/SB 3.22.25
25. VERS
- aśaknuvaṁs tad-virahaṁ
- muñcan bāṣpa-kalāṁ muhuḥ
- āsiñcad amba vatseti
- netrodair duhituḥ śikhāḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
aśaknuvan—képtelen elviselni; tat-viraham—a távollétét; muñcan—hullatva; bāṣpa-kalām—könnyeket; muhuḥ—újra és újra; āsiñcat—áztatta; amba—kedves anyám; vatsa—kedves leányom; iti—így; netra-udaiḥ—a szeméből folyó könnyel; duhituḥ—leányának; śikhāḥ—hajtincsek.
FORDÍTÁS
Az uralkodó képtelen volt elviselni a gondolatot, hogy elszakadjon leányától. Újra és újra könnyek hullottak szeméből, benedvesítve leánya fejét, ahogyan sírt: „Kedves anyám! Kedves leányom!”
MAGYARÁZAT
Az amba szó fontos ebben a versben. Egy apa néha a leányát szeretettel „anyá”-nak, néha pedig „kedvesem”-nek szólítja. Az elválás fájdalma elkerülhetetlen, hiszen amíg a leány férjhez nem megy, addig az apa leánya, de ha megházasodik, nem lehet többé a család leányának nevezni; el kell mennie a férje házába, mert az esküvő után a férj tulajdona lesz. A Manu-saṁhitā szerint egy nő sohasem független. Amíg férjhez nem megy, az apja tulajdonában kell maradnia, majd ameddig gyermekei fel nem nőnek, a férje tulajdona. Öregkorában, amikor férje a sannyāsa rendbe lép, s elhagyja az otthonát, fiai tulajdona lesz. Egy nőről mindig gondoskodik valaki, az apa, a férj vagy az idősebb fiak. Jó példa erre Devahūti élete. Devahūti apja átadta a felelősséget Devahūti férjének, Kardama Muninak, hogy gondoskodjon Devahūtiról, Kardama Muni pedig szintén elhagyta otthonát, ugyanígy átadva a felelősséget fiának, Kapiladevának. Ez a történet sorra beszél majd ezekről az eseményekről.