HU/SB 3.29.5
5. VERS
- lokasya mithyābhimater acakṣuṣaś
- ciraṁ prasuptasya tamasy anāśraye
- śrāntasya karmasv anuviddhayā dhiyā
- tvam āvirāsīḥ kila yoga-bhāskaraḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
lokasya—az élőlényeknek; mithyā-abhimateḥ—a hamis ego által megtévesztve; acakṣuṣaḥ—vak; ciram—nagyon hosszú ideig; prasuptasya—aludni; tamasi—sötétségben; anāśraye—menedék nélkül; śrāntasya—elfáradt; karmasu—az anyagi cselekedetekhez; anuviddhayā—ragaszkodó; dhiyā—intelligenciával; tvam—Te; āvirāsīḥ—megjelentél; kila—valóban; yoga—a yoga-rendszernek; bhāskaraḥ—a nap.
FORDÍTÁS
Drága Uram! Olyan vagy, mint a nap, mert fényt hozol az élőlények sötét, feltételekhez kötött életébe. Mivel szemük vak a tudásra, örökké ebben a sötétségben alszanak, védelmed nélkül. Emiatt helytelenül anyagi tetteik okaiba és azok visszahatásaiba bonyolódnak, és rendkívül kimerültnek látszanak.
MAGYARÁZAT
Láthatjuk, hogy Śrīmatī Devahūti, az Úr Kapiladeva dicső anyja szánalmas helyzetük miatt együtt érez az emberekkel, akik nem ismerik az élet célját, s így az illúzió sötétségében alszanak. Minden vaiṣṇava, az Úr minden bhaktája úgy érzi, fel kell őket ébresztenie. Hasonlóképpen Devahūti is arra kéri dicső fiát, hogy hozzon világosságot a feltételekhez kötött lelkek életébe, hogy véget érjen számukra ez a rendkívül szánalmas élet. Az Urat a vers yoga-bhāskarának nevezi, minden yoga-folyamat napjának. Devahūti korábban arra kérte dicső fiát, hogy jellemezze a bhakti-yogát, az Úr pedig elmondta, hogy a bhakti-yoga a végső yoga-rendszer.
A bhakti-yoga olyan fényt áraszt, akár a nap, hogy felszabadítsa a feltételekhez kötött lelkeket, akiknek általános helyzetéről ez a vers beszél. Nincs szemük ahhoz, hogy felismerjék saját érdekeiket. Nem tudják, hogy az élet célja nem az, hogy szaporítsák az anyagi élet szükségleteit, hiszen a test csupán néhány évig létezik, nem tovább. Az élőlények léte örök, s van egy örök szükségletük. Ha az ember csak azzal törődik, mire van a testnek szüksége, s nem törődik az élet örök szükségleteivel, akkor egy olyan civilizáció részese, melynek fejlődése az élőlényeket a tudatlanság sűrű sötétségébe vezeti. Amikor az ember e legsötétebb régióban alszik, egyáltalán nem töltődik fel, hanem lassanként kimerül. Számtalan módszert kitalál, hogy kompenzálja kimerültségét, de mindig kudarcot vall, s így megmarad zavarodott helyzetében. Az egyetlen út, amelyen haladva enyhítheti fáradtságát a létért folytatott küzdelemben, az odaadó szolgálat, azaz a Kṛṣṇa-tudat útja.