HU/SB 3.28.2
2. VERS
- sva-dharmācaraṇaṁ śaktyā
- vidharmāc ca nivartanam
- daivāl labdhena santoṣa
- ātmavic-caraṇārcanam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
sva-dharma-ācaraṇam—az ember előírt kötelességeinek végzése; śaktyā—legjobb képességei szerint; vidharmāt—nem jóváhagyott kötelességek; ca—és; nivartanam—elkerülve; daivāt—az Úr kegyéből; labdhena—azzal, amit elér; santoṣaḥ—elégedett; ātma-vit—az önmegvalósított léleknek; caraṇa—a lábak; arcanam—imádva.
FORDÍTÁS
Az embernek legjobb képességei szerint kell végrehajtania előírt kötelességeit, s el kell kerülnie a nem neki odaítélt feladatokat. Meg kell elégednie annyi nyereséggel, amennyire az Úr kegyéből szert tesz, s imádnia kell egy lelki tanítómester lótuszlábát.
MAGYARÁZAT
Ebben a versben sok fontos szó van, amelyeket részletesen megmagyarázhatnánk, most azonban csak röviden megvitatjuk ezek fontosabb aspektusait. Az utolsó szó az ātmavic-caraṇārcanam. Ātma-vit önmegvalósított lelket, hiteles lelki tanítómestert jelent. Ha valaki nem tett szert az önmegvalósításra, és nem tudja, milyen kapcsolatban áll a Felsőlélekkel, nem lehet hiteles lelki tanítómester. Ez a vers azt javasolja, hogy az ember kutasson fel egy hiteles lelki tanítómestert, és hódoljon meg előtte (arcanam), mert ha kérdez tőle és imádja őt, megismerheti a lelki tevékenységet.
Az első, amit a vers javasol a sva-dharmācaraṇam. Amíg ebben az anyagi testben vagyunk, számtalan előírt kötelesség hárul ránk. Ezek a kötelességek a négy társadalmi rend, a brāhmaṇa, a kṣatriya, a vaiśya és a śūdra rendek alapján oszlanak meg, és a śāstra, főként a Bhagavad-gītā ad leírást róluk. Sva-dharmācaraṇam azt jelenti, hogy az embernek odaadóan és legjobb képességei szerint kell végeznie a saját társadalmi csoportja szerinti előírt kötelességeket, s nem szabad más feladatát elvállalnia. Ha valaki egy bizonyos közösségben megszületik, az adott közösség számára előírt kötelességeket kell végeznie. Aki azonban olyan szerencsés, hogy lelki azonosságának síkjára emelkedve felülemelkedik a puszta elnevezésen, amelyet egy adott közösségben megszületve kiérdemel, annak sva-dharmája, illetve kötelessége, kizárólag az Istenség Legfelsőbb Személyiségének szolgálata. A fejlett Kṛṣṇa-tudatú ember valódi kötelessége az Úr szolgálata. Amíg valaki testi felfogásban él, addig a társadalmi hagyományok szerint végezheti kötelességét, ha azonban a lelki síkra emelkedett, akkor egyedül a Legfelsőbb Urat kell szolgálnia. Ez jelenti a sva-dharma valódi teljesítését.