HU/SB 4.21.52
52. VERS
- namo vivṛddha-sattvāya
- puruṣāya mahīyase
- yo brahma kṣatram āviśya
- bibhartīdaṁ sva-tejasā
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
namaḥ—minden hódolat; vivṛddha—nagyon kiváló; sattvāya—a létnek; puruṣāya—a személynek; mahīyase—annak, akit olyannyira dicsőítenek; yaḥ—aki; brahma—brahminikus kultúra; kṣatram—uralkodói kötelesség; āviśya—belépve; bibharti—fenntartva; idam—ezt; sva-tejasā—saját hatalmával.
FORDÍTÁS
Kedves urunk! A jóság tiszta állapotában létezel, ezért tökéletesen képviseled a Legfelsőbb Urat. Saját hatalmad tesz dicsőségessé, s fenntartod az egész világot, mert megalapozod a brahminikus kultúrát, és kṣatriya kötelességedhez hűen mindenkit megvédelmezel.
MAGYARÁZAT
A brahminikus kultúra elterjedése és a kormány nyújtotta kellő védelem nélkül nem lehet a társadalom színvonalát megfelelően fenntartani. Ebben a versben Pṛthu Mahārāja alattvalói is elismerik ezt. Pṛthu Mahārāja azért tudott ilyen nagyszerűen uralkodni, mert a tiszta jóság szintjén állt. A vivṛddha-sattvāya szónak jelentősége van ebben a versben. Az anyagi világban három minőség létezik — a jóság, a szenvedély és a tudatlanság. Az embernek az odaadó szolgálat segítségével a tudatlanság szintjéről a jóság szintjére kell emelkednie. Az odaadó szolgálaton kívül nincs más módja annak, hogy valaki az élet alacsonyabb színvonaláról egy magasabb szintre kerüljön. Ahogy a Śrīmad-Bhāgavatam korábbi fejezetei elmondták, az ember csupán azzal, hogy társul a bhaktákkal, valamint rendszeresen hallja tőlük a Śrīmad-Bhāgavatamot, a legalantasabb helyzetből a legfelsőbbe emelkedhet fel.
- śṛṇvatāṁ sva-kathāḥ kṛṣṇaḥ
- puṇya-śravaṇa-kīrtanaḥ
- hṛdy antaḥ-stho hy abhadrāṇi
- vidhunoti suhṛt satām
„Amikor a bhakta a hallás és az éneklés kezdeti szintjein odaadó szolgálatot végez, az Úr, aki mindenki szívében jelen van, segíti őt szíve tisztításában.” (SB 1.2.17) A fokozatos tisztulási folyamatban az ember megszabadul a szenvedély és a tudatlanság befolyásától, és a jóság szintjére emelkedik. A szenvedély és a tudatlanság kötőerőivel való kapcsolatnak az a következménye, hogy az ember kéjes és mohó lesz. Amikor azonban fellép a jóság szintjére, akkor minden körülmények között elégedett lesz, s megszabadul a kéjtől és a mohóságtól. Ez a mentalitás jelzi, hogy valaki a jóság szintjén áll. Ezen a jóságon felül kell emelkednie az embernek, és el kell jutnia a vivṛddha-sattvának nevezett tiszta jóságig, a jóság fejlett szintjéig. A jóság fejlett szintjén az ember Kṛṣṇa-tudatúvá válhat. Pṛthu Mahārāját a vers éppen ezért vivṛddha-sattvának szólítja, olyan embernek, aki transzcendentális szinten áll. Pṛthu Mahārāja azonban annak ellenére, hogy egy tiszta bhakta transzcendentális helyzetében volt, az emberi társadalom érdekében brāhmaṇa és kṣatriya szintre ereszkedett le, és saját hősiességével megvédelmezte az egész világot. Király, kṣatriya volt ugyan, de vaiṣṇava, s ezért egyben brāhmaṇa is. Brāhmaṇaként jó utasításokat adhatott alattvalóinak, kṣatriyaként pedig mindannyiuknak jogosan nyújthatott védelmet. Birodalma népét Pṛthu Mahārāja, a tökéletes király minden tekintetben megvédelmezte.
Így végződnek a Bhaktivedanta-magyarázatok a Śrīmad-Bhāgavatam Negyedik Énekének huszonegyedik fejezetéhez, melynek címe: „Pṛthu Mahārāja utasításai”.