HU/SB 4.11.31
31. VERS
- saṁyaccha roṣaṁ bhadraṁ te
- pratīpaṁ śreyasāṁ param
- śrutena bhūyasā rājann
- agadena yathāmayam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
saṁyaccha—irányítsd; roṣam—a dühöt; bhadram—minden szerencse; te—neked; pratīpam—ellenség; śreyasām—minden jóságnak; param—a legfelsőbb; śrutena—hallás által; bhūyasā—állandóan; rājan—kedves királyom; agadena—gyógykezelés által; yathā—mint; āmayam—betegség.
FORDÍTÁS
Kedves királyom, gondolkodj el azon, amit mondtam neked, mert gyógyírként hat majd a betegségre! Uralkodj dühödön, mert a düh a legfőbb ellenség az önmegvalósítás útján! Szerencsét kívánok neked, s kérlek, fogadd meg tanácsaimat!
MAGYARÁZAT
Dhruva Mahārāja felszabadult lélek volt, és valójában senkire sem volt dühös. Mivel azonban ő volt az uralkodó, kötelességéhez tartozott, hogy az államban a törvény és a rend fenntartása érdekében egy időre dühös legyen. Öccse, Uttama ártatlan volt, az egyik yakṣa mégis megölte. Dhruva Mahārājának kötelessége volt megölni a bűnöst, mert ő volt a király (szemet szemért, fogat fogért). Amikor elérkezett a harc ideje, ádázul küzdött, s jól ellátta a baját a yakṣáknak. A düh azonban olyan, hogy ha fokozzuk, korlátlanul növekszik. Hogy Dhruva Mahārāja királyi dühe ne lépje túl a határokat, Manu kegyesen megállította unokáját. Dhruva Mahārāja megértette nagyapja szándékát, és azonnal abbahagyta a harcot. A śrutena bhūyasā, „állandóan hallgatva” szavak nagyon fontosak ebben a versben. Azáltal, hogy az ember állandóan hall az odaadó szolgálatról, képes megfékezni a düh erejét, amely rendkívül ártalmas az odaadó szolgálat folyamatára. Śrīla Parīkṣit Mahārāja azt mondta, hogy az Úr kedvtelésének állandó hallgatása a csodaszer minden anyagi betegségre. Állandóan hallanunk kell tehát az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről. E hallás következtében az ember mindig kiegyensúlyozott marad, és így semmi nem akadályozhatja fejlődését a lelki életben.
Nagyon is helyénvaló volt, hogy Dhruva Mahārāja feldühödött a bűnösökre. Van ezzel kapcsolatban egy rövid történet egy kígyóról, akiből bhakta lett, mert Nārada utasítását követte, aki arra tanította, hogy ne marjon meg többé senkit. Egy közönséges kígyónak az a dolga, hogy halálra marjon más élőlényeket, bhaktaként azonban nem volt szabad ezt tennie. Az emberek azonban sajnos visszaéltek a kígyó jámborságával, különösen a gyerekek, akik kövekkel kezdték dobálni. Mégsem harapott meg senkit, mert lelki tanítómesterétől ezt az utasítást kapta. Egy idő után, amikor találkozott lelki tanítómesterével, Nāradával, panaszkodni kezdett: „Felhagytam azzal a rossz szokásommal, hogy ártatlan élőlényeket marjak meg, ők azonban bántanak, kövekkel dobálnak meg!” Amikor Nārada Muni ezt meghallotta, a következő utasítást adta neki: „Ne marj meg senkit, de ne felejtsd el kiterjeszteni a csuklyádat, mintha marni akarnál! Támadóid mind elmennek majd.” Ehhez hasonlóan a bhakta is mindig távol tartja magát az erőszaktól, s minden jó tulajdonság megtalálható benne. A hétköznapok során azonban, amikor mások bűnöket követnek el, nem szabad megfeledkeznie arról, hogy dühös legyen, legalábbis egy időre, hogy elűzze a gazembereket.