HU/SB 4.20.22
22. VERS
- athāvamṛjyāśru-kalā vilokayann
- atṛpta-dṛg-gocaram āha pūruṣam
- padā spṛśantaṁ kṣitim aṁsa unnate
- vinyasta-hastāgram uraṅga-vidviṣaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
atha—azután; avamṛjya—törölve; aśru-kalāḥ—a könnyeket a szeméből; vilokayan—megfigyelve; atṛpta—nem elégedett; dṛk-gocaram—puszta szemével láthatta; āha—mondta; pūruṣam—az Istenség Legfelsőbb Személyiségének; padā—lótuszlábával; spṛśantam—épp csak érintve; kṣitim—a földet; aṁse—a vállon; unnate—felemelt; vinyasta—pihent; hasta—a kezének; agram—az első része; uraṅga-vidviṣaḥ—Garuḍának, a kígyók ellenségének.
FORDÍTÁS
Az Istenség Legfelsőbb Személyisége ott állt, lótuszlábával szinte megérintve a földet, tenyerét pedig Garuḍának, a kígyók ellenségének domború vállán pihentette. Pṛthu Mahārāja kitörölte szeméből könnyeit, s megpróbált az Úrra pillantani, de úgy tűnt, nem elégedett meg csupán azzal, hogy nézte Őt, s ezért imákat kezdett zengeni Hozzá.
MAGYARÁZAT
Ebben a versben nagyon lényeges, hogy az Úr a föld fölött állt, csaknem megérintve azt. A Brahmalokától (attól a bolygótól, ahol az Úr Brahmā él) le egészen a Svargalokáig (Indra mennyei bolygójáig) a felsőbb bolygórendszerek lakói olyan fejlettek a lelki életben, hogy amikor eljönnek, hogy meglátogassák ezt vagy az ehhez hasonló alsóbb bolygórendszereket, megtartják a súlytalanságukat. Ez azt jelenti, hogy anélkül tudnak állni, hogy a földet megérintenék. Az Úr Viṣṇu az Istenség Legfelsőbb Személyisége, de mivel ennek az univerzumnak az egyik bolygórendszerében él, néha úgy cselekszik, mintha az univerzum egyik félistene lenne. Amikor először jelent meg Pṛthu Mahārāja előtt, lába nem érintette a talajt, ám amikor teljesen elégedetté vált Pṛthu Mahārāja viselkedésével és jellemével, azonnal Nārāyaṇaként, a Vaikuṇṭha-beli Istenség Legfelsőbb Személyiségeként cselekedett. Pṛthu Mahārāja iránti szeretetéből lába érintette a földet, tenyere azonban hordozója, Garuḍa domború vállán pihent, mintha csak Garuḍa segítené, hogy el ne essen, hiszen az Úr nem szokott hozzá, hogy a földön álljon. Mindez Pṛthu Mahārāja iránt érzett nagy szeretetének jele. Pṛthu Mahārāja megértette szerencsés helyzetét, és az eksztázistól nem tudott teljesen az Úrra nézni. Elcsukló hangján mégis imáiba kezdett.