HU/SB 3.7.17


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


17. VERS

yaś ca mūḍhatamo loke
yaś ca buddheḥ paraṁ gataḥ
tāv ubhau sukham edhete
kliśyaty antarito janaḥ


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

yaḥ–aki; ca–szintén; mūḍha-tamaḥ–a legostobább; loke–a világban; yaḥ ca–és aki; buddheḥ–intelligenciának; param–transzcendentális; gataḥ–elment; tau–nekik; ubhau–mindkettő; sukham–boldogság; edhete–élvez; kliśyati–szenved; antaritaḥ–közöttük helyezkedik el; janaḥ–személyek.


FORDÍTÁS

Annak, aki az ostobák ostobája és annak, aki fölötte áll minden intelligenciának, boldogságban van része, míg a közöttük állók szenvednek az anyagi gyötrelmektől.


MAGYARÁZAT

Az ostobák között is legostobább emberek nem fogják föl az anyagi szenvedést    –    boldogan élik életüket, s nem kérdeznek az élet problémáiról. Az ilyen emberek szinte az állatok szintjén állnak, akik bár a náluk fejlettebbek szemében mindig nyomorúságosan élnek, nincsenek tudatában az anyagi szenvedésnek. A disznó életében a boldogság mértéke rendkívül alacsony: piszkos helyen él, minden lehetséges pillanatban szexuális örömet élvez, és minden erejéből létéért küzd. Ezt azonban a disznó nem ismeri fel. Éppen így azok az emberi lények, akik nincsenek tudatában az anyagi élet gyötrelmeivel, s a szexuális élet és a nehéz robot okoz nekik boldogságot, az ostobák között is a legostobábbak. Ám mivel nem érzékelik a szenvedést, feltehetően részük van valamiféle állítólagos boldogságban. Az emberek egy másik csoportja, akik felszabadult lelkek, s az intelligencia fölé emelkedve transzcendentális helyzetben vannak, valóban boldogok. Őket nevezik paramahaṁsáknak. Akik azonban nem olyanok, mint a disznók és a kutyák, de nincsenek a paramahaṁsák szintjén sem, érzékelik az anyagi szenvedést. Nekik szükségük van arra, hogy a Legfelsőbb Igazságról kérdezzenek. A Vedānta-sūtra kijelenti: athāto brahma-jijñāsā    –    „Most az embernek kérdeznie kell a Brahmanról.” Ez az érdeklődés elengedhetetlen azok számára, akik a paramahaṁsák és azon ostobák között helyezkednek el, akik pusztán érzékkielégítésből álló életük során megfeledkeztek az önmegvalósítás kérdéséről.