HU/SB 3.26.27
27. VERS
- vaikārikād vikurvāṇān
- manas-tattvam ajāyata
- yat-saṅkalpa-vikalpābhyāṁ
- vartate kāma-sambhavaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
vaikārikāt—a jóság hamis egójából; vikurvāṇāt—átalakuláson megy keresztül; manaḥ—az elme; tattvam—elv; ajāyata—kifejlődött; yat—akié; saṅkalpa—gondolatok; vikalpābhyām—és visszatükröződések által; vartate—történik; kāma-sambhavaḥ—a vágy ébredése.
FORDÍTÁS
A jóság hamis egójából egy másik átalakulás származik. Ebből fejlődik ki az elme, melynek gondolatai és tükröződései vágyat ébresztenek.
MAGYARÁZAT
Az elme szimptómái az elfogadás és az elutasítás, ami a különféle vágyaknak köszönhető. Vágyunk arra, ami kedvez az érzékkielégítésünknek, és elutasítjuk azt, ami nem. Az anyagi elme nem szilárd, ám az lehet, ha elmerül a Kṛṣṇa-tudat cselekedeteiben. Másként, amíg az elme az anyagi síkon van, addig örökké ingadozik, s minden elfogadása és elutasítása asat, azaz ideiglenes. Azt mondják, hogy akinek az elméje nem szilárd a Kṛṣṇa-tudatban, annak örökké az elfogadás és elutasítás között kell ingadoznia. Legyen valaki bármilyen képzett az akadémiai tudás terén, amíg Kṛṣṇa-tudata meg nem szilárdul, addig pusztán elfogadni és elutasítani fog, és sosem lesz képes elméjét egyetlen dologra rögzíteni.