HU/SB 3.33.26
26. VERS
- brahmaṇy avasthita-matir
- bhagavaty ātma-saṁśraye
- nivṛtta-jīvāpattitvāt
- kṣīṇa-kleśāpta-nirvṛtiḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
brahmaṇi—a Brahmanban; avasthita—megállapodott; matiḥ—elméje; bhagavati—az Istenség Legfelsőbb Személyiségében; ātma-saṁśraye—a minden élőlényben ott lakozó; nivṛtta—megszabadult; jīva—a jīva léleknek; āpattitvāt—a szerencsétlen helyzetből; kṣīṇa—eltűnt; kleśa—anyagi gyötrelmek; āpta—elérte; nirvṛtiḥ—transzcendentális gyönyör.
FORDÍTÁS
Elméje teljesen elmerült a Legfelsőbb Úrban, és természetes módon elsajátította a személytelen Brahmanról szóló tudást. Brahman-megvalósított lélekként megszabadult a materialista életfelfogás megjelöléseitől. Minden anyagi gyötrelem megszűnt számára így, s elérte a transzcendentális boldogságot.
MAGYARÁZAT
Az előző vers elmondta, hogy Devahūti már jól ismerte az Abszolút Igazságot. Felmerülhet az a kérdés, hogy akkor miért meditált. Ennek az a magyarázata, hogy amikor az ember elméletben beszél az Abszolút Igazságról, annak az eredménye az Abszolút Igazság személytelen felfogása. Éppen így, amikor valaki kellő komolysággal az Istenség Legfelsőbb Személyiségének formájáról, tulajdonságairól, kedvteléseiről és környezetéről beszél, akkor elmélyülten Rajta meditál. Aki teljes tudással rendelkezik a Legfelsőbb Úrról, automatikusan szert tesz a személytelen Brahmanról szóló tudásra is. Az Abszolút Igazságot a tudással rendelkező személy három különböző szempont alapján valósítja meg: a személytelen Brahmanként, a helyhez kötött Felsőlélekként és végül az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként. Ezért ha valaki tudással rendelkezik a Legfelsőbb Személyről, az magában foglalja azt is, hogy már eljutott a Felsőlélek és a személytelen Brahman felfogásáig.
A Bhagavad-gītā (BG 18.54) azt mondja: brahma-bhūtaḥ prasannātmā. Ez azt jelenti, hogy ha valaki nem szabadul meg az anyagi kötelékektől, és nem állapodik meg a Brahmanban, akkor lehetetlen, hogy megértse az odaadó szolgálatot, vagy hogy gyakorolja a Kṛṣṇa-tudatot. Aki Kṛṣṇa odaadó szolgálatát végzi, arról tudhatjuk, hogy már megvalósította az élet Brahman felfogását, mert az Istenség Legfelsőbb Személyiségének transzcendentális ismerete magában foglalja a Brahman ismeretét is. Ezt a Bhagavad-gītā (BG 14.27) szintén megerősíti. Brahmaṇo hi pratiṣṭhāham: az Istenség Személyiségének felfogása független a Brahmantól. A Viṣṇu Purāṇa is megerősíti, hogy aki menedéket keresett a végtelenül áldásos Legfelsőbb Úrnál, az már megértette a Brahmant. Más szóval aki vaiṣṇava, az már brāhmaṇa is egyben.
A vers másik fontos gondolata az, hogy az embernek be kell tartania az előírt szabályokat. Ahogyan azt a Bhagavad-gītā alátámasztja: yuktāhāra-vihārasya. Ha valaki Kṛṣṇa-tudatú odaadó szolgálatot végez, akkor is kell ennie, aludnia, védekeznie és párzania, mert ezek a test szükségletei. Mindezt azonban szabályozott módon teszi. Kṛṣṇa-prasādamot kell ennie, s a szabályok szerint kell aludnia. A cél az, hogy csökkentse az alvás idejét, és csökkentse az evés mennyiségét, csak annyit fogyasztva, amennyi éppen szükséges ahhoz, hogy teste egészségét megőrizze. Röviden tehát a cél a lelki fejlődés, s nem az érzékkielégítés. Hasonló módon a szexuális életet is csökkenteni kell. A szexuális élet célja egyedül az, hogy az ember Kṛṣṇa-tudatú gyermekeket nemzzen, különben nincs szükség szexuális életre. Semmi sem tilos, de minden yukta, azaz szabályokhoz kötött, a magasabb rendű célt mindig szem előtt tartva. Az élet e szabályait követve az ember megtisztul, és a tudatlanságából származó valamennyi téves felfogása szertefoszlik. Ez a vers különösképpen megerősíti, hogy az anyagi kötöttség okai teljesen megszűnnek.
