HU/SB 3.28.16
16. VERS
- kāñcī-guṇollasac-chroṇiṁ
- hṛdayāmbhoja-viṣṭaram
- darśanīyatamaṁ śāntaṁ
- mano-nayana-vardhanam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
kāñcī—öv; guṇa—tulajdonság; ullasat—ragyogó; śroṇim—ágyéka és csípői; hṛdaya—szív; ambhoja—lótusz; viṣṭaram—kinek ülése; darśanīya-tamam—elragadó ránézni; śāntam—derűs; manaḥ—elmék, szívek; nayana—szemek; vardhanam—örömet okozva.
FORDÍTÁS
Derekát és csípőjét öv veszi körül, így áll bhaktája szívének lótuszán. Megjelenése végtelenül elragadó, s derűs vonásai örömmel töltik el a Reá pillantó bhakták szemét és lelkét.
MAGYARÁZAT
Az ebben a versben használt darśanīyatamam szó azt jelenti, hogy az Úr olyan csodálatos, hogy a bhakta-yogī nem vágyik látni Rajta kívül semmi mást. Vágya, hogy szép dolgokat lásson, tökéletesen beteljesedik, amikor az Urat megpillantja. Az anyagi világban mindig arra vágyakozunk, hogy szépet lássunk, ám sohasem válunk elégedetté. Az anyagi szennyeződés következtében azok a vágyak, melyeket az anyagi világban érzünk, örökké beteljesületlenek maradnak. Ha azonban e vágyainkat, hogy lássunk, halljunk, tapintsunk stb., összekapcsoljuk azzal a vággyal, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségének okozzunk örömet, akkor ezek a vágyak a tökéletesség legfelső szintjét jelentik.
Bár az Istenség Legfelsőbb Személyisége örök formájában végtelenül gyönyörű, s nagy örömet okoz a bhakta szívének, az imperszonalisták, akik személytelen aspektusán akarnak meditálni, mégsem vonzódnak Hozzá. Az ilyen személytelen meditáció meddő törekvés csupán. A valódi yogīk félig csukott szemmel az Istenség Legfelsőbb Személyiségének formájára koncentrálnak, s nem pedig az ürességre vagy valami személytelenre.