HU/SB 3.5.43
43. VERS
- viśvasya janma-sthiti-saṁyamārthe
- kṛtāvatārasya padāmbujaṁ te
- vrajema sarve śaraṇaṁ yad īśa
- smṛtaṁ prayacchaty abhayaṁ sva-puṁsām
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
viśvasya–az univerzumnak; janma–teremtés; sthiti–fenntartás; saṁyama-arthe–elpusztításáért is; kṛta–elfogadott vagy felvett; avatārasya–az inkarnációknak; pada-ambujam–lótuszláb; te–Tiéd; vrajema–hadd keressünk menedéket nála; sarve–mi mindannyian; śaraṇam–menedék; yat–ami; īśa–ó, Urunk; smṛtam–emlékezés; prayacchati–jutalmaz; abhayam–bátorság; sva-puṁsām–a bhaktáké.
FORDÍTÁS
Ó, Urunk! Inkarnációkként jelensz meg, hogy megteremtsd, fenntartsd és megsemmisítsd a kozmikus megnyilvánulást, ezért mindannyian lótuszlábadnál kérünk menedéket, mert az örökké emlékezteti Rád, s bátorsággal tölti el bhaktáidat.
MAGYARÁZAT
A kozmikus megnyilvánulás teremtését, fenntartását és elpusztítását három inkarnáció végzi: Brahmā, Viṣṇu és Maheśvara (az Úr Śiva). Ők az anyagi természet három kötőerejének, az érzékekkel felfogható világ okainak irányítói vagy urai. Viṣṇu a jóság, Brahmā a szenvedély, Maheśvara pedig a tudatlanság kötőerejének ura. A természet kötőerői alapján különféle hívőket különböztethetünk meg. Akikre a jóság kötőereje hat, az Úr Viṣṇut imádják, akikre a szenvedély minősége jellemző, azok az Úr Brahmāt, akik pedig a tudatlanság kötőerejének hatása alatt állnak, azok az Úr Śivát. Mindhárom istenség a Legfelsőbb Úr, Kṛṣṇa inkarnációja, mert Ő az eredeti Istenség Legfelsőbb Személyisége. A félistenek egyenesen a Legfelsőbb Úr lótuszlábához fordulnak, s nem a különféle inkarnációkhoz, ám az anyagi világban közvetlenül Viṣṇu inkarnációját imádják. Számos szentírás beszámol arról, hogy amikor gondok merülnek fel az univerzum irányításában, a félistenek felkeresik a tejóceánban lakozó Úr Viṣṇut, s elmondják Neki panaszaikat. Noha az Úr Brahmā és az Úr Śiva az Úr inkarnációi, mégis imádják az Úr Viṣṇut, s így ők is a félistenek közé tartoznak, s nem tekintik őket az Istenség Legfelsőbb Személyiségének. Azokat, akik imádják az Úr Viṣṇut, félisteneknek nevezik, azokat pedig, akik nem, asuráknak. Viṣṇu mindig a félisteneket pártolja, ám Brahmā és Śiva néha a démonok oldalára áll – nem valamiféle közös érdekből, hanem hogy uralkodni tudjanak fölöttük.