A szanszkrit anartha-nivṛtti kifejezés azt jelzi, hogy a test fölösleges. Mi szellemi lelkek vagyunk, és sohasem volt szükségünk erre az anyagi testre. Mivel azonban élvezni akartuk az anyagi testet, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének irányításával megkaptuk azt az anyagi energián keresztül. Amint a Legfelsőbb Úr szolgáiként újra eredeti szolgai helyzetünkbe kerülünk, lassan megfeledkezünk a test szükségleteiről, s végül elfelejtjük a testet.
Néha álmunkban kapunk egy bizonyos fajta testet, amellyel álmainkban cselekszünk. Álmodhatom azt, hogy az égen repülök, vagy hogy elmentem az erdőbe vagy egy ismeretlen helyre. De amint felébredek, elfelejtem e testeket. Hasonló módon amikor az ember Kṛṣṇa-tudatú, és teljesen átadja magát Kṛṣṇának, akkor megfeledkezik testének minden változásáról. Attól kezdve, hogy megszületünk anyánk méhéből, örökké változtatjuk a testünket. Amikor azonban Kṛṣṇa-tudatunkra ébredünk, megfeledkezünk e testekről. A testi szükségletek másodlagosak lesznek, mert az elsődleges szükséglet az, hogy a lélek elmerüljön a valódi, lelki életben. A teljes Kṛṣṇa-tudatban végzett odaadó szolgálat cselekedetei idézik elő azt, hogy a transzcendensben állapodunk meg. A bhagavaty ātma-saṁśraye szavak arra utalnak, hogy az Istenség Személyisége a Felsőlélek, azaz mindenki lelke. A Bhagavad-gītāban (BG 7.10) Kṛṣṇa azt mondja, bījaṁ māṁ sarva-bhūtānām: „Én vagyok minden lény magja.” Azzal, hogy az odaadó szolgálat folyamata révén a Legfelsőbb Lénynél keres menedéket, az ember szilárd megértésre tesz szert az Istenség Személyiségéről. Ahogy ezt Kapila leírta, mad-guṇa-śruti-mātreṇa: aki teljesen Kṛṣṇa-tudatú, és az Istenség Személyiségében van, azt azonnal átitatja az Isten iránti szeretet, amint az Úr transzcendentális tulajdonságairól hall.
Devahūtinak fia, Kapiladeva minden útmutatást megadott arra vonatkozóan, hogyan rögzítse elméjét a Viṣṇu-formára, annak minden parányi részletére. Fiának az odaadó szolgálattal kapcsolatos utasításait követve Devahūti nagy benső odaadással és szeretettel elmélkedett az Úr formáján. Ez a Brahman-megvalósítás, azaz a misztikus yoga-folyamat vagy az odaadó szolgálat tökéletessége. A legfőbb tökéletesség végső soron az, amikor az ember teljesen elmerül a Legfelsőbb Úrról szóló gondolataiban, s örökké Rajta meditál. A Bhagavad-gītā megerősíti, hogy aki mindig így tesz, őt a legkiválóbb yogīnak kell tekinteni.
A transzcendentális megvalósításhoz vezető valamennyi folyamatnak — legyen az jñāna-yoga, dhyāna-yoga vagy bhakti-yoga — az a valódi célja, hogy eljussunk az odaadó szolgálat szintjéig. Annak az igyekezete, aki csak arra törekszik, hogy tudásra tegyen szert az Abszolút Igazságról vagy a Felsőlélekről, de nem végez odaadó szolgálatot, nem hoz gyümölcsöt. Ahhoz hasonlít ez, mint amikor valaki az üres búzakalászt csépli, miután a magok már rég kihullottak belőle. Ha valaki nem érti meg, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége a végső cél, akkor semmi értelme pusztán spekulálnia vagy a misztikus yoga gyakorlatait végeznie. Az aṣṭāṅga-yoga rendszerében a tökéletesség hetedik szintje a dhyāna. Ez a dhyāna a harmadik szintet jelenti az odaadó szolgálatban. Az odaadó szolgálatnak kilenc szintje van. Az első a hallás, aztán jön az éneklés, majd az elmélkedés. Az odaadó szolgálat végzésével az ember tehát automatikusan képzett jñānīvá és kiváló yogīvá válik. A jñāna és a yoga az odaadó szolgálat bevezető szintjei.
Devahūti jól tudta, hogyan kell a valódi lényeget elfogadni. Viṣṇu formáján, annak részletein meditált, ahogyan mosolygó fia, Kapiladeva javasolta. Ugyanakkor Kapiladevára is gondolt, aki az Istenség Legfelsőbb Személyisége, s így teljes tökéletességre vitte lemondását, vezeklését és transzcendentális megvalósítását.